Saját bevallása szerint nem bánta meg az „évszázad bűntényét” Ronnie Biggs. A 84 esztendős férfi tizenöt társával együtt részt vett az 1963-as Nagy Vonatrablásban. A bűncselekmény maga elképesztően merész vállalkozás volt, azonban pontosan aznapra esett Biggs születésnapja, ráadásul egy szép új élet várta Brazíliában, így megérte kockáztatni még egyszer, a hírnévért cserébe.

UK-  Ronnie Biggs Press Conference in London

Az eset óta ötven év telt el, azonban a férfi még a rablás félévszázados évfordulóján is úgy nyilatkozott, hogy egy pillanatra sem bánta meg, hogy részt vett benne. Elmondása szerint azonban van amit megbánt,  például azt, hogy megsérült a vonat vezetője, akit leütöttek és fejsérülésébe hét év múlva belehalt. Emellett elmondta, hogy sajnálja a családokat, akik bármilyen módon – akár a rablók, akár az utasok részéről – kötődtek az eseményhez, hiszen túl nagy árat kellett fizetniük.

Ronnie-Biggs

A rablás után nem sokkal elkapták az egész bandát. Közülük kilencen álltak bíróság elé 1964-ben, mindannyiukat 30 év börtönre ítélték. Biggs 1965-ben megszökött, Párizsban egy plasztikai sebész kése alá feküdt, eltöltött néhány évet Ausztráliában, míg végül visszatért Brazíliába, ahol megtagadták a kiadatását, hiszen egy brazil gyermek édesapja volt.

ronnie-biggs-poster

2001-ben saját döntésére visszatért Angilába, ahol azonnal letartóztatták, azonban egy stroke-sorozatot követően, közeledő halálára tekintettel kegyelmet kapott 2009-ben. Azóta egy otthonban él, kerekesszékben ül és egy beszélő tábla segítségével kommunikál, ráadásul igent mondott egy új könyvre is: a Nagy Vonatrablás teljes történetét hamarosan az egész világ elsőkézből olvashatja.