Melyik az okosabb: az iPhone X vagy egy borotva?

Kipróbáltuk, hogy a legeslegújabb iPhone nagyon menőnek beharangozott arcfelismerése vajon mire elég: vajon vág az esze, mint a borotva?
Pokemon Go miatt 256 haltak meg csak az USA-ban

Egy friss kutatás szerint statisztikailag kimutatható, hogy Pokémon Go megjelenése óta több közlekedési baleset történt Indiana állam egyik megyéjében – derül ki a Rolling Stone cikkéből. A Purdue Egyetem kutatói 12 ezer rendőrségi jelentést gyűjtöttek össze Tippecanoe megyéből, és állításuk szerint a balesetek száma és helyszínei mind 2016 egyik legnépszerűbb telefonos játékához köthetők. A kutatás például […]
Szétnyílnak és kigyulladnak az új Apple iPhone 8 telefonok, képek

Az eddigi akkuhibák csak az előlap kitolását eredményezték, most már kigyulladásról és elfüstölésről is jelentek meg képek. Apple csak hallgat, mint ahogy a korábbi hibáknál is szokott. Néhány nappal az Apple iPhone 8 piacra kerülése után hasonló beszámolók érkeztek: az egyik vásárlónál töltés közben megduzzadt az akku, és kinyomta az előlapi panelt a telefonból, míg […]
Így táncol egyszerre ezernyi robot

[ad_1] Ebben a videóban 1069 humanoid robot táncol egyszerre, ezzel Guinness világrekordot döntve. A táncot a kínai Guangzhouban adták elő a WL Intelligent Technology Co. Ltd cég gyártotta Dobi nevű robotok. Ezek a kis masinák nemcsak táncolni tudnak, de társalognak, történeteket mesélnek, tajcsiznek, és még sorolhatnánk. Forrás: 24
Humanoid robot karmesterkedik Olaszországban

[ad_1] Az Andrea Bocelli közreműködésével zajló olasz koncerten szeptemberben nem ember, hanem robot lesz a karmester. A Luccai Filharmonikusok zenekar Verdi műveit játssza majd, miközben a svájci fejlesztésű YuMi nevű robot vezényli őket. A koncertet szeptember 12-én a Pisában megrendezett első Nemzetközi Robotikai Fesztivál zárógáláján tartják majd meg, amin Andrea Bocelli is részt vesz, mint […]
Íme Justina, a mexikói robot, aki ágyba hozza neked a reggelit!! – Videó

[ad_1] Justina angolul beszél amerikai akcentussal, és kellemes női hangot kölcsönöztek neki a tervezői. Még nem olyan szép, mint egy igazi feleség, de több dolgot tud egyszerre értelmezni, és ez nagy előrelépés a robotikában. A minap nyert el két díjat a Japánban megrendezett robotok kiállításán és versenyén, a Nagoya városában tartott RoboCup 2017-en. Justina (ejtsd: jusztína) negyedik […]
Ezeket a szuperfunkciókat mindenképp mentsd el, a telefonod többet tud, mint gondolnád

A mobiltelefon vészhelyzet esetén is a segítségedre lehet, nézd milyen esetekben használhatod a rejtett funkciókat. Segélyhívás A 112 az a szám, amit vészhelyzet esetén felhívhatsz. Ez a szám világszerte működik, ha nincs térerőd, vagy külföldön tartózkodsz, a 112-t akkor is hívhatod, a telefonod meg fogja keresni az első cellát, amire csatlakozhat, hogy hívja a segélyhívót. […]
Ezzel a módszerrel akár 10-szer erősebb lehet a WiFi hatósugara!

Ezt kell tenned, ha meg szeretnéd növelni Wifi-d hatósugarának erejét! Ha szeretnéd, hogy jó messzire elérjen a Wifi jel, hogy kényelmesen tudj böngészni az interneten, akkor az alábbi videóban megnézheted azt, hogy mit kell tenned azért, hogy 10-szer erősebb legyen a Wifi-d lefedettsége, azaz hatósugara.
A Photoshop ereje képekben
A neten böngészve nagyon nehéz megállapítani egy képről, vagy valódi-e, vagy sem. A kínai Photoshop-guru és Weibo júzer, Kanahoooo azzal keresi a napi betevőjét, hogy digitálisan feljavítja a hozzá érkező képeket. Nemcsak cégek, de sima magánszemélyek is gyakran kérik tőle, hogy javítson online megjelenésükön a közösségi oldalakon. Innentől kezdve nem hihetjük el, hogy valaki úgy […]
7 billentyűzetkombináció, amelyek megkönnyítik a számítógépes munkádat! – Napjaink

Mindannyian azt gondoljuk, hogy tudjuk, hogyan kell hatékonyan dolgozni a számítógépen, legyen az Windows, vagy Machintosh. A 99%-k téved, mert a legtöbben a legalapvetőbb billentyűzetkombinációkat sem ismerik. Senki sem szeretné, hogy az irodában mások belelássanak a munkájába, vagy a személyes dolgaiba, ha néhány percre elmegy a számítógép mellől. Vannak billentyűzetkombinációk, amelyekkel könnyedén lezárhatod a […]
F1-F12: billentyűk, amelyeket mindenkinek ismernie kellene – Ezt te se tudtad róluk, igaz?

A funkció billentyűk – F1-től az F12-ig, amelyek a számítógép billentyűzete legfelső sorában találhatók – nem csak a por gyűjtésére szolgálnak. Különböző funkciókat látnak el, és némelyek nagyon hasznosak. A funkció billentyűk használata: F1- A Segítség képernyőt hozza elő, majdnem minden programban F2 – Abban segít, hogy átnevezze a kiválasztott iratot vagy mappát F3 […]
2016. legviccesebb Facebook borítóképei

2016. legviccesebb Facebook borítóképei
Jövőre jön a WalkCar (még nincs magyar neve) Úgy néz ki, mint egy laptop, és megy, mint egy kismotor

Jövőre jön a WalkCar (még nincs magyar neve) Úgy néz ki, mint egy laptop, és megy, mint egy kismotor
Itt van, hogy miben segítenek az F1-F12 gombok a billentyűzeten! Kár, hogy nem tudtam eddig róla…

A billentyűzeten a legfelső sorban van 12db F betűvel kezdődő billentyű. (F1, F2, … F12) Ezeket nevezzük funkcióbillentyűknek. Mindig az éppen működő program határozza meg azt a funkciót(feladatot), ami teljesül, ha lenyomjuk a billentyűt. Ebben a cikkben bemutatjuk ezeknek a billentyűknek a fő funkcióit:
Így lehet szimbólumokat előhívni a billentyűzetről. Hogy erről erről eddig miért nem tudtunk?!

Ma már számos billentyűzet kombinációt ismerünk, amelyek külön-külön számos esetben segíthetnek kifejezni érzéseinket, gondolatainkat, véleményünket. Forrás: tudasfaja.com Mi a véleményed?
Hihetetlen! Így lehet feltörni bármilyen, kóddal védett telefont! Vigyázz!

Az alábbi cikk nagyon érdekes és hasznos információt tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet feltörni egy kóddal védett telefont. Természetesen ez az információ nem arra szolgál, hogy bárki telefonjába kedvünk szerint kutakodjunk! Viszont soha nem tudhatjuk mikor feledkezünk meg az általun megadott jelszóról, és bizony, ilyen esetben jól jöhet ez a megoldás. A módszer […]
Egy nagyszerű trükk, amivel ingyen megnövelheted az internet sebességét!

Jelenleg a legtöbb felhasználó Wi-Fi routert használ, ezért mindenkinek ismerős az a kellemetlen helyzet, amikor gyenge a jel, és emiatt lassú a net. Különösen akkor szokott előfordulni, ha a router már több éves és a lakásban egy csomó akadály van, ami gyengíti a jelet… Ha szuper erős Wi-Fi jelet szeretnénk a lakásban, akkor […]
Elgondolkodtál már azon, hogy miért van két különféle felület a hívások fogadására az iPhone-odon?

Biztos tudod miről beszélünk, de ha nem akkor a képet látván megérted. Miért van az, hogy néha elég egy érintés, míg máskor el kell húznunk a zárat a bejövő hívás fogadásához?
Gyenge a wifid? Ezekkel a trükkökkel megduplázhatod a sebességét!

A wifi, az internet világát éljük, ahol a rendszeres böngészők arra törekszenek, hogy az internet elérésük minél egyszerűbb és gyorsabb legyen. Ahhoz, hogy otthon gyorsabb és jobb wifi jelerősségünk legyen, az esetek többségében a szolgáltatóhoz mehetünk, ahol válthatunk egy magasabb, drágább csomagra. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy mi magunk csinálunk valamit rosszul. Mutatunk […]
Kíváncsi vagy, ki van a vonal másik végén? Tudd meg anélkül, hogy felvennéd!

Téged is sokszor hívnak ismeretlen számról?Netán zaklatnak ? Íme egy fantasztikus alkalmazás”Truecaller “,amit már 200millió felhasználó alkalmaz ,nem véletlenül. Már a hívás pillanatában beazonosítja a nem titkosított telefonszámokat, és kiírja a képernyőre, hogy ki keres, akkor is, ha a hívó nem szerepel a Telefonkönyvedben! Az alkalmazás nemcsak meghatározza a szóban forgó szám tulajdonosát (legyen az cég vagy magánszemély), […]
Sokan nem tudják, hogy mit jelent ez a két fekete pötty a telefonon. Te tudtad?

Általában a telefon jobb felső sarkában, a mikrofon mellett található két fekete pötty. Van, akinek ez a bal oldalon helyezkedik el. Fordult már meg a fejedben, hogy milyen funkciója lehet?
A Samsung megpróbálta eltussolni a javítva is kigyulladó Note7-botrányt

Egyre kínosabb lesz a kigyulladó Note7-esek sztorija a Samsung számára. A héten nemcsak három, már javított, tehát elméletileg biztonságos készülék kapott lángra, de ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a dél-koreai gyártó igyekezett eltussolni az egyik esetet. Egy Kentuckyban élő férfi helyi idő szerint kedd hajnal négykor ébredt arra, hogy füstöl a Note7-ese, amit az ágy […]
Egy trükk, amellyel újra működőképessé tehet a laptop hibás akkumulátorát!

Ne vegyél új akkumulátort a laptopba, ha a régi elromlott. Van egy módszer, amitől a laptop akkumulátora újra működőképes lehet. A hűtőszekrény is segíthet ebben a helyzetben, igen komolyan, nem csak az ételek hűtésére használhatod a hűtőt! A hibás laptop akkumulátort így javíthatod meg Vedd ki az akkumulátort a laptopból és tedd egy zárható tasakba. […]
Tedd ezt a készüléket a füledbe és azonnal lefordítja amit idegennyelven mondanak!

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy idegennyelven kellett beszélnie és emiatt kellemetlen helyzetben érezte magát. Néha vicces helyzetek alakulnak így ki, máskor inkább kínosak. Néha a nyelvtudás hiánya sok problémát okozhat. Szerencsére a technika folyamatosan halad, így már az idei ében megvásárolható lesz egy olyan eszköz, amit csak a fülünkbe kell dugni és azonnal lefordítja a […]
Sokan nem tudják, pedig minden nap látják, hogy mit jelent ez a két fekete pötty a telefonon. Te tudtad?

Általában a telefon jobb felső sarkában, a mikrofon mellett található két fekete pötty. Van, akinek ez a bal oldalon helyezkedik el. Fordult már meg a fejedben, hogy milyen funkciója lehet?
Most egy iPhone 7 Plus robbant fel – nagyon tanulságos

Még hangos a netes sajtó a Galaxy Note7-ek robbanásától, de már olyan hír is érkezett, hogy egy új iPhone is hasonló sorsra jutott. Sok a vita az Apple és a Samsung között abban az értelemben, hogy ki és mit másol a másikról. Nos, az alábbi esetben kizárt, hogy másolni akarta volna az almás cég a […]
Végre megjelent a macOS Sierra

Pontosan egy héttel az iOS 10 megjelenése után, ma estétől elérhető a nagyközönség számára a legújabb, legfrissebb, legropogósabb, átkeresztelt Mac operációs rendszer. Nincs többé OS X, viszlát kapitány, éljen a macOS Sierra! Automatikus feloldás Ha rajtad van az Apple Watch, amin már WatchOS 3 fut, valamint az Apple ID-don kétlépéses hitelesítés van bekapcsolva, akkor elég […]
Te bevállalnád a börtönt is egy iPhone 7-ért?

Szingapúrban nincsen hivatalos Apple Store, így az Almás termékeket csak viszonteladókon keresztül vagy online lehet megvásárolni. Az iPhone 7 megjelenésének pillanatában a forgalmazó boltok előtt tömegek álltak, a készülékek pedig pillanatok elfogytak. Két rajongó viszon egészen különleges módját választotta annak, hogy ne kelljen egész nap sorban állniuk, és biztos jusson nekik készülék.Vásároltak két repülőjegyet, mellyekkel becsekkoltak a […]
Mától vázlatként is elmentheted félig elkészült Instagram fotóidat

Apple Airpods. Kell ez nekünk?

Úgy gondolom, akit érdekel a téma, az már tisztában van minden újdonsággal, amit tegnap este mutatott be az Apple, szokásos őszi rendezvényén a nyilvánosságnak. A pletykák igaznak bizonyultak, és az iPhone 7 tényleg nem rendelkezik jack aljzattal, azaz jöhetnek az új lightning csatlakozós és Bluetooth fülesek. Természetesen kedvenc Almás barátaink erre is kínálnak megoldást, és […]
8 dolog, amit az Apple elfelejtett megemlíteni a szerdai keynote-on

1. Az új modellek könnyebbek Habár az iPhone 7 és 7 Plus pontosan megegyezik a 6S termékcsalád méreteivel, valahogy mégis könnyebbek lettek. Az iPhone 7 138 gramm, a 6S 143 grammjával szemben, míg a Plus változat 192 gramm helyett csak 188 grammot nyom. 2. Az AirPods fülesek nem vízállóak Úgy tűnik, hogy a túlárazott csodát […]
Ez a robot aztán tudja, hogy hozza rá a frászt az emberre

Pedig a japánban épített Alter semmi mást nem csinál, mint hogy él, mégpedig szó szerint. A robotot egy mesterséges ideghálózat irányítja, tehát mindenféle emberi beavatkozás nélkül teszi a dolgát, nagyrészt ennek köszönhető, hogy úgy viselkedik, mintha komplett őrült lenne. Az Elter “lelke” egy központi minta generátor, ami nagyjából az emberi agyi neuronoknak a megfelelője, a […]
Schwarzenegger is sírva fakadna: miniatűr forgócsöves géppuskát kreáltak

Nagyon úgy tűnik, hogy mégis valósággá válik az akciófilmes klisék egyik leglátványosabbja, a hordozható forgócsöves gépágyú. Egy texasi fegyverműves cég, az Empty Shell állt elő az M134-es Minigun átdolgozott változatával, az XM556-tal, ami valóban egészen kicsi, még egy M4-es gépkarabélynál is rövidebb, viszont annál jóval hatékonyabb, nézzék csak a videót: A készítők a honlapjukon […]
Itt a magyarázat az utóbbi idők legelképesztőbb optikai illúziójára – Videó

A kör alakú tárgyak a tükörben szögletesnek tűnnek és fordítva. Az összefonódó tárgyak külön válnak, a külön lévők összefonódnak. Itt van az eredeti videó: De akkor hogy is történhet ez a dolog? Magyarázatot egy hónapja, amikor felrobbantotta ez a videó a netet még nem kaptunk, de most Captain Disillusion elmagyarázza, nem számítógépes trükkök állnak a […]
19 kép, amitől minden informatikus agyvérzést kapna

Ha az IT szektorban dolgozol, vagy csak közel állnak a szívedhez a számítógépek, akkor csak saját felelősségedre nézd meg ezeket a képeket. Mi szóltunk… .
Azonnal töröld a születési dátumod a Facebook-ról (mutatjuk, hogy miért)!

Nem véletlen, hogy egyre többen teszik mások számára láthatatlanná ezeket az adatokat. Mindenkinek jólesik, ha szülinapján ismerősei százai köszöntik fel a közösségi hálón, de a vizsgálatok és tapasztalatok szerint nem csak a barátaink érdeklődnek születési dátumunk felől. A világháló internetes bs bűnözői is születési évünk és nevünk felől érdeklődnek a leginkább. Sokkoló módon az online […]
Kiszivárgott fotó erősítette meg az egyik legizgalmasabb pletykát az új iPhone-ról

Régóta rebesgették, hogy a Huaweihez és az LG-hez hasonlóan az Apple is bevezeti a duál kamerás megoldást, a Nowhereelse.fr-en megjelent kémfotó pedig megerősíti ezt a pletykát. Amit a képek alapján nem tudhatunk, hogy pontosan hogyan fog működni a duál kamera, ez ugyanis minden mobilnál eltérő: a Huawei P9 egyik kamerája például csak fekete-fehérben fotóz, az […]
Te is a 90-es években kezdted a számítógépezést? Akkor ezekre biztosan emlékszel!

Nem voltak elképesztően élethű grafikák, sőt még a ma már teljesen megszokott W-S-A-D irányítás sem. A számítógépezés egy külön rituálé volt, nem ültünk sokat a gép előtt, de ha játékra került a sor, könnyen azon kaptuk magunkat, hogy hajnalig nyomtuk a klasszikusokat. Nem volt még internet (legalábbis csak néhány szerencsés embernek volt, telefonvonalas, hihetetlen lassú […]
Gondoltad volna, mi a valódi jelentése a bekapcsoló gombokon található szimbólumnak?

Mindennap nyomogatjuk-használjuk, az összes elektronikus kütyünkön megtalálható, mégis a legtöbbünk talán csak úgy gondolja, hogy egy sima szimbólum mindez, pedig valójában sokkal összetettebb a jelentése, mint azt gondolnánk. 1. Mindenki találkozott már vele, hiszen a mikrohullámú sütőtől elkezdve, a mosógépen és a televízión át, minden elektromos kütyün megtalálható. 3. Ezek valójában nem betűk, hanem számok: […]
Többmilliós kártérítést fizet egy nőnek a Microsoft a Windows 10 frissítése miatt

A Microsoft viszonylag agresszívan nyomta le minden Windows-felhasználó torkán a Windows 10 automatikus frissítését. Hiába ingyenes, a módszer nem baráti. Teri Goldstein meg még azért is bosszankodhatott pluszban, mert a frissítés tönkretette a gépét. De Teri Goldstein beperelt a Microsoftot, amiért utazási irodájának egyik gépe jóváhagyás nélkül frissült. A frissítés ugyanis olyan jól sikerült, hogy elcseszte […]
16 IP cím egy számítógépen

16 IP cím egy számítógépen.
Nem szükséges internet a Facebookozáshoz a mobilunkon!

Óriási hírt jelentett be a Facebook, lényegében már internet kapcsolat nélkül is használhatjuk a Facebookot az okostelefonunkon! Hihetetlen de eljött az az idő, amikor internet nélkül is Facebookozhatunk…ők aztán értenek ahhoz, hogy hogyan kell még nagyobb forgalmat generálni! Az andoridos rendszerrel rendelkező telefonokon mostantól kezdve már a Facebookot is használhatjuk, kommentelhetünk, likeolhatunk stb.Végre eltűnik az […]
Korhatáros lehet a facebookozás

Egy új jogszabályt készül elfogadni az Európai Unió, ami 16 éves korhoz kötné a nagy közösségi oldalak és az online játékok használatát,sőt, még az e-mailezést is – írja a Telegraph. Hasonló korhatár már létezett eddig is: például a Facebookon, de más oldalakon is 13 év alatt nem lehetett regisztrálni. Ezt a korhatárt emelnék most fel […]
Te meddig bírnád ki a telefonod nélkül?

Ashton Kutcher volt a moderátora annak a kísérletnek, amelyben az vizsgálták, meddig bírják ki az emberek, hogy hozzáérjenek a mobiljukhoz. A tesztalanyoknak egy-egy körbe kijelölt területre kellett helyezniük a kezeiket. Mindez könnyű volt addig, míg el nem kezdett csöngeni a mobiljuk… (forrás: szeretlekmagyarorszag)
Jön a balhé kereső applikáció

Tudom, elég őrülten hangzik, de csupán azért, mert valóban az: szépen kinézhetsz magadnak egy verekedőpajtást, majd match után mehet egy kis szájkarate a chaten és végül irány a suli mögötti kosárpálya egy jó kis udvari bokszmeccsre. Elképesztően hangzik és csak bizalmatlanul mosolygunk rajta, de félve sejthetjük, hogy ennek igenis lehet foganatja. Ami esetleg jó lehet benne, […]
Ezért tesz boldogtalanná a Facebook

Egy kutatást végzett a Carnegie Mellon University, hogy rájöjjenek, mitől lesznek az emberek boldogtalanok a Facebookon. Ezt az öt dolgot találták meg: Látni más emberek boldogságát Hiába mondja az ember, hogy nem irigy, egy idő után, akármennyire is nem akarja, iriggyé, szomorúvá teszi az, ha látja, hogy ismerősei mennyire boldogok. Vagy mennyi olyan dolgot osztanak […]
100 mp alatt majd 8 millió forinttal távozott a Média Marktból – Videó

Egy szerencsés nyertes 100 másodpercet kapott, és azt vihetett el a boltból, amit csak akart. A versenyző láthatóan jól ismerte az üzletet, végül 24 515 eurónyi terméket pakolt a célvonalra, azaz átszámolva 7.7 millió forinttal rövidítette meg a céget. (forrás: nemzetisport)
Ismét újítanak a Facebookon

Ide jönnek a követett oldalaktól vagy ismeretlenektől érkező üzenetek. A felhasználók nem kaptak értesítést az ide érkező levelekről, ritkán kattintottak rá, ha egyáltalán észrevették. Na, ezt fogja megszüntetni a Facebook. Helyette bevezetik az Üzenetküldési kérelem (Message Requests) nevű szolgáltatást. Ezentúl csak Facebook-ismerősök írhatnak egymásnak, vagy olyanok, akikkel már volt üzenetváltás valamilyen threadben. Vagy akkor, ha […]
Belassul a Facebook, drónok vihetik az internetet

Szokatlan módszerrel ösztönzi munkatársait a Facebook, hogy megtudják, milyen a fejlődő országok lassú internetével használni a közösségi portált. Keddenként egy órára korlátozzák az alkalmazottak internetesebességét. Egy 2G-s hálózaton kell majd profilt létrehozniuk, keresniük, kommentelniük a munkatársaknak. És hogy miért? Látni fogják, miért kell annyit javítanunk a termékeinken”- mondta Tom Alison fejlesztőmérnök. A húzás tehát a […]
Így nézheted meg, hogy más is belépett-e a Facebookodra

Érthető módon senki sem szereti, ha a Facebook-fiókjában kotorásznak. A közösségi oldal biztonsági beállításaiban szerencsére nyomon követhető a dolog:a Beállítások menüpont Biztonság fülére kattintva a Bejelentkezett helyek menüpontot kell keresni – ha ide kattint,rögtön odajut –, ahol eszköz és dátum szerint láthatók az aktív bejelentkezések. Ha a felsorolt elemek közül valamelyik is gyanúsnak tűnik, a […]
Van ahol zaklatásnak számít, ha törli ismerősét a Facebookról

Egy ausztrál dolgozó törölte kollégáját a Facebook ismerősei közül. Az esetet a bíróság úgy értékelte, mint a munkahelyi zaklatás egyik tünetét, és jogosnak ítélte a felperes panaszát, aki szerint a szóban forgó kolléga jó ideje sakkban tartotta, megfélemlítette. Emiatt nehezen alszik, szorong és depresszióban szenved. Fontos elmondani persze, hogy a per nem csak a Facebook-törlés […]
Nem ciki a vécén és szex közben telefonálni

Kétezer mobiltelefon használót kérdeztek meg Angliában, kiderült, hogy a válaszadók kicsivel több mint felét nem zavarja, ha valaki esküvőn veszi fel a telefont, vagy ha romantikus vacsorát szakít meg a telefonbeszélgetéssel. Hihehetlen, de az is elfogadható, ha valaki a vécén veszi fel a telefont. Minden harmadik britnek oké, ha az ember szex közben felveszi a […]
Kábelrengeteg van a lakásban? Mutatunk egy jó trükköt, hogy küzdjél meg velük

A technikai vívmányok fejlődésével egyenes arányban nő a lakásban össze-vissza tekeredő kábelek száma. Ha ügyesen kezeljük őket, elkerülhetjük, hogy mindent beszőjön a kábelrengeteg, és így a takarítás is könnyebben fog menni. Biztos ismerős az a helyzet, amikor sürgősen szükség lenne egy kábelre, és az pont akkor gabalyodik össze a a többi százzal. Ilyenkor gyakran nem […]
Első 4K-s mobil a SONY-tól döbbenetes árral

Az új Xperia lenyűgöző 4K-s kijelzőjénél már csak az ára okozott nagyobb meglepetést. A Sony csúcskészüléke egy vagyonba kerül. Vastagon fogott a toll az új Sony Xperia Z5 Premium telefon árazásánál. A hivatalos honlap szerint a világ első 4K-felbontású kijelzővel felszerelt okostelefonja az Egyesült Királyságban 699 fontba, azaz csaknem 300 ezer forintba fog kerülni. Drágább, mint […]
Windows 1.01 – 2.03 – 3.0 – 3.1 – 95 – 98 – Me – XP – Vista – 8.1 – teljes frissítés egy videóban

Jacob Aaronson alaposan felkészült a Windows 10-re, fogott egy gépet, feltett rá egy ősrégi Windows 1-et, és arról szépen lépésről lépésre rátelepítette az összes verziót egészen a 8-asig. A frissítési út egész pontosan a következő volt: Windows 1.01 -> Windows 2.03 -> Windows 3.0 -> Windows 3.1 -> Windows 95 -> Windows 98 -> Windows Me […]
Ennél egyszerűbb és olcsóbb rovarcsapda nem nagyon létezik (videó)

Minden megtalálható otthon, ami kell hozzá. Ráadásul fillérekből megvan. Kiülnél a szabadba, de nem hagynak nyugtot a gyömölcsök körül döngicsélő darazsak? Végy egy PET-palackot, vágd le az alját és a tetejét, az aljába tegyél kis vizet, mézet cukrot! Tedd rá kifordítva a tetejét, s már készen is vagy.
A mobilszolgáltatók fekete napja: a roamingdíjnak annyi

Megszületett a megállapodás Brüsszelben az EU soros lett elnöksége és az Európai Parlament között arról, hogy az Európai Unióban eltörlik a barangolási (roaming) díjakat 2017. június 15-től. Ehhez az alkuhoz még a tagállamoknak is hozzá kell járulniuk, és az egyetértés “beszerzéséről” már nem a lett, hanem a július elsején hivatalba lépő luxemburgi EU-elnökségnek kell majd gondoskodnia. A […]
Itt van újra a Facebook Messenger!

A Messenger for Desktop alkalmazást nem a Facebook adta ki, nem is hivatalos app, de szinte minden olyan funkció megtalálható benne, mint a telefonos Facebook Messengerben. Csoportos csevegéseket hozhatunk létre, képeket, üzeneteket, matricákat küldhetünk facebookos barátainknak, sőt hang- és videohívásokat is bonyolíthatunk. A program telepítőfájlja innen tölthető le (Macre, PC-re és Linuxra is), majd az […]
Törölni fogja alkalmazásainkat az iPhone ideiglenesen

Az ősszel érkező iOS 9 automatikusan törölni fogja az alkalmazásokat, amennyiben azok elfoglalják a szoftverfrissítéshez szükséges helyet. A mutatvány nem vezet adatvesztéshez: az appok a frissítés után visszatelepülnek az eszközre, valószínűleg a személyes beállításainkkal együtt. Az új funkciót az iOS 9 beta 2 nevű fejlesztői változatában fedezték fel. Ezzel a módszerrel az Apple azoknak a felhasználóknak […]
Így nézd meg, hogy ki látogatja a profilod a legtöbbet a Facebookon!

A következő videó megmutatja hogyan nézd meg hogy ki nézi a facebook profilod a legtöbbet. Annyit kell csinálnod hogy kövesd az utasításokat. [cmamad id=”17805″ align=”center” tabid=”17807″ mobid=”17807″ stg=””] 1. A facebook oldalon jobb-egér gombbal oldal forrásának megtekintése. 2. Ctrl+f keresés: “availablelist” 3. Ott talált azonosítók közül egyet kimásolni 4. kimásolt kódot a facebook.com/xxxxxxxxx beilleszteni.
Már ugrani is megtanult a robot gepárd

A futás közben történő ugrás nagyon dinamikus mozdulat – fejtette ki Sangbae Kim professzor az új képességeket bemutató közleményben. Jól kell menedzselni a robot energiahasználatát, valamint a mozgását az elrugaszkodás és a földet érés pillanatában. A robotgepárd most még csak 8 kilométer per órás sebességgel tud futni, és eközben átugrani legfeljebb 40 centiméter magas […]
Tekerj és animálj a Monkey Light Próval!

Ezzel a kütyüvel képeket, animációkat játszhatsz le bicajod kerekén, miközben repesztesz a városban. Kinek kell Marty McFly futurisztikus légdeszkája, ha csilivili fényekkel gurulhatsz? A biciklizés szerelmesei folyamatosan bombáznak minket az egyre ötletesebb koncepciókkal, legyen az hasznos kiegészítő (oldalunkon olvashattál már a LED-es projektorról és a Siva Cycle generátoráról), vagy jelen esetben egy egyszerű, […]
Fullextrás számítógépházat tervezett a BMW

A BMW dizájnerei szakítottak egy kis időt a luxusautók tervezése mellett, és elképzelték, hogyan nézne ki a tökéletes toronyház. Az M8 Gaming PC koncepcióját az egyik vezető alaplapgyártó cég, az ASRock kérésére álmodták meg. A BMW neve mindenki számára egyenlő az autógyártással, kérdezhetjük, hogy jön képbe a PC ipar?Valójában ez annyira nem meglepő, mivel […]
Sikeres támadás során közel 40 percen át volt elérhetetlen a Facebook

2015.01.27-én (kedden) közel 40 percen át volt elérhetetlen a Facebook és az Instagram – technikai problémák miatt -, a két oldal mobil verziói sem voltak elérhetőek. A közösségi médiafelület egészét kiütötte egy DDOS támadás, amiért a Lizard Squad nevű hackercsoport vállalta a felelősséget. A hackercsoportról korábban a Malaysia Airlines weboldalának, valamint a SONY és a Microsoft […]
Excelben alkot tájképeket a japán férfi

A Microsoft programcsaládjának népszerű tagja a legtöbb embert halálra untatja – nem így a 73 éves Tatsuo Horiuchit, japán digitális művészt. A férfi hatalmas tájképeket alkot a táblázatkezelő fehér vásznára, és bármily meglepő, nem ő az egyetlen aki ezzel mesterkedik. Számos művész próbálja kreativitását grafikonok, számok, és statisztikák helyett képekbe oltani a program segítségével. Tatsuo […]
3D nyomtatóval készít pizzát a NASA

A 3D nyomtatás technológiájával lehetőségek sora nyílt meg a kreatív emberek előtt. Elég csak a közelmúltban netre kikerült működő lőfegyverről beszélni, de hogy egy finom pizzáról legyen szó? A NASA-nak köszönhetően a sütő lassan múltba vész, és a jóslatok szerint a konyhagépek szerepét átveszi a nyomtató. Az ötlet hallatán a Star Trek rajongóknak eszébe juthat […]
Így tedd tönkre a karrieredet a Facebookkal

Hát nagyon lazák vagyunk. Itt az új állás, a főnök lecsekkol, bejelöl, aztán látja, hogy az üzifalon miket írunk. Tényleg, miket? Jó-e az úgy? (Ez a cikk feltételezi, hogy alkalmazott vagy, nem pedig szabadúszó, illetve vállalkozó) A facebookos ismerőseink általában a „normális” ismerőseinkből és a szakmai ismeretségekből állnak össze. A Facebookon nyilván nem a valódi […]
Magyar az űrben – AXE Apollo

Kiskorod óta az a vágyad, hogy űrhajós legyél? Példaképed Farkas Bertalan, és te szeretnél lenni a következő magyar, aki kijut az űrbe? Esetleg csak megnéznéd, hogyan fest a Föld 103 km magasságból? Akkor eljött a szerencsenapod! Az AXE Apollo Space Academy projekt keretein belül egy szerencsés magyar férfi esélyt kap arra, hogy 2014 végén […]
Vízizene

No nem a XVIII. századi Händel-műről van szó, hanem egy igazi mai megoldásról, amelynek jóvoltából a tengerparton nem kell választanunk az úszkálás és a bömbölő zene között. Lebegsz a víz felszínén a tengerben, körülötted a végtelen kékség, sehol egy felhő az égen, tűz a nap… Egyetlen dolog hiányzik már csak ide a jó nőkön és […]
Júniusban érkezik az nVidia Shield

Az nVidia kézikonzolja kb. 100 000 forintba fog kerülni, ezért cserébe egy sokszínű, Android rendszerű eszközt kapnak a vásárlók. A kézikonzolok nem éppen a legkelendőbb termékek manapság, mutatják ezt a Nintendo 3DS és Sony Playstation Vita eladási számai. Az nVidia azonban úgy döntött, előrukkol saját platformjával, melyről először a januári CES-en (Consumer Electronics Shown) hallhattunk. […]
Álomkütyü: szupertöltőt fejlesztett a 18 éves lány

Egy 18 éves saratogai lány elkészítette az álomkütyüt az Intel International Science and Engineering Fair 2013-as versenyére.
Arcade kontrollert dob piacra a Razer

Új perifériával örvendezteti meg a Razer azokat a játékosokat, akik még a tévé előtt játszható játékokon nőttek fel, és ezt az érzést hétköznapjaikba is szeretnék visszacsempészni. A konzolok generációváltásának idején is akadnak jószerével olyan régi motorosok, akik az arcade hőskora előtt tisztelegve szívesen engednek a nosztalgiának. A Razer eddig is kiváló gamer kiegészítőkkel örvendeztette meg […]
A tévézésre gyúr rá az Xbox One

A Microsoft több mint hét év után leleplezte a legújabb Xbox-ot, amelyet úgy harangoztak be, mint az otthoni szórakozás forradalmasítóját, univerzális konzolt – de sikerül-e a nagy ígéretek beváltása? A hosszú idő után bemutatott új konzol az Xbox One nevet viseli, ami szerénytelenül arra utal, hogy ezen az egy kütyün kívül semmi másra nem lesz […]
A legjobb gamer egerek, amiket az évben vásárolhatsz

A PC-s játékosok nagy része valószínűleg ismeri azt az érzést, mikor már órák óta küzd kisebb görcsökkel WASD-ra beállt bal kézzel, illetve a serényen kattintgató jobbal. Ezért érdemes beruházni egy kényelmes gamer egérre, mely a praktikus ergonómián kívül számos extra funkcióval szolgálhat, amik akár tovább is emelhetik a játékélmény fényét. A T3 csokorba szedte, melyek […]
7 tény a világról, amit a fotográfiának köszönhetően tudtunk meg (2. rész)

A fotózás segítségével a világ számos olyan szeletét ismerhettük meg, amelyek addig észrevétlenül maradtak az emberi szem elől. A másodpercek alatt lezajló események megörökítése tette lehetővé, hogy az ember könnyebben megérthesse őt körülvevő élővilágát. Ma már az okostelefonokat előkapva könnyedén készíthetünk képeket, de eddig rendkívül hosszú utat kellett megtenni. Előző cikkünkben már olvashattál három érdekes […]
Hasznos kütyük grillezéshez

Egyik cikkünkben már olvashattál arról, hogyan készíthetsz isteni kebabot, ha kijött a jó idő és egy kis grillezésre támadna kedved. Azonban a remek receptek keresgélése közben érdemes egy pillantást vetni pár olyan eszközre, melyek praktikus kellékei lehetnek a konyhának és élvezetesebbé tehetik a sütögetést. “Grillcomb” – grillfésű A hagyományos nyársak a múlté, modernizáljuk őket is! […]
Készíts töltött burgereket a Stuff-a-Burgerrel!

Ha haraptál már bele olyan hamburgerbe, aminek húspogácsájából lágy sajt folyt ki, akkor valószínűleg már téged is megigéztek a töltött pogácsájú burgerek. Azonban amennyire finomak, annyira körülményes elkészítésük. A Stuff-a-burger press azonban megkönnyíti a férfiember dolgát. A műanyag hamburgerprésben (magában 12 dollárba kerül), kétféle méretű burgert lehet összeállítani: egy kisebb kb. 22 vagy a nagyobb […]
Töltsd fel a telefonodat bringázással!

Lemerült a telefonod? Akkor tekerd még kicsit a cangád, mert a Siva Cycle generátora, az Atom segítségével akár telefont is lehet tölteni bringázás közben. Aki kerékpárra pattan ahelyett, hogy autóba ülne, már sokat tett környezetéért és saját egészségéért. A befektetett energiából nem csak testi frissességet profitálhatunk, hanem a kreatív elméknek köszönhetően már elektromosságot is, egy […]
Bejelentette első hardverét az Adobe

Az Adobe bejelentette első hardverkezdeményezését, mely egy nyomásérzékeny stylus és egy elektronikus vonalzó szett. A nagynevű cég a hardverpiacra is betörni kívánkozik, stílusosan a Project Mighty nevű tollal és a Napoleon vonalzóval, mely mindenkit megdöbbentett a május 6.-i Max konferencián. A stylus hasonlóan működik, mint a Jot Touch 4 modell, de a vonalzóval együtt dolgozva […]
Lánykérés az Instagramon és a Like nevű gyerek

Az emberek oda vannak a közösségi médiáért. Egyesek viszont még annál is jobban. Annyira, hogy vannak, akik gyereküket a „Like” gomb után nevezik el. A hétköznapi ember megelégszik a naponta párszori profil ellenőrzéssel, azonban mint néhány példa mutatja, sokakat ez nem elégít ki. Nem tudjuk pontosan, mi zajlik például egy facebook-témájú hindu templomban, de a […]