Ma, vagyis október 31-én lenne 87 éves Bud Spencer, eredeti nevén Carlo Pedersoli.
1929-ben, Nápolyban született. Szülővárosára annyira büszke, hogy egyik filmjében azt mondja: “nem olasz, hanem nápolyi vagyok”.
A fiatal Carlo valójában nem színésznek készült. Kiváló úszó és vízilabdázó volt: ő az első olasz, aki egy percen belül úszta a száz méter gyorsot. Később hazája vízilabda-válogatottjának tagja lett.
A sporttal 1967-ben hagyott fel, ekkor írta alá ugyanis az első filmes szerződését Hollywoodban. Művésznevet is választott magának, a Bud sörmárka és Spencer Tracy amerikai színész ihletésével alkotta meg, első filmjeiben még eredeti nevén szerepelt.
Életrajzi könyvében a színészetről ezt írja: “A filmvilágban egy majom is elboldogulna, elég, ha addig próbáljuk a jelenetét, ameddig nem sikerül.”

1967 és 1985 között közel 20 akció- és westernfilmben dolgoztak együtt Mario Girottival, azaz Terence Hillel
“Színészként majdnem mindig ugyanazt a karaktert formáltam meg, ezért a legszívesebben a két olimpiára, az Európa-bajnokságokra és a többi sporteseményre emlékszem”
– válaszolta Bud Spencer még 2010-ben az Index kérdésére, hogy mire a legbüszkébb.
A nálunk is nagyon népszerű színész idén nyáron, június 27-én halt meg. Fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be halálhírét. Azt mondta, 86 éves édesapja nem szenvedett, csendesen ment el. Mielőtt eltávozott, utoljára azt mondta: “Köszönöm”.
[ad_2]
Forrás: lemon