A kézfogás egyszerű és mindennapos mozdulat, végigkíséri életünket, de talán nem is gondolnánk, hogy mekkora jelentőséggel bír és mennyi mindent árul el rólunk. Ebben a cikkben megtalálod a választ minden alapvető kérdésre ezzel a köszönési formával kapcsolatban, sőt a vele kapcsolatos illemszabályokra is fény derül.

Kevesen tudják, hogy a kézfogás kezdetleges formájának kialakulása a lovagi kor idejére tehető. Az emberek azért nyújtották előre kezeiket, hogy jelezzék a másik fél számára : nincs náluk fegyver, tehát nem támadó szándékkal érkeztek. Ebből ered a most már viccesnek ható közmondásunk : „Itt a kezem, nem disznóláb.” , mivel régen az ormótlan fegyvereket hívták gúnyosan „disznólábnak”.

Rövid történelmi áttekintésünk után térjünk is rá a kézfogással kapcsolatos, igazán fontos tudnivalókra. Van néhány alapszabály, amelyeket hatalmas illetlenség elkövetni. Kézfogáskor mindig álljunk fel, az egyik legnagyobb tiszteletlenség ülve maradni ebben a szituációban.

Legyünk tudatában annak, hogy kézfogásunk csak pár másodpercig tart és ne akarjuk percekig szorongatni a másik fél kezét. Tudatosan figyeljünk arra, hogy kézszorításunk ne legyen túl erős (ne ropogtassuk, szorítsuk a másik kezét), vagy épp ellenkezőleg, túl gyenge, (utóbbit egyébként „döglött hal effektusnak” nevezik, nem véletlenül) hisz mindkét verzió igen kiábrándító partnerünkkel szemben.

business-handshake-2

Nagyon érdekes, ki honnan indítja a kézfogást. Azok, akik magukat „felsőbbrendűnek” titulálják a másik féllel szemben, nagy valószínűséggel magasabbról nyújtanak kezet és végig az ő felkarjuk lesz magasabban. Ilyenkor óvatosan megpróbálhatjuk kiegyenlíteni az erőnléti viszonyokat azzal, hogy kissé megemeljük a karunkat.

Fordított esetben a „megalázkodó” fél alacsonyra emeli kezét és inkább úgy tartja kézfejét, mintha pacsit várna partnerétől kézfogás helyett. Ezt a mozdulatot mindenképpen kerüljük, hisz ezzel azt üzenjük, hogy mi vagyunk a „gyengébbek”. A legtöbb ember számára elég nehezen kivitelezhető kezet rázni és szemkontaktust fenntartani egyszerre, pedig nagyon is fontos, hogy a szemébe nézzünk annak, akivel éppen kezet fogunk.

Ha ideges típus vagy, akkor is próbálj meg nyugodt maradni (mondjuk, ha egy állásinterjún vagy), mert egy hideg vagy éppen izzadt kéz érintése is kiábrándító.

Ha egy nagyobb társaságba készülünk, felmerülhet a kérdés, hogy kinek illik nekem kezet nyújtanom, és ki az, akitől én csak elfogadhatom a gesztust? A szabály nagyon egyszerű : mindig az idősebb nyújt kezet a fiatalabbnak, a nő a férfinak, a magasabb beosztású az alacsonyabb beosztásúnak.

Ha valaki nem nyújt nekünk kezet, pedig kellene, akkor se legyünk tolakodóak, ilyen esetben a kézfogás elmarad. Ha olyan helyen tartózkodunk, ahol lehetséges, hogy kézfogó partnerünk kesztyűt visel (pl. : opera), akkor addig nem történhet meg a mozdulat, ameddig ő le nem vette a kesztyűjét. Kesztyűben csak akkor illik a kezet fogni, ha mindkét fél viseli.

Fontos még tudni, hogyan viselkedjünk egy idegen országban, ismeretlen kulturális körülmények között. A világ legnagyobb részén a kézfogás teljesen elfogadott formája a köszönésnek, de természetesen vannak kivételek. Ha Hollandiában járunk, elégedjünk meg egy barátságos fejbiccentéssel, a skandináv országokban viszont kifejezetten szeretik a hosszabb kézfogást.

Távolabb, Japánban egyenesen tilos valakinek a privát szférájába kerülni, ezért ők egy rövid, de tiszteletteljes meghajlással köszöntik egymást (bár már ők is átvették a kézfogás gesztusát, túlzottan nem rajonganak érte, ezért itt saját ítélőképességünkben bízzunk). Az arab világban az ellenkező nem képviselőivel csak akkor rázhatunk kezet, ha ők ajánlják fel, egyéb esetben ne próbálkozzunk. Ha külföldre utazunk, érdemes utánanézni, ott mik a szokások a köszönéssel kapcsolatosan, így biztosan nem fogunk illetlenül viselkedni.

Global Handshake

Ne feledjük hát : az első benyomás, mely később nehezen változtatható meg, szerves részét képezi a kézfogás. Ez az egy mozdulat elegendő ahhoz, hogy egy idegen megítéljen bennünket, ezért törekedjünk az alapszabályok illedelmes betartására, és egy kis magabiztosság sem fog ártani.