Orbán Viktor semmiből sem ért, csúnyán betámadta Jean-Claude Junckert, bármi is lesz a vége
Vasárnap este nyilatkozta Jean-Claude Juncker az olasz köztelevíziónak, hogy őt jobban zavarja az idegengyűlölet, mint az a kampány, amit a Fidesz ellene folytatott.

Az Európai Bizottság elnöke kifejtette, hogy Orbán

“A TÚLZOTT NACIONALIZMUS LEJTŐJÉN HALAD, MÁSOKKAL SZEMBEN POLITIZÁL, ELUTASÍT MÁSOKAT, NEM ENGED BE SZERENCSÉTLENEKET, MIVEL A MENEKÜLTEK MINDENEKELŐTT SZERENCSÉTLENEK”

Majd hozzátette:

“ÉN AZ IDEGENGYŰLÖLET MINDEN FORMÁJÁT ELLENZEM.”

Juncker arról is beszélt a köztelevízióban, hogy szerinte a nacionalizmus ennek a formája, valamint mások elutasítása, háborúhoz vezet.

Az Európai Bizottság elnöke kihangsúlyozta, hogy ő nem a nemzeti szuverenitást kritizálja, amivel Orbán vádolja, mivel ő szereti a nemzetek sajátosságát, a történelmüket, a tájaikat és a kultúrájukat. A nemzeti identitás mellett viszont figyelembe kell venni az európai identitást is.

Az Európai Bizottság elnökének nyilatkozatáról kérdezte az Atv.hu Orbán Viktort a parlament folyosóján. A miniszterelnök véleménye szerint:

“AKI MARX-SZOBROT KOSZORÚZ, AZ IDEGENGYŰLÖLETBŐL NE OKTASSON SENKIT, MERT AZ IDEGENGYŰLÖLET NAGY MESTERÉT KARL MARXNAK HÍVTÁK”.

Mindenesetre azt meg kell említeni, hogy Orbán politikája évek óta az idegengyűlöleten alapszik, a menedékkérők elutasításáról és az Európai Unió bírálatáról. A kormány legutóbbi plakátkampánya pedig még saját pártcsaládjánál is hatalmas felháborodást keltett, aminek a Fidesz felfüggesztése lett az eredménye. Így talán Orbánnak célszerűbb lenne a folyamatos támadás helyett, változtatni a politikáján.