Arra kérem a magyar embereket, menjenek el szavazni és mutassuk meg Brüsszelnek május 26-án
Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. “Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett” – fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2019.03.24

“Meg kell mutatni a brüsszelieknek, hogy Magyarországon az történik, amit a magyar emberek akarnak, és nem Brüsszelben fogják mindenfajta, éppen balra húzó és tolódó pártok meg Soros György-féle “ilyen civil szervezetek” irodáiban eldönteni, mi történik Magyarországon és Európában” – jelentette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta továbbá: “mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó”.

Kifejtette: Brüsszel 2010-ben megszorításokat követelt, amire a magyar kormány válaszképpen hazaküldte az IMF-et és adót csökkentett. Aztán azt akarták – folytatta -, hogy “a bankok a devizahiteleket százszorosan bevasalhassák az embereken”, ám a kormány ehelyett elszámoltatta a bankokat. Brüsszel magas rezsit is akart, Magyarország ehelyett rezsicsökkentést vezetett be – tette hozzá. “Aztán azt mondták, engedjük be a migránsokat, mi meg kerítést építettünk. Aztán most azt mondták, hogy fogadjuk vissza a migránsokat, mi meg nem vagyunk hajlandóak elfogadni a kötelező betelepítési kvótát” – mondta Orbán Viktor.

Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó.

Arra a felvetésre, hogy Angela Merkel német kancellár szerint nem lehet, hogy egyes tagállamok nem fogadnak be migránsokat, a kormányfő úgy reagált: a bevándorláspárti országok és azok vezetői nem adták fel azt az elképzelésüket, hogy Közép-Európát is átalakítják. Szerinte azonban az erkölcsi előny Közép-Európánál van, mert a Nyugattal szemben a közép-európaiak nem akarják ráerőltetni a nyugatiakra a saját életükről szóló elképzelésüket. “Rázhatja az öklét akárki (…), Magyarország nem fog engedni abból az alapvető jogából, amiből ezer éve nem engedünk”, vagyis továbbra is a magyarok fogják eldönteni, mi történjen az életüket meghatározó fontos kérdésekben – hangsúlyozta.

Szavai szerint a brüsszeli bürokrata elit egy buborékban él, elveszítette a kapcsolatát a valósággal, azonban “nekünk itt két lábbal kell állnunk a földön, a nemzeti érdekekből kell kiindulni”. A brüsszeli bürokraták “nem mondhatják meg nekünk, hogy mit csináljunk, mi mondjuk meg nekik, hogy mit kell tenniük” – fogalmazott.

A Fidesz európai néppárti (EPP) tagsága ügyében a pártelnök-miniszterelnök úgy fogalmazott: “időt nyertünk”, és onnan nézve, hogy 13 párt kezdeményezte a Fidesz eltávolítását az EPP-ből, a végkifejlet elfogadható. “Majd az európai választások után eldöntjük a Fideszben, mi jó Magyarországnak, a néppárton belül kell-e folytatnunk, vagy valamifajta új pártszövetségben van inkább a helyünk” – mondta. Hozzátette: a szóban forgó 13 párt kivétel nélkül bevándorláspárti, a migrációt nem megállítani, hanem törvényesíteni akarják.

Megismételte: a Fideszt nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni, a Fidesz negyedik kormányzati ciklusát tölti, és az elmúlt három EP-választáson a legsikeresebb európai párt volt. Így, ha a vita odáig jutott volna, hogy nem találnak megoldást, akkor a Fidesz kilépett volna, ezért is volt ott a néppárti vita alatt a kezében a hivatalos kilépési nyilatkozat – fejtette ki. A Fideszt támadók egy bevándorláspárti platformhoz tartoznak, amely pártokon keresztülhúzódó, “belóg a lába az EPP-be is” – fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint ennek az a következménye, hogy az egész EPP folyamatosan balra tolódik.

Jelezte: a bevándorláspárti szárny nem csinál titkot abból, hogy egy bevándorláspárti nagykoalíciót akar az EP-választás után. Sőt, a színfalak mögött ez a csoport “lényegében lepacsizta a dolgot”, és a zöldekkel, a liberálisokkal és a szocialistákkal egy bevándorláspárti nagykoalíciót akarnak. Azt is tudják, hogy a Fidesz sosem támogatna egy ilyet – mondta, hozzáfűzve: idehaza sem kötnek semmilyen koalíciót a volt miniszterelnök pártjával, a DK-val, és nem akarnak ilyen helyzetbe kerülni az európai színtéren sem.

Rázhatja az öklét akárki, Magyarország nem fog engedni abból az alapvető jogából, amiből ezer éve nem engedünk, vagyis továbbra is a magyarok fogják eldönteni, mi történjen az életüket meghatározó fontos kérdésekben.