Új, havonta megjelenő cikksorozatunkban nagy gyártók másod vonal-beli márkáit tekintjük át. Jelen cikkünk kulcsszavai a rideg elegancia és a megbízható luxus lesznek.
Valamikor, a ’80-as évek tájékán, miután megjelent a mai PC-k őse, és elkezdtek dolgozni a MIR űrállomás tervein, Toyotáék egy meetingen feltették maguknak a költői kérdést: képesek vagyunk olyan luxusautót építeni, amely méltó ellenfele lehet a világ legjobbjainak? Ebben a technokrata korszakban a válaszadást hamar megsürgette a Honda szorgoskodása az Acurával, így egyenes út vezetett az új márka, a Lexus megalakulásához, ám naiv az, aki úgy gondolja, ilyen egyszerű volt az egész…
Évekig tartó kutatómunka vette kezdetét, amolyan “Japánosan maximalista stílusban”. Hosszas piackutatás folyt a fő célterületen, az USA-ban, amely alátámasztotta, hogy a vásárlóközönség nyitott lenne egy új, luxus márkára. Nem sokkal később az F1-re (Flagship One) keresztelt projekt tervezőmérnökei prototípusokkal szállták meg Californiát útjait(az életérzésért) és a német autobahnokat (a sebességért).
1989-ig kellett várni a kész példányra, a Lexus LS400-ra amely – mint ahogyan azt a fenti reklámfilm is reprezentálja – kulturáltságával kívánta felhívni magára a figyelmet. Pont ez a tulajdonság amit a legritkábban kinézünk egy 4 literes V8-as, hátsókerék hajtású szedánból.
A márka fogadtatása pozitív volt, még annak ellenére is, hogy még az évben visszahívták mind a 8 ezer elkészült Luxury Sedant. Azonban a cég igyekezett úgy eljárni, hogy végső soron pozitívan jöjjön ki az egészből: a tulajdonosoknak a fülük botját sem kellett mozdítaniuk, házhoz érkeztek a Lexus mérnökei akik elszállították a járművet, megjavították, majd vissza is vitték ingyen és bérmentve. A művelettel 20 nap alatt végeztek az összes darabon. Így kell kezelni egy sajtó botrányt!
Ma az LS már 5. generációját tapossa, és kiegészült a kínálat a 600h változattal melyből a 600-as az elérhető legnagyobb összteljesítményre, a ‘h’ pedig természetesen a hibridségre utal és egyben ez volt a világon az első szériamodell, amely teljes egészében LED technológiával oldotta meg a világítást.
Az idő múlásával a kocsi mit sem veszített korábbi értékeiből amelyet számos elnyert díj is bizonyít. Az LS generációról generációra reprezentálta (és reprezentálja) a Toyota csoport non-plus ultráját. Végül is ezért készült.
No, de kanyarodjunk kicsit vissza arra a bizonyos Detroiti Autószalonra! A zászlóshajó nem árválkodott egyedül, szárnysegédként ott volt a standon az Európában szinte ismeretlen, eggyel kisebb osztályban induló ES 250-es is, amely az aktuális Toyota Camryn alapult (az LS-sel ellentétben amely, egy teljesen önálló típus volt).
Az ES ma, 5 generációval később is a Camry platformjával osztozkodik, továbbra is távol az Európai kontinenstől.
A ’91-ben bemutatott SC sportkupéval a Lexus az USA legfelkapottabb prémium márkájává lépett elő. A képen a második, egyben utolsó generáció látható.
Azonban az öreg kontinensen az eladások a német konkurensek bebetonozott pozíciójának köszönhetően pangtak. Szükség volt egy kisebb típusra is, amely szélesebb vásárlóközönség számára elérhető és méltó ellenfele az 5-ös szériának és a(z) 100-asnak/A6-osnak.
1993-ban meg is érkezett a GS. A Giugiaro tervezte forma egyfajta célzás volt, az Európa felé való nyitásra. Ám a Grand Sedan sem volt teljesen önálló modell, Toyota Crownként egészen 1955-ig nyúlik vissza a karrierje.
A GS örökölte az LS ideológiáját: megkezdhetetlen minőség és luxus, a német konkurenciánál alacsonyabb áron. A kisebb méret eleinte a motorháztető alatt is megmutatkozott: a debütáláskor csak 6 hengeres motorral készült a GS.
Mára ez a sorozat is megkapta a jól megérdemelt “vényócát” és természetesen a hibrid változat bemutatása sem maradt el (2006, GS 450h).
’98-ban érkezett a mára Európában is népszerűvé lett RX sorozat. A Radiant Crossover lett később az első Lexus amelyet hibrid hajtáslánccal is szereltek. A tervezők igyekeztek az SUV-k terebélyességét ötvözni a korábbi modellek luxusával és dinamikájával. A másutt Toyota Harrierként ismert típust nehéz szívvel neveznénk aszfaltszaggatónak, de a gyáriak a kezdetekkor egy 3 literes V6-ossal igyekeztek a kétkedőket meggyőzni. Az tény, hogy a ma már 15 éves típus remek igazolás arra, hogy a próbálkozást a piac díjazta.
Kontinensünkre való valódi betörést azonban az IS hozta el. A nyíltan a BMW 3-as és az Audi A4-es ellenfelének szánt típus – máig ismeretlen okokból kifolyólag – azonban egyelőre nem túl kelendő, pedig vetélytársaihoz hasonlóan minden tulajdonsággal rendelkezik, amellyel egy belépő szintű luxusautónak rendelkeznie kell: hátul hajt, erős motorválaszték jellemzi és tulajdonképpen stílusos is.
A második generációval a fentebb látható SportCross verzió megszűnt, ettől függetlenül az eladások megsokszorozódtak. Idővel megérkezett a kabrió (C) és az 5 literes, V8-as, 418 lóerős F változat amely egyben a Lexus sportos divíziójának bemutatkozója is volt. Érdekes, hogy ez a típus volt máig az egyetlen próbálkozása a márkának a dízel szegmensben (IS220d).
A harmadik generációval teljessé vált a paletta, íme az IS300h
20 év alatt egyértelművé vált a márka létjogosultsága – lassanként ezt már nem csak az Európán kívüli eladások bizonyítják. A távlati tervek között szerepel, hogy kizárólag hibrid modellekből álljon a paletta, dízel változatokra továbbra sincs esély. Emlékezzünk csak vissza a kezdeti időkről olvasottakra: egy ilyen mega-projekt bukása elég rosszul érintette volna a Toyota csoportot. Ehelyett természetesen az anyavállalat által fémjelzett hétköznapi modellek is profitálnak a Lexus fejlesztéseiből (remek példa erre az automatikus parkolási rendszer ami először 2006-os LS-ben debütált).
Nem létezhet azonban prémiummárka szupersportautó nélkül – legalábbis az Európai felfogás szerint. Nem kapkodták el a dolgot…
12 év fejlesztés, és megannyi tanulmányautó után elkészült az LFA. 4,8 liter, V10, 552 lóerő, 327 km/h-s végsebesség. Ezek az LFA paraméterei. Aki azonban rögtön a márkakereskedésekbe rohanna (és történetesen van rá megközelítőleg 88 millió forintja) egy példányért, sajnálattal közüljük, hogy az utolsó, 500. darabot tavaly decemberben leszállították tulajdonosának. 1.22.8-as kört ért el vele Stig, amely máig a leggyorsabb esős kör a Top Gear tesztpályán. Utódlásra nincsen esély, de persze egy egyedi modell esetén ez nem túl meglepő. Az LFA elérte célját, valódi imázsépítő csúcsteremtmény. Kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő! Vajon képesek megszorongatni a német egyeduralmat Európában is?