Rendkívül ízléstelen módszerrel verte át menyasszonyát egy csaló. A férfi azt hazudta a nőnek, hogy rákos megbetegedésben szenved, ezért Amerikába kell utaznia gyógykezelésre. Mialatt a gyanútlan menyasszony azért imádkozott, hogy a vőlegényének hitt csaló meggyógyuljon, a férfi egy másik menyasszonyával töltötte a karácsonyt.

dawn

A 46 éves Dawn Rothwell az ünnepeket azzal töltötte, hogy imákat rebegett a szeretett férfi felépüléséért. Eközben a férfi, akiről azt gondolta, nemsokára a férje lesz, egy másik nővel ünnepelt, aki szintén a menyasszonya volt.

csalo

A nő két évvel ezelőtt, az interneten keresztül ismerkedett meg a 48 éves Stephen Suttonnal, majd összejöttek. A férfi nemsokára megkérte a kezét, a szerelmes nő pedig a legnagyobb örömmel mondott igent a házassági ajánlatra, nem sejtve, hogy párja valójában egy csaló. A nő részéről a bizalom száz százalékos volt, annyira, hogy tízmilliós értékű ékszereket is bízott a férfira. Mikor a férfi „betegsége” kapcsán a pár már alig találkozott, a nő elkezdett gyanakodni, és visszakérte az ékszereket, azonban már csak üres dobozokat kapott. A Dawn feljelentette egykori vőlegényét, a tolvajt két év börtönre ítélték.