Kezdjük az áprilist a Nirvana együttessel. Hogy miért? Nos, elsősorban azért, mert fontos és gyászos hónap ez a feloszlott zenekar és a rajongók számára, hiszen április 5. Kurt Cobain halálának évfordulója. Már tizenkilenc éve annak, hogy a nagyszerű Kurt eltávozott az élők sorából és az “égi bandával” zenél. Mi is tisztelgünk előtte és a Nirvana előtt is.
Röviden el lehetne mondani azt, hogy a Nirvana, habár kevés évet élt meg, mégis nagyszerű dalokat adott nekünk és a világnak is. Punkokat, kemény rockereket és lázadó tinédzsereket ragadott meg a stílus, a szöveg és a dallam. Szerintem ma már nincs is olyan ember, aki ne hallott volna tőlük legalább egy számot. Órákat tudnánk róluk beszélni, hogy miért is volt jó ez az egész, éppen ezért mi most részletesen beszámolunk róluk nektek, amit talán ti már eddig is tudtatok.
Elsősorban nézzük azt, hogy honnan is indult a Nirvana. Kurt Cobain és Krist Novoselic 1985-ben találkoztak először, ami meglepő, hiszen ők egy gimnáziumba jártak, de ott nem ismerték egymást. Zenekart akartak alapítani a The Melvins nevű együttes hatására, de ez nyögvenyelősen indult, ugyanis nem volt állandó dobosuk, sőt olyan se, aki esetleg többször ráért volna, de végül találtak egy megfelelő embert Aaron Bruckhard személyében. Ez volt az első felállása a Nirvananak, de később Bruckhardot kirúgták. Őt követte Dale Crover, a The Melvins dobosa, igaz ő csak ideiglenesen vállalta el a dobos szerepet. Vele készítette el az együttes az első demót. A kezdetekkor több nevet is kipróbáltak, de Kurtnek egy sem volt igazán megfelelő, így tovább ötleteltek, míg végül 1988 elején felvették a Nirvana nevet. Ez év márciusában léptek fel először ezen a néven. Néhány hónap elteltével végre sikerült egy állandó dobost találni Chad Channing személyében. Ez év végén egy seattle-i lemezkiadó, a Sub Pop szerződtette őket és rendelkezésükre állt egy stúdió is. Emellett egy híres helyi producerrel, Jack Endinoval is sikerült szerződést kötniük, akinek segítségével még ’88 decemberében felvették az első lemezüket, ami 1989-ben jelent meg Bleach néven. Erre az albumra olyan együttesek voltak hatással, mint a Led Zeppelin, vagy a Black Sabbath és természetesen a Kurt és Krist által kedvelt The Melvins is. A lemez országszerte a főiskolai rádióállomások kedvence lett Amerikában. A Bleach után következett egy koncertkörút 1989 februárjában, ami csak két hétig tartott ugyanis csak az Egyesült Államokban léptek fel. A turné végén megváltak egy bizonyos Jason Everman nevű fickótól, aki az első album felvételét fizette ki nekik és a bandának néhány hónapra a “tagja lett” igaz csak másodhegedűsként. Az 1989-es év változással teli volt, ugyanis Kurt az eddigi stílust dühösnek vélte, így a boldogabb és poposabb stílus felé hajtotta együttesét. A másik változás dobos téren történt, ugyanis Kurt és Krist megunták Chad Channing dobtechnikáját, így megváltak tőle, ekkor újra Dave Crover lett a dobos. Később a Mudhoney nevű együttes dobosát bérelték fel, Dan Peterst, akivel felvették a Silver című dalt. Néhány héttel később a The Melvins énekese bemutatta Dave Grohlt Kurtnek és Kristnek, akik meghallgatták Grohlt és az első két ütés után tudták, hogy ő az emberük, így Dave Grohl lett a végleges dobos. 1990-ben a DGC Records leszerződtette a Nirvanat, ennek előzménye volt, hogy Kurték megunták a Sub Pop kiadót. A DGC Records jó döntés volt, ugyanis a szerződés után elkészítették a Nevermind című mai napig sikeres albumot, ami a Los Angeles-i Sound City Studiosban került felvételre. Az album első kislemezdala a Smells Like Teen Spirit gyorsan nagy népszerűségre tett szert, nem kis részben az MTV-n sűrűn játszott videoklipjének köszönhetően. Az 1991 végén lezajlott Európa-turnén az együttes azt vette észre, hogy a koncerteken a termek befogadóképességéhez képest veszélyesen sok belépőt adtak el, hogy a
tévétársaságok forgatócsoportjai a színpadkép állandó szereplői lettek, és hogy a Smells Like Teen Spirit dal majdnem mindenütt jelen volt a rádióban és a televíziós műsorokban.
1991 karácsonyára a Nevermindból már heti 400 000 példányt adtak el az Egyesült Államokban. 1992. január 11-én az album megszerezte az első helyet a Billboard 200 lemezeladási listán, letaszítva Michael Jackson Dangerous című albumát a csúcsról. 1992 februárjában, az együttes Pacific Rim elnevezésű turnéját követően, Cobain feleségül vette a Hole együttes énekesnőjét, Courtney Love-ot Hawaiin. Augusztusban Love életet adott lányuknak, Frances Bean Cobainnek. Kimerültségre hivatkozva a Nirvana nem vállalt el még egy amerikai turnét a Nevermind népszerűsítésére, helyette néhány élő fellépést iktattak be. Napokkal Frances Bean születése után adta a Nirvana egyik leghíresebb koncertjét az Egyesült Királyságban, a Reading Festival főzenekaraként. Ezután Cobain egészsége romlani kezdett és a közönség, valamint a producerek és kritikusok feloszlásról beszéltek, de a banda így is ment tovább. Alig két héttel később a Nirvana fellépett az MTV Video Music Awards-on. Az első próbán Cobain bejelentette, hogy az együttes az adás alatt egy új dalt fog előadni, a Rape Me-t. Az MTV vezetőit megrémítette a dal. A show producere, Amy Finnerty elmondása alapján, azt gondolták, hogy róluk szól. Ragaszkodtak hozzá, hogy az együttes ne a Rape Me-t játssza, sőt azzal fenyegetőztek, hogy ha az együttes eljátssza a dalt, akkor leállítják a klipjeik adását. Heves vitákat követően a Nirvana beleegyezett, hogy legutóbbi kislemezdalukat, a Lithiumot fogják játszani. 1992 decemberében az együttes kiadta az Incesticide albumot, ami ritkaságok és B-oldalas dalok gyűjteménye volt. A zenekar sikere nyomán sok rádiófelvételük és korábban kiadatlan daluk kezdett feltűnni különböző illegális kiadványokon, ezért az Incesticide főleg a kalózmásolatok terjedésének letörésére szolgált. Az 1993-as In Utero elkészítéséhez leszerződtették Steve Albinit, a Pixies együttes híres Surfer Rosa című albumának producerét. Mivel a Nevermind olyan hallgatóságot vonzott, akiknek kevés, vagy szinte semmi tapasztalatuk nem volt az olyan alternatív, sötét, vagy kísérletező zenekarokat illetően, mint a Nirvana elődei, ezért Albini bevonása szándékos lépésnek tűnt a Nirvana részéről, hogy az albumnak egy nyers, kevésbé polírozott hangzást adjanak. Az In Utero a Billboard 200-on az első helyen debütált 1993. szeptember 21-én. Bár kereskedelmileg sikeres volt, az album mégsem tudta megismételni a Nevermind sikerét. Az év őszén a Nirvana belekezdett első komoly turnéjába két év után az Egyesült Államokban. A turnéra másodgitárosként felvették a Germs punk rock együttes tagját, Pat Smeart.
1993 novemberében, az In Utero-turné közepén a Nirvana fellépett az MTV Unplugged műsorban. Úgy döntöttek, hogy legismertebb dalaik közül csak egyet játszanak, a Come as You Are-t. 1994 elején az együttes európai körútra indult. A turné vége felé, március 1-jén Münchenben, Cobainnál hörghurutot és torokgyulladást diagnosztizáltak. Emiatt a másnapi müncheni koncertjüket törölték. Rómában március 4-e reggelén Courtney Love öntudatlan állapotban találta Cobaint a hotelszobában, és sietve bevitette a legközelebbi kórházba. Az orvos, aki megvizsgálta, azt nyilatkozta egy sajtókonferencián, hogy az énekes receptre felírt Rohypnol gyógyszert két üveg pezsgővel kísérve vett be. A turné további részét törölték, beleértve az Egyesült Királyság-béli koncerteket is. A következő hetekben Cobain heroin függősége újra felszínre tört. Megszervezték, hogy elvonóra menjen, és meggyőzték, hogy vesse alá magát a kezelésnek. Kevesebb, mint egy héttel a rehabilitáció megkezdése után Cobain átmászott az intézet falán, és hazautazott Seattle-be. Egy héttel később, 1994. április 8-án, pénteken Cobaint holtan találták Seattle-i házában. Halálát egy önkezével leadott fejlövés okozta. A Nirvana feloszlott.
Rengeteg pletykát hallottak, illetve hallottunk Kurt haláláról, például azt, hogy a feleségének köze lehetett a halálához, illetve, hogy ő segített neki. A Nirvana rajongók és most már ti is tudni fogjátok, ha eddig nem tudtátok, hogy Kurt halála előtt hátrahagyott egy levelet Courtneynek és a lányának, de ezzel kapcsolatban is terjengnek kósza pletykák, miszerint azt valójában Courtney írta, így leplezve azt, hogy ő ölte volna meg Kurtot. Minden esetre Kurt hamar ment el és biztos vagyok benne, ha ma is élne, akkor a Nirvana még számtalan sikert ért, vagy érne el most is. A Nirvana feloszlása után Dave Grohl megalapította a Foo Fighters nevű együttest, ami ma Amerikában szintén sikeres pop-rock, rock banda. Krist Novoselic megalapította a Sweet 75, később az Eyes Adrift nevű együttes, amelyekkel csak egy-egy albumot készített. 2006 és 2009 között játszott a Flipper nevű punk zenekarban, és velük is készített egy albumot. Emellett a Soundgarden nevű együttesben is fel-feltűnik.
Egy szó, mint száz, a Nirvana Kurt halálával és a feloszlás után is emberek százait tudják elvarázsolni napjainkban is. Olyan örökzöldeket hagytak hátra, mint a fent említett Rape Me, Smells Like Teen Spirit, Come As You Are, vagy a Lithium.