Közeleg a december, és ezzel a maják által jósolt világvége időpontja. Bár a kimerítő magyarázatok és a humoros megközelítések térhódításával már nemigen aggódik senki, a kíváncsiság megmaradt. Vajon mi lesz december 21-én? Remélhetőleg legalább egy nagy bulit rendez valaki, hogy megünnepelhessük, hogy mégis megmaradtunk.
Nem a maják jóslata volt az első a világvége-jövendölések sorában. 1186-ra például Toledói János asztrológus vízözönt jósolt, az azonban végül nem érkezett meg, illetve a tübingeni Johann Stofler hasonló, 1524. februári és júliusi jóslata sem vált be. Nostradamus szintén jósolt világvégét, többet is. Ő úgy vélte, akkor szűnik meg minden, amikor húsvét Márk napjára, illetve úrnapja János napra esik, azaz 1666-ban, 1737-ben, 1886-ban, 1939-ben és 1943-ban. Hogy hogyan lehet vége többször a világnak, jó kérdés, de a válasz felesleges, hiszen ez egyik megjósolt évben sem történt meg. Egyébként Nostradamus feltételei 2038-ban és 2190-ben is teljesülni fognak, így ha idén nem következne be az apokalipszis, 178 év múlva ismét lehet készülődni. Jehova tanúi 1914-re ígértek világvégét, ám mivel ez nem jött be, a következő jóslatuk 2914-re szól. Az aktuális világvégejóslat a maják naptárát veszi alapul, amely 2012-ben véget ér. Egyes viccek szerint mindössze betelt a kőtábla, és 2013 már nem fért rá. A komolyabb magyarázatok szerint pedig nem a világ ér véget, mindössze egy naptári ciklus, illetve az emberiség jelenlegi életmódja, értékrendje – utóbbi, valljuk be, nem is lenne olyan rossz.
De ezt kár is tovább ragozni, foglalkozzunk inkább a sokkal elfogadhatóbb értelmezésekkel. Az egyik szerint nem a világnak, csupán az emberiség jelenlegi értékrendjének lesz vége. Mondjuk, a konkrét, december 21-i időpont ekkor is eléggé megkérdőjelezhető, hiszen még egy adott személy értékrendje sem egy nap alatt szokott megváltozni, pláne hétmilliárdé. Egy jelentős esemény persze elindíthat ilyesmit, így kíváncsian várjuk, mi tudatosítja majd bennünk azon a bizonyos napon, hogy ideje hanyagolnunk a fogyasztói társadalmat, a környezetszennyezést, az örök elégedetlenkedést, az öldöklést és egymás életének megkeserítését. A világvége ezen változatában is kevesen hisznek, de a remény ingyen van. A legvalószínűbb változat és a jelenlegi vélemények többsége szerint azonban semmi érdemleges nem fog történni 2012. december 12-én. De egy csipetnyi nyugtalanság biztosan sokakban maradt, és így azt tervezik, valami igazán kellemessel töltik majd a jeles napot, hátha mégis az lesz az utolsó. Szóval, készülhetünk a 2013. szeptemberi bébibummra.