Azt hiszem nyugodt szívvel mondhatom, hogy Quentin Tarantino a földkerekség legismertebb rendezője. Az abszolút laikusok is ismerik a nevét és ez nem véletlen. Egyedi stílusának és a hihetetlenül jó témaválasztásainak köszönhetően már látatlanba el lehetne adni a filmjeit a lelkes nézőknek.

Vagány, szókimondó, valamint nem kicsit erőszakos filmjei javarészt meghozzák a várt sikert, de rengeteg negatív kritikát kap, miszerint már közel sem tudja hozni azt a szintet, amit elért a Ponyvaregénnyel. Ebben van némi igazság, ugyanis példának okáért a Kill Bill filmek is inkább különlegesek, mint sem monumentálisak és a Becstelen Brigantyk című darab is erősen megosztotta a tömeget. Ezúttal egy divatjamúlt, ám hatalmas dicsőségnek örvendő műfajhoz nyúlt, ami nem más, mint a westernfilm. Mit nyúlt?! Megragadta és saját stílusa szerint modernizálta és így született meg a Django Elszabadul.

 

Két évvel a polgárháború előtt járunk, amikor is a rabszolga Django-t (Jamie Foxx) megveszi Dr. King Schultz (Christoph Waltz) és ezzel megkezdődik közös kalandjuk. Schultz foglalkozását tekintve fejvadász, ezért szépen lassan kitanítja Django-t, hogy együtt végezzék a piszkos munkát. Cserében a fáradozásaiért felszabadítja segédjét, sőt segít neki megtalálni szintén rabszolga feleségét, akit a gazdag földbirtokos, Calvin Candie (Leonardo DiCaprio) tart fogságban a földjén.

Ezt hívom én tökéletes színészi felhozatalnak, innentől már szinte biztos a siker. Mindenki pontosan tudta, hogy ez egy jó film lesz és aratni fog, de szerintem senki nem számított ekkora élményfaktorra. Aki kicsit is ért a mozgóképekhez, az tudja, hogy a westernfilmeknek, azon belül is inkább a spaghetti westernfilmeknek bitang erős múltjuk van, hála Sergio Leone-nak, valamint Dollár-trilógiájának. Ez a műfaj magában hordoz hihetetlenül sok, egyedi stílusjegyet, amelyet Tarantino nem félt használni, sőt még rá is rakott egy lapáttal. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy a Django elszabadul egy olyan modern western film, amely egyelőre egyedül, de büszkén képviseli kategóriáját. Nincs még egy ehhez hasonló alkotás és ez azt bizonyítja, hogy a mester feltámadt hamvaiból és feltalált egy új filmstílus-irányzatot.

Django-Unchained-10

Persze mit sem ér egy jó témaválasztás és egy páratlan rendezés, ha a színészek nem úgy teljesítenek, ahogy márpedig teljesítettek. Christoph Waltz tökéletesen hozza az modoros, úriembert, aki nem tud akkora slamasztikába kerülni, hogy ne tudná magát kibeszélni. Páratlan alakítás, teljesen jogos az Oscar-jelölés, sőt megkockáztatom, hogy játszva bezsebeli. Végtelenül szimpatikus karakter az első perctől kezdve, minden egyes mondata aranyat ér. Jamie Foxx is élete legjobb alakítását hozza, bár Waltz-hoz képest kicsit halvány volt. Eleinte. Aztán a film második felétől olyan szinten rákapcsol, hogy a szabályosan a hideg rázott. Szintén egy jól megírt karakterről beszélünk, aki elég nagy fejlődésen megy át az alkotás 165 perce alatt. Félelmetesen jóra sikeredett az a jelenség, hogy a film hangulata mindig kompatibilis Django aktuális érzéseivel. Így amikor „elszabadul” és előtör belőle az állat, akkor a film kegyetlenül bekattan és olyan brutális jeleneteket kapunk, hogy utána hosszú percekig nem tudja az ember visszahelyezni az állát az eredeti pozicióba. Leonardo DiCaprio is annyira hitelesen alakítja a gazdag szemétládát, hogy konkrét ellenszenvet vált ki az nézőből, de ugyanakkor meghajol a tudása előtt. Ezen kívül, akit még érdemes igazán kiemelni, az Samuel L. Jackson. Ő okozta a legnagyobb meglepetést a filmben, ugyanis az ő figurájáról semmit nem tudtam előzetesen. Nem lőnék le semmilyen poént, maradjunk annyiban, hogy nagyon erős humorforrás volt és ő is egy hihetetlenül emlékezetes alakítást tudhat magáévá.

django-unchained-samuel-l-jackson

Óva intek mindenkit attól, hogy úgy üljön be a moziba, hogy hatalmas pisztolypárbajokat fog látni minden másodpercben. Nem egy akciófilm, sokkal inkább a westernes hangulat, a vígjáték, valamint a dráma ízléses keveréke. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tartalmaz akciót, sőt mi több, a már említett „bekattanásoknál” csak úgy úszkál a film a vérben, na de mégis mit vártunk a Kill Bill rendezőjétől?! Nem is igazán tudnék kiemelni jelenetet, ugyanis az elejétől kezdve, egészen a végéig nagyon magas színvonal jellemzi az egész darabot. Persze vannak emlékezetesebbek, amelyek mindig nagyot dobnak a film amúgy is dinamikus hangulatán, éppen ezért a film végig a „nagyon jó” és a „eszméletlenül jó” értékek között ingázik. Tökéletesen kihasználja a játékidejét, egyetlen egy percig sem ül le a film. Nem akarok pátoszos hangvételt magamra erőltetni, de ennek a filmnek ténylegesen minden perce kincs. Gyakran lélegzetvisszafojtva bámultam a vászonra, sőt még csak nem is pislogtam, nehogy lemaradjak valamiről, mert ugyebár Tarantino a meglepetések királya, gondoljunk csak Vincent Vega halálára. Ezt azzal sikerült elérnie, hogy még a leghumorosabb pillanatokban is végig ott tombol az irgalmatlan nagy feszültség. Mondanom sem kell, itt is gyakran lehetünk részesei a hirtelen halál effektusnak, de ez már a rendezőóriás sajátosságai közé sorolható.

Django4

A lenyűgöző képsorok alá elengedhetetlen a jó zene. Itt jegyezném meg, hogy szerintem ebben a műben tapasztaltam legjobban a párhuzamot a képi világ, illetve a hangzás között. Egy-két zene annyira tökéletesen illik az aktuális pillanathoz, hogy az valami hihetetlen. Külön öröm volt számomra, hogy felcsendült Johnny Cash – Aint No Grave című alkotása, amely már oly régóta könyörgött egy filmért. Ám a legnagyobb meglepetést egy 2pac és egy James Brown szám összemosása, névszerint „Unchained”, valamint Az ördög jobb és bal kezéből ismert Annibale – Trinity nyújtotta. Még most is kiráz a hideg, ha eszembe jutnak azok a jelenetek, amelyek alatt ezek a számok futnak. Mestermű kérem szépen.

Úgy gondolom, hogy összességében elmondható, hogy okkal kapott a már két bezsebelt Golden Globe-díj mellé öt darab Oscar-díj jelölést. Elég erősen rászolgált és amennyiben a Film Akadémia fejesei nem vakok, erősen megdobálják Tarantinot és csapatát azokkal a bizonyos aranyszobrocskákkal. Remek élményben volt részem, jó érzés volt ismét westernfilmet látni a mozikban. Nem is nagyon szaporítanám tovább a szót, ugyanis ezt a filmet kötelezően látni kell, méghozzá moziban, mert ezt vétek lenne kihagyni. Kifogás nincs!

10/10

Vélemény, hozzászólás?