Elképesztő túlsúlyossága miatt az orvosok mindössze öt évet jósoltak neki: James Mason ekkor döntött úgy, hogy ideje leszámolni a kilókkal.
A brit férfi 2011-ben 27 esztendős volt és 250 kilogramm. Extrém súlyfeleslege minden szervére hatással volt, aminek köszönhetően az orvosok maximum öt évet jósoltak a férfinek. A Daily Mail szerint ekkor döntött úgy a fiatal brit férfi, hogy a thai boksz segítségével végleg leszámol a túlsúllyal.
A határozott cél és a kemény munka meghozta gyümölcsét, a férfi alig egy év alatt szabadult meg 150 kilónyi súlyfeleslegtől. Ennek ellenére a férfi úgy érzi, hogy az eredmény csupán fél siker, hiszen a rohamos tempójú fogyás mértékét képtelen volt követni James bőre, ami miatt most a bőr gyakorlatilag a teste minden pontján hatalmas redőkben lóg.
A brit férfi kifejtette, hogy igazán örül, amiért megszabadult a túlsúlytól, azonban testét továbbra is olyan visszataszítónak tartja a bőrredők miatt, amilyennek korábban a súlyfelesleg miatt látta, így elsődleges célja, hogy összegyűjtse a pénzt a plasztikai műtétre.