Sokan vágnak bele nagy lelkesedéssel a testépítésbe, azonban sokszor a helytelen technikával végzett gyakorlatok miatt elmaradó fejlődés, illetve bekövetkező sérülések hamar elveszik a vállalkozó kedvét. Legokosabb döntés az alapozó időszakban egy személyi edző, vagy megbízható ismerős segítségül hívása, aki megtanít minket a helyes technikára. Elképzelhető, hogy a jövőben ezt a szerepet gép is be tudja tölteni? Íme egy prototípus, mely azt mutatja, hogy a technikai feltételek már adottak a megvalósításhoz. Azonban ez az edző sem lesz hozzád kegyes. Képes ellenőrizni azt is, hogy elvégezted-e a szükséges ismétlés és szériaszámot, ezzel segítve elő az edzés minőségét, és a sérülés esélyének csökkentését.
A legtöbb fitnesz-alkalmazás beépített accelerometert, azaz gyorsulásmérő szenzort használ, ezekkel működnek az okostelefonokra írt applikációk is. Ezek azonban nem tudnak információval szolgálni arról, hogy milyen az elvégzett mozgás technikai minősége. Erre a problémára talált megoldást Eduardo Velloso mérnök, miközben olyan rendszer programozását dolgozta ki, amely a súlyokkal való edzés közben végzett mozgást modellezi.
Ehhez a Microsoft Kinect szenzorát használta fel, amellyel megvalósítható a csontvázkövetés és az objektumok térben való azonosítása. A mélyérzékelő szenzornak köszönhetően a súlyemelő mozgását remekül lehet érzékelni mindhárom dimenzióban. A valós idejű adatok LCD panelen követhetőek nyomon: piros és zöld jelek mutatják, hogy a térd, könyék, hát megfelelő helyzetet vesz-e fel, mutatja a mozgástartományt, és az egyes ismétlések sebességét. A mintaként beprogramozott tökéletesen elvégzett mozgást a rendszer komponensekre bontja, majd azt hasonlítja össze az elvégzett munkával.
A tesztelések eredménye szerint a kezdő gyúrósok 23%-kal kevesebbet hibáztak oldalemelés, és közel 80%-kal kevesebbet karhajlítás gyakorlata közben, mintha segítség nélkül edzettek volna. Ez a technológia idővel talán az otthoni edzés hasznos eszközévé válhat, és több embert csábíthat a súlyzós edzések világába. Valószínű, hogy a tapasztalt edzőknek lenne ehhez egy-két szavuk…
forrás: http://www.newscientist.com