Pablo Escobar az egyik legismertebb kolumbiai drogbáró volt, aki rövid politikai karriert is a háta mögött tudhatott, így nem véletlenül vált az 1900-as évek közepének, végének meghatározó alakjává. Ő irányította a Medellíni és a Kali kartellt, melyek messze túlszárnyalták Kolumbia határait, hét másik latin-amerikai államra is kiterjesztve fennhatóságukat. Terrorcselekmények, politikai gyilkosságok fémjelezték Escobar és csapatának útját. Az egykori sírkőrabló, hamis dohányáruval üzérkedő, autótolvajlást űző fiatal fiúból az ország legbefolyásosabb és legkegyetlenebb „diktátora” lett.

pablo escobar

Gyilkolás és jótékonykodás jól megfért egymás mellett Escobar életében, amiről megcsonkított holttestek, szegényházak és focicsapatok egész sora tanúskodik.

escobar pablo

A drogkereskedelem az 1970-es évek elején vált meghatározóvá a „báró” számára, aki elsősorban az Amerikai Egyesült Államokkal bocsátkozott tárgyalásokba, mely elég jó üzletnek bizonyult. A Medellíni kartell létrejöttét Escobar első kokainültetvényének köszönhette, melyet természetesen újabb gyilkosság árán sikerült megszereznie. Hajók és repülőgépek sokasága szállította és terítette szét a kábítószert Európában és Észak-Amerikában. Az Amerikai Egyesült Államok hadserege azonban áttörte a kartell pajzsát, így Escobar rövid időre egy luxucella magányát élvezhette, ám elég hamar megszökött a rácsok fogságából. Vadászat indult utána, és 1993-ban a CIA-val kiegészült kommandós csapat végzett a drogbáróval.

 

S hogy vajon hogyan és miként is élt az „öreg róka”?

 

Az Islas de Rosario őrzi Pablo Escobar mindennapjainak titkait. A jelenleg Természetes Nemzeti Parkként működő, a Karib-tenger legfontosabb korallzátonyait őrző szigetcsoport adott helyet egykor a drogbáró villáinak, ahol tivornyáit tartotta és szabadidejét töltötte. Az épületek most a kolumbiai állam tulajdonát képezik.

drogbarok egykori villai (1) drogbarok egykori villai (2) drogbarok egykori villai (3) drogbarok egykori villai (4) drogbarok egykori villai (5) drogbarok egykori villai (6) drogbarok egykori villai (7) drogbarok egykori villai (8) drogbarok egykori villai (9) drogbarok egykori villai (10) drogbarok egykori villai (11) drogbarok egykori villai (12) drogbarok egykori villai (13)