Természetesen az emberi élethez viszonyítva végtelen, mert az eddigi általánosan 10 ezres halálozási rátát megdöntve tajvani kutatók feltalálták a Flash memória hosszabb életéhez vezető utat, mindössze 100 milliószor hosszabban.

Mind ismerjük a gyors és kikapcsolásuk után biztonságosan mentő flash memóriákat, amik nagyban megkönnyítik a napjainkat és, hogy viszonylag mennyire rövid életűek. Az elektronikai tudományban rég köztudott, hogy a hő jótékony hatással van a régi elromlott flash memóriákra de mivel az emberek nem a jó oldaláról közelítették meg ezt a módszert, mondhatnánk, hogy inkább sütötték mint melegítették, ezért a memóriák megmentésére nem került sor.

A Macronix nevezetű elektronikai kutató cégnek viszont sikerült megtalálnia az egyensúlyt a praktikus és effektív hő használata és a sütés között. A módszer lényege, hogy a sérült területre 800 foknyi koncentrált hőt fejtenek ki csupán pár pillanatra. Ez persze mind hatástalan lenne, ha előtte nem helyezték volna át az újratervezett chipet és az memóriákat tartalmazó anyagán nem vezettek volna át a fűtést. A kutató csoport szerint a memória lelkét, a chippet, nem éri semmilyen kár, mert a felületet csak pár emberi érzékekkel érzékelhetetlen milliszekundumig hevítik fel. Továbbá az eljárás nem igényel nagy mennyiségű energiát, így az akkumulátor élettartama se csökken.

Az így elért módszer által 100 milliósra tehető a ciklus ismétlődése. Noha elmondásuk szerint ez még nem a végleges összeg, hiszen a mostani eredményt még a gyors chippek ellenére is hetekig írták és olvasták. A felső határt, a milliárdokat több hónapokig kellene elemezni, így a maximum megadása még várat magára.

Vélemény, hozzászólás?