A második világháború lezárása óta az Egyesült Államokat nevezik a világ legerősebb országának, kiemelkedő gazdasági teljesítménye miatt. Az amerikai lakosság 68 éve élvezi hazájának kiemelkedő tekintélyét a történelem színpadán, ami egykoron a Valóra Vált Álmok földjének is hívtak. Az évszázadok során viszont már megtanulhattuk, hogy egyetlen egyeduralom sem tarthat a végtelenségig, a hanyatlás az időtényező mellett garantált. Az OECD közgazdászai által nem rég nyilvánosságra hozott tanulmányból kiderül – amit amúgy már régóta sejtettünk –, hogy Barack Obama elnök leköszönésével, azaz 2016-ra, az Államok kénytelen lesz átadni az aranyserleget a kétes világpolitikai helyzetű Kínának.

A végtelen tájfutás

A gazdasági versenyt úgy képzeljük el, mint egy tájfutó versenyt, aminek sosincs vége, a pálya pedig nem konkrét. Ahogy futnak egymás mögött a versenyzők, kialakul egy függőség: Akik minél hátrább vannak, annál kevesebbet látnak a pályából az előttük haladóktól, ezért kénytelenek a többieket követni, akik viszont elől vannak, annál tisztábban látják az utat, mert kevesebb versenyző gátolja a tájékozódást. Aki ebben a versenyben legelöl van, megteheti, hogy arra vezesse a többieket, amerre csak akarja. A nem kimondottan demokratikus és pacifista Kínával, ezzel érdekes fordulatot vesz a mi globális, tájfutó versenyünk.

Az Egyesült Államok az elmúlt 68 évben nagyon kényelmesen tudta vezetni a mezőnyt, köszönhetően Amerika nevű óriás szigetének.  A szárazföldi, kontinens lakótársak nem bizonyultak komoly konkurenciának, így egyből alárendeltek lettek. Amerika országai az egyik legnagyobb fogyasztója, az USA gazdaságának. Külpolitikai szempontból, viszont érdekes lehet a következő évek eseményei, tekintve, hogy a kínai sárkány közvetlen szomszédja a trónkövetelő orosz medvének, indiai tigrisnek és a japán… pokémonnak. Szóval az izgalom adott a következő 50 évre mindenképpen.

statisztika

 

A kínai siker kulcsa

1978 volt az év, amikor a kínaiak belátták, hogy a maoista közgazdaságtan előbb fogja éhhalálra ítélni a népüket, minthogy egyáltalán fejlődésről beszélhetnének. Így igaz csak korlátozva, de megnyitották a kapukat a külföldi tőke előtt, ipari beruházásokat kezdeményeztek és a fő szociális intézményeket kikaparták a sárból, mint például az oktatás. Morgolódva, de ráálltak az “ázsiai tigrisek” gazdasági stratégiájára, ami ötvözve az óriási területekkel és munkaerővel, ütős kombinációnak ígérkezett. A robbanásszerű fejlődéshez azonban nem csak jó feltételek szükségesek, de jó kivitelezés is. Ezért Kína olyan iparágakba fektette be erőforrásait, amitől várható volt, hogy gyorsan fejlődő szektorok lesznek, mint például a számítástechnika és gépipar. A befektetők pedig sikítva bontottak szerződést az előző gyártókkal, amikor meglátták, hogy nagy mennyiségű, olcsó és fegyelmezett munkaerő, mosolyogva várja az embertelen robotot a futószalag mellett. A racionális lépések meghozták a várt fejlődést és az utóbbi 20 évben az főre eső GDP a hétszeresére emelkedett.

A nyitás óta a politikai vezetés egy hibrid rendszert használ, ahol a belügyi kérdéseknél továbbra is a marxi ideákra hagyatkozik, de a gazdasági kérdéseknél már liberálisabb politikát folytat. A célok eléréséért sokkal hatékonyabb eszközöket használnak, ahol a jó munkás prémiumot, a rossz munkás elbocsátást kap, a gyár profitját, pedig további beruházásra fordítja (ez a fiataloknak egyértelmű lehet, de az idősebb korosztály érti, mire gondolok). A magánszektor megszületésével, pedig több és hasznosabb munkahelynek sikerült megjelennie, ami versenyképes árakat és a kereslet-kínálati görbe harmonikus megnyugvását eredményezte. A megrendelések özönlöttek, az ipar és export virágzik, öröm, boldogság. De a gazdasági tanulmányok úgy tartják, hogy pusztán ipari termelésből nem lehet elvezetni a világ legerősebb gazdasági hatalmát.

Hova futunk mostantól?

kina

 

Míg máshol tombol a válság, addig Kína a tavalyi 7,5 %-os GDP növekedését, mostanra feltornázta 8,5 %-ra, ami összehasonlítva az EU-s 1,5 %-al, egészen kiemelkedő teljesítménynek minősül. Szerencsére elmondható Kínáról, hogy bölcsen használja fel az erőforrásait és főleg a társadalmi problémákat igyekszik a bajt megelőzve orvosolni. Kínában a “testvér” szó, már egy régen emlegetett kifejezés, mert az óriási népszaporulatot különféle támogatási rendszerekkel igyekeztek megfékezni. Ezzel viszont a ló túloldalára estek, így pár év múlva a kínai életfa lombkoronája, elég hiányos lesz. Ezt megelőzve próbálja kiépíteni a szociális biztonsági hálót, hogy az öregedő kínai társadalom is kellően élhető és hiánytalan legyen. Másik fontos szociális tényező, hogy eltekintve a csendes-óceáni térség metrópoliszaitól  a kínai nép nagy része továbbra is szegénységben él. A további fejlődést, új iparágakba történő beruházásokkal próbálják megtartani. A 12. öt éves terv, olyan új szektorokat céloz meg, mint az alternatív energiák és az ezekre épülő termékek piacai, mint az új generációs lítium elemek, elektromos autók és fenntartható modellekre épülő városi szisztémák.

Sokan viszont továbbra is kifogásolják a kínai gazdaság ütőképességét, főleg arra hivatkozva, hogy a gazdasági rendszerük egyenlőtlen és bizonytalan. Például továbbra is nehezen tudnak gátat szabni az egyszer szélesedő jövedelmi résnek. A vörös zászlósok mutathatják fel a legnagyobb jövedelmi rést az egész világon, ami a vidéki és a városi lakosság közti egyenlőtlen bevételeket mutatja (az eltérés majdnem háromszoros). A nagy befektető cégek sem igazán támogatják a kínai diadalmenetet és továbbra is az Államokat preferálják, mondván, mert biztonságosabb.