Az emberek oda vannak a közösségi médiáért. Egyesek viszont még annál is jobban.  Annyira, hogy vannak, akik gyereküket a „Like” gomb után nevezik el.

A hétköznapi ember megelégszik a naponta párszori profil ellenőrzéssel, azonban mint néhány példa mutatja, sokakat ez nem elégít ki.  Nem tudjuk pontosan, mi zajlik például egy facebook-témájú hindu templomban, de a kép egy remek példája annak, hogyan fejezik ki egyes emberek rajongásukat.

2

2011-ben született meg a baba, akit nem mindennapi névvel áldottak meg szülei. A babavárás izgalmas hónapjaiban rengeteg idő áll a szülők rendelkezésére, hogy nevet választhassanak a leendő utódnak, ezt a folyamatot rengeteg weblap és névtár könnyíti meg. Az izraeli Lior és Vardit másképp inspirálódott az internetről: a facebook fanok választása a Like névre esett, mely a felhasználók tetszését és örömét fejezi ki. Felmerülhet a kérdés, hogy ez akkor most fiú vagy lány név? A válasz: kislány. A szülők bevallásuk szerint valamilyen modern és innovatív nevet szerettek volna. Eddigi két csemetéjüket Dvashnak (héberül mézet jelent) és a másikat pedig Pie-nak, azaz pitének nevezték el. Úgy látszik főzni is legalább annyira szeretnek, mint a facebookon lógni. Nem meglepő, hogy Like érkezése után az apuka első feladata egy Facebookos post közzététele volt. „Mikor kiraktam a róla készült fotót a nevével együtt, 40 lájkot kaptam. Ez ahhoz képest, hogy összesen talán 100 barátom van, elég sok.” Már csak idők kérdése, mikor nevezik el a Youtube-rajongók gyereküket Uploadnak…

A mai világban nem ritka, hogy közösségi oldalakon jelentik be fiatal párok az eljegyzést, hogy az örömhír minél szélesebb körben érje el az ismerősöket. Néhányan azonban pár lépéssel előrébb járnak a sima állapotváltásnál.  Az emberek legalább annyira szeretik az Instagramot is, mint a Facebookot.  Érdekes és egyedi Rinasvet története, akit barátja nem hétköznapi módon kért meg. A fiú nyomokat hagyott a neten Instagram képek formájában, melyeket követve eljutott a lány a lefoglalt asztalig, ahová vacsorázni hívta, majd megkérte kezét. Az első állomáson egy ruhát gyűjthetett be a lány, majd miután lefotózta magát új kelméjében és feltöltötte az instára, újabb nyom várta, és persze további lenyűgöző ajándékok. A kérés pillanata és az első reakciók is felkerültek nagyérdemű szeme elé. A vőlegény bevallása szerint azért választotta az Instagramot, mert gyors és egyszerű interfész, és mert jól használható iPhone telefonjaikkal.

3 4

Az Instagram megihlette Max Harrison Gerber anyját is, aki ilyen témájú meghívót terveztetett fia Bar Mitzvah-jára, ami a zsidó vallásban a férfivá válás folyamatának ünnepe.  Az anya azon gondolkodott, mi fia kedvenc elfoglaltsága és mivel tölti legtöbb szabadidejét. A buli dekorációja is az Instagram színeit használta, és egy hatalmas kivetítőn lekapott pillanatok felvételei váltakoztak. Bátran mondhatjuk, hogy a férfikorba instagramozta magát.

6

Némely menyasszony nagy álma, hogy Vera Wang topánkában kelhessen egybe szerelmével, de vannak elvetemültebbek is, akik Twitter ihlette magassarkúban tipegnének az oltár elé. Norakaren2002 felhasználó kézműves cipője az Etsyn lelhető fel, a Follow Me feliratú harisnyával egyetemben. A cipőt egy menyasszony rendelte tőle, aki imádta a kék madaras topogót.

7 
6

Ezek az esetek azért talán a Myspace-s tetkónál egy fokkal finomabb dolgok.

9

Vélemény, hozzászólás?