Több mint 40 produkció, koncertek, színházi előadások és illúzió show is várja az érdeklődőket július 9. és szeptember 10. között a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon.

A SioStage július 9-én Catherine Gallagher ír sztepp tánc világbajnok Hollywood Dream című produkciójának világpremierjével nyílik, a Román Géza vezényletével közreműködő szimfonikus zenekar előadásában az 1930-40-es évek dalai szólalnak meg.A programban szerepel az Orfeum Vándorszínpad Operettgálája, amelyen fellép mások mellett Oszvald Marika színésznő, operett énekes; Kalocsai Zsuzsa operettprimadonna, Berkes János operaénekes és Kékkovács Mara színésznő, szubrett – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Pannon Várszínház a Mária Evangéliuma című rockoperát mutatja be Vándorfi László rendezésében. Mária szerepét Füredi Nikolett, Jézust György-Rózsa Sándor, Jánost P. Petőcz András alakítja, a táncszínházi jelenetekben a Varidance Társulat 10 táncosa lép színre.

A Fregoli színház több darabbal is szórakoztatja a közönséget: a Titkok egy hálószobából című előadás főszereplői Gregor Bernadett és Szarvas Attila. Az Anconai szerelmesek című zenés színdarab a hetvenes évek olasz slágereit vonultatja fel mások mellett Csengeri Attila, Gregor Bernadett, Szabó Máté, Nyári Diána, Baronits Gábor, Köllő Babett, Várkonyi Andrea és Kecskeméti Róbert előadásában.

A Félrelépni tilos! című vígjátékban Esztergályos Cecília, Magyar Attila, Harsányi Gábor, Nyertes Zsuzsa és Timkó Eszter, míg a Szerelem, óh! című vígjátékban Magyar Attila, Brózik Klára és Hajdu “Steve” István lép színpadra.
A mágia művészete című esten négy, különleges képességgel rendelkező fiatal “varázsolja el” a közönséget.

A Taiko Spirit On The Beach című műsorban a Taiko Hungary együttes dobosai egy japán zenei fesztivált elevenítenek meg. Az Everdance Rhythm of Station című táncjátéka egy vasútállomáson játszódik, ahol különböző nemzetiségű utasok fordulnak meg.

A Varidance Variációk című táncestjén válogatott filmzenék és együttesek muzsikája hallható. A 5 Doors Show táncszínházi előadáson az ír szteptől a néptáncon át a színházi breakig megannyi stílusus megjelenik, mind-mind külön egységet alkotva.

A rendezvényen fellép a Neoton Família, a The BlackBirds Beatles, Vásáry André, a Stoned, a Keep Floyding, a Fonográf Emlékzenekar, a Habana Social Club és a Cry Free-Zep Session.
Az előadások, koncertek 21 órakor kezdődnek.

(Forrás: MTI)