Impotencia. Ha ezt egy férfi kimondja, egyből kimegy a vér a lábából. Ez a legrosszabb, ami akárkivel történhet a férfitársadalomban. Jöhet az összes rák, az ebola, Daniel Steel filmmaraton, szinte akármi, ha ezzel elkerülhetjük a szexuális problémák ingoványos mocsarát. Hiszen elsősorban a biológiai adottságunktól vagyunk mi a férfiak és, ha ebben csalódunk, akkor mi másban bízhatnánk? Ezért is osztom most meg veletek, hogy mik lehetnek a gyökerei az elsődleges férfi problémának. Előbb azonban néhány szó az ellenségről.
A barbár köznyelv még impotencia néven emlegeti, azonban a szakintézmények nem használják ezt a kifejezést, mert túlságosan pejoratív és előítéleteket szülhet. Sokkal inkább használják az erekciós zavar kifejezését, alias erectilis dysfunctio, aminél megkülönböztet átmeneti és tartós fajtát. A hivatalos orvosi definíció szerint akkor beszélhetünk erekciós zavarról, ha az esetek 25%-ban nem jön létre az aktushoz szükséges erekció. Elég sok minden okozhatja az erectilis dysfunctio-t (továbbiakban: ED), amit két nagyobb csoportra lehet bontani. Az egyik csoportba olyanok tartoznak, mint a betegség, baleset, rendellenesség, mellékhatás, szóval valamilyen belső, szervi elváltozás a probléma forrása. A másik csoportba pedig a lelki problémák kerültek, amit egy környezeti hatás vált ki. Egy 2007-es tanulmány szerint a 20 év feletti férfiak 18,4 %-a szenved az ED-ben és hogy minden ötödik esetben beszélhetünk valójában lelki problémáról.
1. Pszichés problémák
A 40-en aluli korosztályok vannak kitéve leginkább az ilyen indíttatású szexuális problémáknak. Talán ezt is a legnehezebb körülírni és behatárolni, mivel mindannyiunk lelkivilága (vagy éppen agyműködése) változó, ezért másból mást váltanak ki bizonyos szituációk. A számok viszont azt mutatják, hogy aki depresszióval küzd, annak például 1,8x nagyobb az esélye, hogy kap mellé egy bónusz erekciós zavart. Ezt olyan esetek válthatják ki, mint a szakítás, szerelmi bánat, haláleset, vagy bármi, ami komoly traumát idézhet elő a magánéletben. Volt példa olyan esetre is ahol az alany felesége elhunyt Júliusban, majd az alany minden év júliusában nagyobb hajlandóságot mutatott a szexuális étvágytalanságra. Szóval a depresszióval vigyázni kell.
A másik főszerelő ebben a fejezetben a stressz. A jó öreg stressz, amit valahol a globalizációval együtt sikerült világszerte „fajbetegséggé” tennünk. A világ felgyorsult, információ áradat ostromolja az elménket szüntelenül, de nem biztos, hogy mi emberek is sikeresen fel tudjuk venni a versenyt, az általunk kreált gépezettel. Az iskolai/munkahelyi/otthoni stressz könnyen aláaknázhatja a lepedőakrobata mutatványaidat.
Ezek után jönnek a mellékszereplők. Itt szerepelnek olyan komikus alakok, mint a szorongás, ami akkor lép elő, ha már tapasztaltad az ED-t és az ettől való félelem ragad el újra és újra az akció előtt. De ott van még a bűntudat is, ami a saját elégtelen teljesítményedtől való félelem hajt. De a korai életpályánál beszélhetünk fel nem ismert homo szexualitásról is, vagy neveléstől származó szexuális félelemről.
Ezeknek a kiküszöbölése elsősorban egyéni megmérettetés, amihez támogatást is kaphatunk. Egy szakemberrel való őszinte beszélgetéssel, vagy egy pszichológus néhány alkalommal való felkeresésével hamar orvosolhatóak a tüneteket.
[cmamad id=”17805″ align=”center” tabid=”17807″ mobid=”17807″ stg=””]
2. Cigaretta
A dohányosok kilátásai sem kedvezőek. Egy dohányosnak 1,5x nagyobb esélye van az ED-re, mint a nem dohányzó társainak. Ha egy dohányzó férfinak felhozod azt az eshetőséget, hogy a nikotinrudak adta élvezetért feláldozza a magánéletét biztos, hogy tagadni fogja a vádakat. Azt tudják, hogy a tüdőrák, az infarktus, az agyvérzés célpontjában álldogálnak, de az hogy az erekciós problémáknak is, azt már nem akarják elfogadni. A magyarázatuk akár még logikusnak is tűnhet. A cigi csak a füst útjában tud kellemetlenséget okozni, mint a száj, torok, légcső, tüdő, amíg tehát nem a péniszünkkel szívjuk, addig nem
lehet probléma. Ez sajnos nem ilyen egyszerű.
Az erekcióhoz szükséges vérkeringést torpedózza meg a nikotin hadigépezete, nem csak a légzőszerveket. Ezt azért tudja elérni, mert a nikotin egyik fő tulajdonsága az érszűkítő hatás, különös képen a kisebb erekre van hatása, amik a nemi szervet is működtetik.
A másik negatív hatás a tesztoszteron hormonok lemészárlása. Az izmoknak oxigénre van szükségük, amit a folyamatos tiszta víz utánpótlással tudunk megadni nekik. A nikotin viszont kivonja az oxigént az izmokból, aminek hatása van a hormontermelésre is, aminek hatása van a szexuális életedre is. A dohányzás feladásával viszont javulnak az eredmények.
[cmamad id=”17805″ align=”center” tabid=”17807″ mobid=”17807″ stg=””]
3. Alkohol
Az alkohol egy olyan anyag, amit az orvosok úgy hívnak, hogy depresszáns. Gondolom sokan nem így hívjátok, hanem sokkal inkább „PIA!” néven emlegetitek. A depresszánsok mechanizmusa a központi idegrendszert érinti, ami lassítja az agy és a test közötti kommunikációt. Ezzel azért még elboldogulunk. A probléma abban rejlik, hogy a túl nagy mennyiségű alkohol hatására a merevedéshez szükséges vérkeringés nem úgy üzemel, mint ahogy kellene neki. Ahhoz hogy fenn tudjuk tartani a merevedést a nemi szervben lévő apró erek a kellő méret elérése után összezárulnak, hogy a vér ne folyjon keresztül a szerven, hanem kemény maradjon. Az alkohol idegrendszerre tett hatása, pont ezt támadja meg. Az erek nem zárulnak vissza és a vér gyakorlatilag keresztülfolyik a péniszben, aminek az a hatása, hogy az erekció nem lesz tartós.
A kis mennyiségű alkohol fogyasztása azonban akár még egészséges is lehet, tartják a szakemberek. Az általuk meghatározott mennyiség a napi 1-2 üveg sör, ami még pozitív hatást válthat ki a szervezetből.
[cmamad id=”17805″ align=”center” tabid=”17807″ mobid=”17807″ stg=””]
4. Elhízás
Ha nem élsz tudatosan, akkor bizony nem is mozogsz rendszeresen. És ha nem mozogsz rendszeresen, akkor elhízol. Ha pedig elhízol, összedől a szexuális életed is. Miért?
Tesztoszteron barátunkról már esett szó fentebb, most ismét ő a főszereplő. A tesztoszteron, mint az elsődleges nemi hormon felel azért, hogy az ágyban is mintaférfi legyél, ezért kell figyelni arra, hogy kellő utánpótlást kapjon belőle a hormonháztartásod. Az elhízással drasztikusan fog csökkenni a tesztoszteron szintje a szervezetednek, amivel a libidód bástyáját robbantod magadra. Az izomzat kellő rendszeres terhelése ugyanis növeli a tesztoszteron szintet, de ha ez elmarad, akkor a jó szex is el fog maradni sajnos.
Az elhízás az egészségtelen életmód fekete pákója, ha ez nálad van csak komoly melóval tudsz tőle megszabadulni és ha nem megy akkor bizony kiestél, ebből a játékból kiesni pedig több mint bosszúság. Aki kövér az már csak karnyújtásnyira van a vérkeringési problémáktól és a cukorbetegségtől is, amiknek a birtoklásával 80%-al megnő az esélye annak, hogy ED bácsi becsönget hozzád.
[cmamad id=”17805″ align=”center” tabid=”17807″ mobid=”17807″ stg=””]
5. Gyógyszerek
Manapság a legkisebb fájdalomra is gyógyszert írnak fel az orvosok, még akkor is ha egy kiadós alvással és egy napközi féle mézes-citromos teával kikúrálható lennél. A teabiznisz viszont nem hoz olyan jól a konyhára, mint a gyógyszeripar, ami az űrkutatás után a világ második legnagyobb beruházást igénylő iparága. A pirula, amit kapsz a gyógyszertárban kémiai eljárással készült, nem természetes, biológiai úton, aminek egy olyan hátul ütője van, hogy mellékhatást fog okozni valahol a szervezetedben. Már mindannyian kívülről fújjátok a gyógyszerreklámok végén lévő sablon szöveget, ami a mellékhatásokról szól, de most őszintén, ki az aki a külön, a saját bejáratú gyógyszerészére néha rácsörög, hogy te, öreg, a Isocarboxazidnak mi a mellékhatása? Gondolom nem túl sokan vannak így. Vagy egyszer próbáljátok ki, hogy amikor a dokinál vagytok és felír nektek valamit, kérdezzetek rá a mellékhatásaira. Azt fogja mondani, hogy olvasd el a tájékoztatót. Annak meg vagy lehet hinni, vagy nem.
[cmamad id=”17805″ align=”center” tabid=”17807″ mobid=”17807″ stg=””]
6. Kor
Végül az utolsó, talán leginkább közismertebb forrása az ED-nek, ami a korral jár. 40 fölött kezdődnek a problémák, amikor az esélye annak, hogy már nem úgy üzemel a hancúrléc ahogy kellene neki 5%, 60 fölött 20-25%, majd 70 után már 50%. Viszont azt le kell szögezni, hogy nem konzekvens a korral együtt járó sextelenség. A korral csak érzékenyebbek leszünk olyan betegségekre, amik előidézhetik azt. Ahogy szállnak az évek az ember szervezete úgy használódik el, attól függően, hogy ki mennyire hajtja ki belőle a szuszt, ezzel pedig a leginkább az érrendszer használódik el, ami az elsődleges hozzávalója a gondtalan szexuális életnek.
Ahogy öregszünk, többet leszünk betegek, amire több gyógyszert fognak felírni, aminek még több mellékhatása lesz, ezért depresszióba esünk, ennek hatására az üveg után nyúlunk, ami mellé elkezdünk dohányozni.
Mint láthattuk a szexuális problémák mind teljesen hétköznapi szokásokból eredeztethetőek. Ki ne látna az utcán dohányosokat, vagy buliban (vagy az éjszakain) totál részeg fiatalokat, netán elhízott emberek tömegét vonulni a bevásárló központokban? De nem akarunk senkit se elszomorítani, nem az a célunk hogy kifogásokat adjunk azoknak, akik a 6 szegmens valamelyikében érintettek. Ezért hamarosan újra jelentkezünk olyan praktikákról és szokásokról, amik növelhetik a férfierőt.