Lángol a párizsi Notre-Dame Katedrális, beomlott az épület fő tornya
Fontosabb részletek:

Este hét óra előtt kigyulladt a párizsi Notre-Dame-Székesegyház
A hatóságok megerősítették, hogy balesetről és nem szándékos gyújtogatásról van szó
A közel nyolcszáz éves épületben keletkezett kár hatalmas
Több mint ezer lakót evakuáltak a környékről, a tűzben nem sérült meg senki
A katolikus egyház vezetői már tavaly sürgették a felújítás

Lángol a Notre-Dame Székesegyház Párizsban, a katedrális felső része gyulladt ki, komoly füstfelhőbe burkolva az épületet. Az eddigi információk szerint este 7 óra előtt pár perccel a katedrális felújítása közben kaphatott lángra valami. Helyszíni beszámolók szerint

ESTE NYOLC ÓRA ELŐTT NÉHÁNY PERCCEL BEOMLOTT AZ ÉPÜLET CSÚCSA.

Beágyazott videó

Több francia hírforrás után a hatóságok is megerősítették,

HOGY BALESETRŐL VAN SZÓ, ÉS NEM SZÁNDÉKOS GYÚJTOGATÁSRÓL.
A helyszínen több száz tűzoltó dolgozik, munkájukat egy helikopter és egy drón segíti.

A füstöt a szél Párizs déli része felé fújja, az Eiffel-torony irányába. Szemtanúk szerint a füstöt inkább látni lehet, mintsem a levegőben érezni. A rendőrség a környéket kiürítette, nagyjából ezer ott lakót evakuáltak, valamint mindenkit arra kértek, hogy kerüljék a mentés ideje alatt a környéket. Francia lapok szerint a környező utcákban kaotikus a helyzet, néhány utcát a tűzoltóknak kell blokkolniuk. Máshol rendőrök próbálják megakadályozni, hogy a kíváncsiskodó emberek, akik videóznak, fotóznak, közel menjenek az épülethez.

“Nehéz tűzként” jellemezték a tűzoltók a tüzet, mondván, nehéz oltani, a lángok gyorsan terjednek. “A kollégáim kétségkívül azt akarják, hogy bejussanak az épületbe, de cél az is, hogy senki ne haljon meg közülük” – nyilatkozta egy tűzoltó a Figarónak.

Egy külön alakulat menti a műalkotásokat
Emmanuel Grégoire, Párizs alpolgármestere szerint “kolosszális kár” érte a katedrálist, miután beszakadt a csúcsa. Egy különleges alakulat dolgozik azon, hogy minden lehetséges műalkotást a lehető legteljesebb formában meg tudjunk menteni. A Notre Dame szóvivője szerint a szent tárgyak nincsenek veszélyben.

Emmanuel Macron, francia elnök lemondta az estére tervezett beszédét az esetre hivatkozva. Az elnök a sárgamellényes tüntetőkhöz intézett volna beszédet az egyik TV csatornán, azonban a helyszínre sietett, ahol a párizsi főügyész mellett Anne Hidalgo polgármester, Edouard Philippe kormányfő, valamint felesége Brigitte Macron társaságában várja a fejleményeket.

Az elnök első nyilatkozatában szörnyűségnek nevezte az esetet. Később a Twitterén a következőket írta:

Lángokban a párizsi Notre-Dame. Egy egész nemzet felkavarva. Gondoljunk minden katolikus emberre, és minden franciára. Mint minden honfitársunk, el vagyok keseredve, ahogy lángok marnak minket.

Közben a székesegyház szóvivője szerint a templom egész födélszerkezete lángol.

Többen megszólalt többek között Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke szerint a Notre-Dame világszerte a hit szimbóluma, és szívfacsaró látni, hogy Isten háza lángokban áll. Rajta kívül Donald Trump és Melania Trump is sajnálatát fejezte ki. Összeállításunkat a tűzesetre történő reakciókból itt olvashatja.

#NotreDame #NotreDametűz