A technológia fejlődik, finomodik, sokszorozódik és olyan mértékben képes belepiszkálni az ember életébe az újabb találmányokkal, hogy némely esetekben a sopánkodó országok újításokat egészében tiltanak ki a határikon túlra. Ha belegondolunk, hogy ezekben az országokban és azokban, ahol mindent beengednek milyen biztonsági és életben lévő különbségek vannak, akkor talán már nem néznénk olyan gonosz szemekkel erre. Nekünk magyaroknak is vannak olyan dolgaink, amiket lehet, hogy nem kellett volna bezabálnunk, de ez már egy más téma. Inkább nyálazzuk végig a tíz legérdekesebb kitiltott technológiát.

 

10. Apple erotikus alkalmazásai

szamuzott technologiak-2

2010 februárjában az Apple hivatalosan betiltotta azon alkalmazások tömkelegét, amelyek túlságosan is erotikus töltetűek és durvák voltak az iTunes-ban. Az alkalmazások közül az egyik legnagyobb port kavart iBoobs például lehetővé tette a felhasználóknak, hogy a menük közt egy imbolygó női mellen keresztül lehessen váltani.

 

9. Google Street View

szamuzott technologiak-3

A technológia kétségtelenül óriási ütemben halad és az utcai térképek egyetlen alkalmazásába való tömörítése is egy óriási javulásnak minősült, de mivel felvet bizonyos kérdéseket a magánélettel kapcsolatban, Görögország és Ausztria kormánya is betiltotta a Google autóinak a részletes, minden utcába betérő pásztázását. A tilalom, a Google mindent látó szemei ellen 2009 májusában történt.

 

8. Betiltott zene lejátszók

szamuzott technologiak-4

Ki ne tapasztalta volna már azt, amikor otthonról késve indulunk el a munkahelyünkre és már túl későn vesszük észre, hogy a zene lejátszónkat bizony otthon hagytuk. No, akkor képzeljük el ezt a helyzetet egy 40 kilométeres futás közben. 2007-ben az USA-ban tartott “Track & Field” futó versenyen a résztvevők biztonságának érdekében megtiltották, hogy a hosszú úton zenét hallgassanak.

 

7. Mobiltelefonok Kubában

szamuzott technologiak-5

Amikor Fidel Castro rájött, hogyan kell jogszerűen átadni a hatalom stafétabotját az öccsének, Raúlnak 2008 február 24-én, és hogy ezt törvénytelen keretek között kellett megtenni Fidelnek, aki egyébként nagyon agresszív módon lépett fel Kuba 11 millió polgárai ellen annak érdekében, hogy ne használjanak mobiltelefonokat, csak annyit mondott, hogy ez egy létfontosságú katonai áldozat volt az ősellenség ellen, az amerikaiak ellen.

 

6. iPad száműzése Izraelből

szamuzott technologiak-6

Izrael otthon ad a világ néhány legfejlettebb technológiájának, de ennek ellenére 2010 áprilisában Tel Aviv betiltotta az iPad használatát. A törvény beiktatása során, minden olyan ember, aki ennek ellenére iPad-del rendelkezik vagy netalántán azzal repült Izraelbe, napi 12 dollárt kell fizetnie, mint tárolási díj. Az állami hatóságok azt állították, hogy az iPad-del párosított Wi-Fi funkciók az Egyesült Államok szabványait képviselik és nem az európaiakét, élén Izraellel, emiatt potenciálisan veszélyesnek titulálták az ország katonai frekvenciájával szemben. A tilalmat április 25-én feloldották.

 

5. Iskolák figyelemre méltó felkelése a zenei fájlokkal kereskedő Napster ellen

szamuzott technologiak-7

Az Egyesült Államok egyetemeinek és főiskoláinak 34%-a elzárta, a zene-kereskedő Napster-t az interneten szörföző diákok elől. Miközben a nyári vakációról visszatért tanulók újra töltik az egyetemek területeit, addig az iskolák vezetői, jogi és etikai kérdésekkel kényszerítik térdre a szerintük ellentmondásos Napster programot.

 

4. Lézermutatók

szamuzott technologiak-8

Biztosan észrevettétek, hogy néhol-némely egyetemi tanár Power Point-os előadásainak a főbb pontjait lézer pointer-rel próbálja kiemelni a hallgatóságnak. Az ugyancsak kulcstartóként is használható lézerrel, akár a költségvetési ülésen áriázó főnökünket is megzavarhatjuk vele. A gyerekeidre vagy háziállataidra irányítva is képes lehetsz hasonló mókákat elérni. Vagy csak simán megvakíthatod azt a beton-kapust, a VB selejtezőn, aki állandóan kivédi a kedvenceid szerencsétlen próbálkozásait (Szaúd-Arábia Dél-Korea ellen, 2008-ban). Vagy a fejed fölött elhaladó repülőket is bemérheted vele. 2008-ban Ausztráliában és Európa nagy részén betiltották a lézert.

 

3. Kína nagy és büszke tűzfala

szamuzott technologiak-9

Beidézve az amerikai Time Magazint:

Kína több internet-függővel rendelkezik, mint a legtöbb országban és a vezetőség jól tudja, hogy az internetnek mekkora hatalma van. A kormány ezt a hálózatot “minden emberi bölcsesség kristályosodásának” nevezte, de a tipikus pekingi beszédében ugyanígy emlékeztette a világot arra, hogy “Kína területén belül, az internet joghatósága a kínai fennhatóság alatt áll. Kína internetének a szuverenitását tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.” (…)

 

2. A Facebook-mentes Pakisztán nemzet

szamuzott technologiak-10

A muszlim közösségének részeként nagyon tiszteletlen és egészségtelen viselkedés, ha az emberek hitét és vallását kritizálják. Mi többet kéne mondanom? Ahogy a fegyverek se ölnek embert maguktól, úgy a Facebook-ot se lehetne a vallás ellenessége miatt okolni, csakis az embereket. Az iszlám az egyik legismertebb vallás a világon és az elmúlt néhány évben számos különböző vallási – nem vallási közösségek próbálták kigúnyolni a muszlim közösséget a Facebook-on keresztül, ami miatt a közösségi oldalt (átmenetileg) betiltották, az ország legfelsőbb bíróságának a rendeletei szerint.

 

1. Szaúd-Arábia és a Black Berry

szamuzott technologiak-11

Az Egyesült Arab Emirátusok blokkolták az e-mail küldését, az internet hozzáférést és a BlackBerry-n keresztül küldött üzeneteket, 2010-ben. Szaúd-Arábia felsorakozott. Mindkét nemzet elégedetlen volt, hogy nem tudják figyelemmel kísérni az ilyes fajta kommunikációkat. Ennek az oka, hogy a BlackBerry készülékek az üzeneteket titkosított adatként küldik el automatikusan, a két említett országon kívüli számítógépekre.

 

forrás: realitypod.com

képforrás, forrás: realitypod.com, womeninsaudi.com

Vélemény, hozzászólás?