Január igen erősen bombázza a népet jobbnál jobb filmekkel, különösen erős hónap. Ez a havi alkotások között találhatóak meg az idei Oscar-díj átadó versenyzői. Kritikám alanya, a Kényszerleszállás is kapott két darab jelölést (Legjobb férfi alakítás; Legjobb eredeti forgatókönyv). A dráma előzeteséből megtudhattuk, hogy a történet egy légikatasztrófát, illetve annak következményeit mutatja be. Arra gondoltam, hogy Hollywood ismét egy átlagos, igazságszolgáltatást kijátszó darabot hajított elénk, de ennél sokkal többet rejt magában.

Whip Whitaker (Denzel Washington) erősen drog- és alkoholfüggő pilóta. Egy napon a gépe meghibásodik repülés közben, ezért csodával határos módon kényszerleszállást hajt végre és ezzel megmenti a saját és utasai többségének az életét. A szerencsétlenséget nyomozók vizsgálják és kiderül, hogy Whip alkoholtesztje pozitív. Így lesz a nap hőséből az első számú gyanúsított. Kezdjük az elején. Szerintem a műfaj besorolás nem megfelelő, sokkal inkább egy dráma tárulkozik ki előttünk, mintsem egy thriller.

A katasztrófafilmek kedvelőinek előre leszögezném, hogy a légikatasztrófa az első húsz percben megtörténik és nagyjából 5-10 percig tart, szóval ne számítsanak kétórányi jajveszékelésre. Sokkal több teret kapott az ízléses dráma, valamint a főszereplő kilátástalan helyzetének a bemutatása. Az egyetlen probléma a filmmel csak az, hogy sok mindenbe belenyúl, de csak kevés dolgot visz el a végéig. Gondolok itt most a kórházban megismert Nicole karakterére, aki szinte semmin nem változtat, illetve a főhős családi problémáira. Bár utóbbinak azért volt jelentősége, de mégis az érződött, hogy nem fektettek akkora a hangsúlyt az apa-fia, illetve az apa-exfeleség kapcsolatra.Hatalmas meglepetésként ért, hogy a film tényleges lényege nem a katasztrófa körül forog, hanem sokkal inkább a főszereplő boldogságkereséséről, valamint súlyos alkohol problémájáról. A barátai, valamint az ügyvédje is azon vannak, hogy Whip megmeneküljön a büntetés alól, de valahogy az alkohol mindig keresztbe tesz. Tökéletesen kivitelezték az ekörül a téma körül forgó belső harcokat, Washington még mindig egy nagyszerű színész, de igazából az egész színészi csapat előtt emelem a kalapom. Akit még érdemes kiemelni az Kelly Reilly, aki tökéletesen alakította a szintén narkós nő szerepét, gond nélkül jelölhették volna őt is a legjobb női mellékszereplőnek járó díjra.

A rendezői széket ezúttal Robert Zemeckis foglalta el, aki nem kisebb filmeket rendezett, mint a Forrest Gump vagy Vissza a jövőbe trilógia. Ismét bebizonyította, hogy kiválóan ért a szakmájához, ugyanis sugárzik az alkotásról, hogy egy profi stábbal van dolgunk. A többször is felcsendülő zongorajáték kiválóan megteremti a film atmoszféráját, amely hemzseg az erős jelenetekben. A zenét egyébként az az Alan Silvestri szerezte, aki a múltév nagysikerű filmjének, a Bosszúállóknak a zenéjét is jegyzi. Ugyan csak pár percig tartott, a talán legemlékezetesebb jelenet, amely Nicole-hoz, Whiphez és egy rákos sráchoz köthető. Olyan érdekes életfilozófiát és elmés párbeszédet halhatunk abban a pár percben, hogy egyszerűen ittam a szereplők szavait.Egy átlagon felüli drámáról van itt szó, amelynek hibáit csak hosszas áskálódás után találja meg a néző. Ezek a hibák azonban mégsem zavaróak, mert ügyesen kompenzálják őket a briliáns képsorok. Nagyszerű alakítások egy hihetetlenül ötletes, hangulatos és intelligens drámában. Ezekkel büszkélkedhet a Kényszerleszállás, amely sokkal több mindent tartogat számunkra, mint azt az előzetes alapján gondolnánk. 8,5/10