Új sorozat indul a Castle főszereplőjével

Idén ősszel, a nemzetközi premierrel egy időben mutatja be az AXN a Sony Pictures legújabb, exkluzív saját gyártású sorozatát, az Elfeledve (Absentia) című thrillert, Stana Katic főszereplésével. Idén ősszel, a nemzetközi premierrel egy időben mutatja be az AXN a Sony Pictures legújabb, exkluzív saját gyártású sorozatát, az Elfeledve (Absentia) című thrillert, Stana Katic főszereplésével. Hat […]

Félelmetes Csuja Imre, sötétben váltott csók, vetkőzés az Egynyári kalandban

Az Egynyári kaland fiatal szereplői akkor is jól érezték magukat a forgatáson, ha épp nem forgott a kamera, az első évaddal ellentétben a másodikat melegebb, naposabb időben vették fel, a csapat pedig összeszokott a folytatásra. Schmidt Sára nehezen oldódott fel a vetkőzős jeleneteknél, de segítette, hogy már a közös munka előtt ismerte párját, Rubóczki Márkót. […]

9 Ikonikus filmszerep, amit eredetileg más színésszel akartak eljátszatni

Elájulsz, ha megtudod, kikkel. Jennifer Lawrence, mint Bella Swan Szerintünk Kristen Stewartnál keresve sem találhattak volna jobb Bella Swant. A karakter egy befelé forduló, félénk, kissé gátlásos fiatal lány, pont olyan, mint amilyennek Stewartot képzeljük (és amilyennek tűnik). Jennifer Lawrence nem tudott volna hiteles lenni, az ő bolondos, kihívó személyisége minden figurát lángra lobbant. Robin […]

Star Wars VIII: Az utolsó Jedik – hivatalos szinkronizált előzetes + 32db kép

Kereken nyolc hónap múlva érkezik az új Csillagok háborúja-epizód, a Star Wars: Az utolsó Jedik, vagyis épp itt volt az idő, hogy az alkotók hallassanak magukról és elindulhasson az ilyenkor szokásos promócunami. A készítők az Orlandóban rendezett Star Wars Celebration elnevezésű eseményt látták erre a legalkalmasabbnak, a jegyet váltók után pedig az internet népe is megkapta az […]

9 ritka felvétel a Titanic című film forgatásáról, ami mindent megváltoztat

Valószínűleg nincs olyan ember ezen a Földön, aki ne látta volna már kismilliószor a Titanic című filmet. Maga a történet szívbemarkolóan szomorú, amit a legtöbben mind a mai napig megkönnyezünk a képernyők előtt ülve. De vajon hányan töprengtünk már rajta, hogy vajon hogyan is nézett ki mindez élesben, a film forgatása közben? Tényleg veszélyben voltak […]

TOP10 retro mese: Neked melyik volt a kedvenced? – Videó

Manapság olyan szuper animációs filmeket gyártanak, melyekre még felnőttként is szívesen veszünk jegyet a moziban. De szívünk csücske továbbra is az a néhány igazán klassz és mosolyra fakasztó mese, melyekbearanyozták a gyerekkorunkat. 1. Itt van mindjárt A Kockásfülű Nyúl, aki távcsövével mindig szemmel tartotta a játszótér és a környék eseményeit, hogy megleckéztesse a rosszakat, a […]

Vígjátéksorozattal hívják fel a figyelmet a bulimia veszélyeire – Videó

A The Skinny jövő héten kerül bemutatásra a Sundance filmfesztiválon. A történtet szerint egy fiatal lány étkezési zavarokkal küzd, és nem tud megbékélni a saját testével. A 30 éves író a saját életéből is merített ihletet, mivel ő is 10 éven keresztül küzdött bulimiával. Szerinte ebből sosem gyógyul meg egy ember, és ezzel a sorozattal […]

Íme a Star Wars legnagyobb bakijai – Videó

Noha a Star Wars-opuszról elsőre nem a humor és a vígjáték jut eszünkbe, ez a videó azt mutatja: bármennyire is nagy volumenű és heroikus lett a végeredmény, a különböző epizódok forgatásai elég vidáman zajlottak. Köszönhető ez például a következő, amolyan kulisszatitkos momentumoknak és bakiknak, amiket sem a szereplők, sem a stábtagok nem bírtak ki nevetés […]

Elképesztően látványos videó a Star Wars VII trükkjeiről

Megjelent egy tízperces, a filmet még mindig jegelők számára ŰBERSPOILERES videó arról, hogyan készültek a tavalyi Csillagok háborúja: Az ébredő erő című film vizuális effektjei, egyúttal bepillantást nyújt abba, milyen is egy ilyen forgatás. A filmet rendező J. J. Abrams egyébként nagy rajingója a praktikus, kézzelfogható trükköknek, így ahol lehetett, ilyeneket használt, és nem CGI-t. […]

Vajon mit jelenthet a mesékben a rejtélyes A113? – Képek

Nem egy konkrét elméletet nézünk meg, hanem egy számos rajzfilmben elrejtett kód nyomába eredünk. Az A113 kód kapcsolódási pont például a Pixar és a FOX animációs filmjei között, de még a South Parkban is megjelenik. De mit jelent ez? Bár egyesek az Antikrisztust és az Illuminátust próbálják belemagyarázni, aggodalomra semmi ok, a cikk végén megmondjuk […]

Íme a TOP5 legerotikusabb film, ami még a A szürke ötven árnyalatán is túl tesz!

Perverz vágyak a főnök-beosztott kapcsolatban: A titkárnő (2002) A huszonéves Lee elmegyógyintézeti kezelését követően szülővárosában próbál új életet kezdeni. Nyomasztó gyerekkori emlékei elől menekülve találkozgatni kezd középiskolai osztálytársával, és hamarosan sikerül elhelyezkednie egy helyi ügyvédi irodában, mint titkárnő. Újdonsült főnökét, Edward Grey-t teljesen rabul ejti a fiatal lány, kapcsolatuk hamar túljut a szokásos főnök-alkalmazott viszonyon, […]

Igazi Harry Potter rajongó vagy? Akkor ezek a tetkók tuti tetszeni fognak – Képek

A Harry Potter már jóval több mint egy egyszerű mese gyerekeknek: a kultikussá vált történet rajongói közül sokan annyira odavannak érte, hogy szó szerint a saját bőrükön is érezni szeretnék a Potter-univerzum stigmáit. A Bored Panda válogatásából a leglátványosabb tetoválásokat válogattuk össze.                           […]

Emlékszel még a legnépszerűbb retró reklámra? Íme! – Videó

A tévézés még ma, az internet korában is jelentősen befolyásolja életünket, így nem csoda, hogy bizonyos reklámok időről időre elég mély nyomot hagynak bennünk. Ez lehet pozitív és negatív is, de annyi biztos: jó néhány olyan reklám készült az idők során, ami évekkel (sőt akár évtizedekkel) később is elevenen él sok emberben. Nemrég a szocializmus […]

Gondoltad volna, hogy milyen sok horrorfilm készült igaz történet alapján? – Videó

A Sundance TV összeállításától bárkin úrrá éhet a jeges rémület. 1. Gyerekjáték/Child’s Play Egy játékbabába költözött sorozatgyilkos? Nevetségesnek tűnhet a gondolat, de Tom Holland kaszabolós horrorja egy Robert Eugene Otto (vagyis Gene) nevű kissrác történetét veszi alapul, aki hatévesen családja szolgálójától kapott ajándékba egy állítólag megátkozott játékbabát. A család nem bánt ugyanis túl jól a […]

Top20 legviccesebb film: A te kedvenced rajta van a listán?

Az amerikai forgatókönyvírók szövetsége 101 film forgatókönyvét rangsorolta, hogy eldöntse, melyek minden idők legviccesebb filmjei. Az első helyet egy Woody Allen-film, az Oscar-díjas Annie Hall szerezte meg. A második a Van, aki forrón szereti forgatókönyve lett, a harmadik helyre pedig az Idétlen időkig került. A negyedik – bizonyára sokak örömére – az Airplane! lett, (az […]

Kamerák előtt a transzneműség: a filmek legemlékezetesebb karakterei

A fiúk nem sírnak (1999) Ha valaki transzszexuálist említ, az emberek többsége a transzvesztitákra gondol (pedig ők csak az ellenkező nem ruháiban szeretnek járni, és semmi egyéb), vagy ha tisztában van is a szó jelentésével, akkor is inkább egy nőként viselkedő / nővé átoperált férfi képe jelenik meg a szeme előtt. Pedig ez csak az […]

A kultikus Indiana Jones-trilógia, másfél percben elmesélve

Zseniális videót rakott össze Andy Schneider és Jonathan Britnell, a Burger Fiction két geggyárosa: másfél percben összefoglalták a klasszikus Indiana Jones-trilógiát. A negyedik rész viszont kimaradt, mert azt valószínűleg ők is azokhoz a rajongókhoz tartoznak, akik utálják a Kristálykoponyát az ufós szál miatt – méltatlanul, teszem hozzá én, mivel nagyon jó kis szombat délelőtti családi […]

Ilyen lenne a modern Jóbarátok – Videó

A Nerdist eljátszott a gondolattal, hogyan is nézne ki napjainkban a sorozat, okostelefonokkal és David Guettával. Bár az eredmény vicces lett, elgondolkodtató, hogy vajon tényleg ilyen szegényesek a baráti kapcsolatok manapság? (forrás: ripost)

Soha NEM látott 187 darab (!!!) forgatási fotó a “Star Wars IV.” c. filmből – 1977

      Ez bizony óriási kasszasikert igér 2015-re, és úgy néz ki a Disney bátor húzása, hogy felélessze a sorozatot sikerülni fog. Gyakorlatilag pont ma szinte felrobbant az internet, mindenki látni akarta a végső trailert. És senki nem csalódott! Én sem! Semmi spoiler, csak morzsák! Mint gyerekkoromban amikor láttam az első részt. Ennek kapcsán […]

Távoznia kell a Cobra 11 főszereplőjének

A sorozat készítői úgy döntöttek, hogy a Vinzenz Kiefer által megformált Alex nem illik bele a széria jövőjébe. Semir újabb társat keres maga mellé a Cobra 11 című sorozatban, amely immár több, mint 20 éve fut a német képernyőként. A hazai nézők megszokhatták, hogy néhány évente cserélődnek a török főfelügyelő társai, ám ez, egy esetet […]

Így is vége lehetett volna A szürke ötven árnyalatának

szurke-otven-arnyalata

A szürke ötven árnyalatát bizonyára te is láttad már, és biztosan te is tátott szájjal vetted tudomásul, hogy olyan hirtelen lett vége. Nos, a film DVD-n éppen a napokban jött ki, úgyhogy van egy kis megleptésünk. A szürke ötven árnyalata eredeti befejezésében azt láthatjuk, hogy Anastasia megpróbálja előhozni megtörhetetlen Christianból a belső érzéseit. Ana a férfi legrosszabb arcára is […]

Első videó A szürke ötven árnyalatának folytatásából

christian-grey

Christian Grey rajongók örvendezzetek, ugyanis végre megkaparintottuk a következő rész, A sötét ötven árnyalata film első ízelítőjét! A szürke ötven árnyalata DVD pontosan a mai napon jelenik meg, a hatalmas sikerű filmen kívül nem csak még több izgalmas háttérinformációt tudhatsz meg a forgatásról (több mint 2 órányi bónusz anyaggal), hanem egy kis betekintést is nyerhetsz […]

Nagyon látványosra sikerült a StarWars 7. rész bemutatója

Nagyon látványosra sikerült a StarWars 7. rész bemutatója. Van benn minden ami kell: a roncsok közt cikázva lézerágyúzó Millennium Falcont, egy sivatagbolygóra lezuhatnt csillagromboló roncsait, a rohamosztagos páncélban izzadó Finnt, egy vagány Chrome Trooper-páncélos, köpenyes birodalmi tisztet, aki állítólag Captain Phasma, és a Trónok harca drabális amazonja, Gwendoline Christie alakítja, a Darth Revanra hasonlító, maszkos […]

Minden idők 100 sci-fi filmje (9. rész)

A tudományos fantasztikum a férfiember egyik kedvenc területe. Van ugyebár a kőkemény sci-fi, amelynek alapja a tényleges tudomány. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a művek, amelyeket előbb-utóbb utol is ér a technológiai fejlettségünk (gondoljunk csak Verne klasszikus tengeralattjárójára, vagy űrrakétájára). A másik kategória viszont a végletek világa, a fantasztikum olyan merész bugyrai, melyekben az időutazás […]

Legrosszabb reklámok: amikor kreatívnak lenni nem nyerő.

brad_pitt

A reklám biznisz egy elég ingoványos terület, mert sose lehet tudni, hogy az elméletben jónak ígérkező ötlet beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. A jelenlegi non-stop reklámdózis, ami a fogyasztói társadalmat éri, közömbössé teszi a célközönségét, ezért szegény hirdetőknek merészebb ötletekbe kell belevágniuk ahhoz, hogy a kellő vásárlási hajlandóságot elérjék. Hiába a felmérések és a kimutatások, […]

Ha a képregényhősök szponzorálva lennének

Gondolkoztál már azon, hogy milyen hatással lenne a szponzoráció azoknak a  szuperhősöknek a kinézetére akik kivételesen nem zsenik és milliárdosok. Nem? Én se. De érdekes. Az ötlet az olasz művész, Roberto Vergati Santos kreatív elméjéből pattant ki. Hasonlóan a színészekhez és a sportolókhoz, akiknek a küllemén nagyban észrevehető, hogy éppen kik támogatják , ahogy a […]

Új Avatar részek a láthatáron

Már lassan három éve, hogy James Cameron kiadta az Avatart, amely végül is minden idők legsikeresebb (sci-fi) filmje lett. Ebből adódóan azt hihetnénk, hogy már nagyban folynak a következő részek legyártásai, de nem. Cameron nem rég tett közzé egy gondolatot, melyben azt mondja,  szellemileg teljes mértékben a Pandorában él és gondolkozik, előkészítve az újabb forgatókönyveket […]

Legyen veled az ERŐ! – May the 4th be with You!

Ma van Star Wars nap! Mint nagy rajongó, kis ünnep ez a lelkemnek. Miközben e sorokat írom, itt pihen a monitorom felett több, mint két folyóméternyi regény és novella, ami az expanded universe-t, tehát a filmeken kívüli történeteket is magában foglalja.   Idén persze minden rajongó VII. epizód lázban ég, s megy a nagy találgatás, […]

Minden idők 100 horror filmje (5. rész)

Hellraiser

A horrorfilmek már nagyjából 100 éve borzongatják meg a közönséget. Nem egy álmatlan éjszakát köszönhet nekik az emberiség és nem kevés párkapcsolat kezdetét okozta az a bizonyos félős összebújás. Igaz, hogy talán ez az a műfaj, amiből a legtöbb rossz alkotások készül (a thrash horror mára már létező műfaj), azonban igyekeztem a 100 legjobbat összeszedni […]

Minden idők 100 horror filmje (4.rész)

A horrorfilmek már nagyjából 100 éve borzongatják meg a közönséget. Nem egy álmatlan éjszakát köszönhet nekik az emberiség és nem kevés párkapcsolat kezdetét okozta az a bizonyos félős összebújás. Igaz, hogy talán ez az a műfaj, amiből a legtöbb rossz alkotások készül (a thrash horror mára már létező műfaj), azonban igyekeztem a 100 legjobbat összeszedni […]

Minden idők 100 horror filmje (3.rész)

28-hettel-kesobb

A horrorfilmek már nagyjából 100 éve borzongatják meg a közönséget. Nem egy álmatlan éjszakát köszönhet nekik az emberiség és nem kevés párkapcsolat kezdetét okozta az a bizonyos félős összebújás. Igaz, hogy talán ez az a műfaj, amiből a legtöbb rossz alkotások készül (a thrash horror mára már létező műfaj), azonban igyekeztem a 100 legjobbat összeszedni […]

Minden idők 100 horror filmje (2. rész)

A horrorfilmek már nagyjából 100 éve borzongatják meg a közönséget. Nem egy álmatlan éjszakát köszönhet nekik az emberiség és nem kevés párkapcsolat kezdetét okozta az a bizonyos félős összebújás. Igaz, hogy talán ez az a műfaj, amiből a legtöbb rossz alkotások készül (a thrash horror mára már létező műfaj), azonban igyekeztem a 100 legjobbat összeszedni […]

Halála után jön ki Gandolfini filmje

Bár tavaly tragikus hirtelenséggel elveszítettük a legnagyobbak egyikét, James Gandolfinit, de szerencsére arról az élményről nem kell lemondanunk, amit a filmjei nyújtanak. Maradt ugyanis néhány filmje, amit még nem látott a közönség. Ilyen például a The Drop, korábbi címén az Animal Rescue, mely idén ősszel örvendezteti majd meg a rajongókat.   A Michael Roskam által […]

Jön a Birkanyírás 3

Az MGM Studios úgy döntött, folytatja a korábbi években igen nagy sikernek örvendő Birkanyírás filmeket egy harmadik felvonással. Az Ice Cube nevével fémjelzett alkotás harmadik felvonásának érkezését bő 10 évvel az előző rész bemutatása után jelentették be a készítők. A stúdió reméli, hogy a harmadik felvonásban újra látható lesz majd Cedric the Entertainer és Queen […]

„A Denevérember feje a lándzsán!” – Minden ami Batman

Képzeljük el, hogy 1939 novemberében járunk. Beesteledett Gotham City fölött, az utcákon szellemként terjeng a dohány, illetve a metró koszos bűze, mely füst formájában portyázik. Az utcán ennek ellenére mégis nyüzsgés van, emberek rohannak, az utcasarkokon pedig eladó hölgyek kelletik magukat. Ebben a velejéig romlott városban azonban jutott hely a kultúrának is. Dr. Thomas Wayne […]

Minden idők 100 horror filmje (1. rész)

A horrorfilmek már nagyjából 100 éve borzongatják meg a közönséget. Nem egy álmatlan éjszakát köszönhet nekik az emberiség és nem kevés párkapcsolat kezdetét okozta az a bizonyos félős összebújás. Igaz, hogy talán ez az a műfaj, amiből a legtöbb rossz alkotások készül (a thrash horror mára már létező műfaj), azonban igyekeztem a 100 legjobbat összeszedni […]

Öregedő akciósztárok

Hollywoodban még a földi halandóknál is nehezebben fogadják el az idő múlását. Erről árulkodik a rengeteg kés alá fekvő, nem ritkán túlzásba eső, és magát ufóvá plasztikáztató színésznő. Azonban simán felveszik velük a versenyt a hatvan-hetvenévesen még mindig a világot megmentő, kigyúrt, fitt akcióhős szerepében tetszelgő színészek. Közös jellemzőjük, hogy a hetvenes-nyolcvanak években tűntek fel […]

Új böngészőt fejleszt a Pirate Bay

Új böngésző fejlesztését tűzte ki célul a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő torrentoldal, a Pirate Bay. A fejlesztés oka, hogy az oldal doménneve állandóan változik, mivel az oldalra azoknak az országnak a törvényei vonatkoznak, ahol doménjét bejegyezték, azaz így kedvezőbb lehet számára a jogszabályi környezet. A folytonos névváltás azonban kényelmetlen volt mind az oldal üzemeltetőinek, mind […]

300 – A BIRODALOM HAJNALA 3D – A MOZIELŐZETES VILÁGPREMIERJE

A görög városok kitartanak. A hatalmas Perzsa Birodalom sem tudja megtörni ellenállásukat. Az athéni városállam egyik hőse, Themisztoklész vezetésével a kis hellén hajóhad az Artemiszion-foknál szembeszáll az óriási perzsa flottával. Természetesen nem tudják megállítani őket, ám a túlerő ellen is kitartanak olyan sokáig, hogy a városok felkészülhessenek – és Szalamisz közelében már legyőzzék a keletről […]

Stiller csillaga!

Erről vajon álmodozott-e Walter Mitty? Ben Stiller, a Walter Mitty titkos élete (12) (The Secret Life of Walter Mitty, hazai bemutató: december 26.) című különlegesen kalandos vígjátékával végképp bebizonyította, hogy nemcsak nagyon vicces színész, hanem kiváló rendező is. Új filmjének főszereplője (akit ő maga alakít) csendes, visszahúzódó alkalmazott, aki azzal vigasztalja magát szürke életéért, hogy […]

A CSODÁLATOS PÓKEMBER 2.- A MOZIELŐZETES VILÁGPREMIERJE

Itt a pók! A csodálatos Pókember 2. (The Amazing Spider-man 2, hazai bemutató: 2014. május) régen várt előzetese végre megérkezett, elkápráztatta a világot, és csak növeli a kíváncsiságot. Még szerencse, hogy a látványos szupermozi rendezője nem tud lakatot tenni a szájára, és egy interjúban megosztott a rajongókkal néhány titkot. Például azt, miért olyan különleges ezúttal […]

Halálra rémíti az embereket ez a reklám

A mai világban a marketingeseknek és a reklámszakembereknek föl kell kötni a gatyájukat, ha ki akarnak tűnni a reklámok forgatagából, és azt akarják, hogy felfigyeljenek az anyagra. A Gyerekjátékok sorozat új részének reklámját valószínűleg sosem felejtik el azok, akik látták, ugyanis elég ijesztőre sikeredett. A reklám lényege, hogy nem csupán egy kifejező moziplakátot készítettek, hanem […]

Oscar az Exek és szeretőkért

A fogadási irodák a világ legcinikusabb és legpontosabban előrelátó helyei. Ha ott a posztumusz Oscar-díjakról tesznek közzé statisztikákat, akkor azt érdemes komolyan venni – mindazoknak, akik azt szeretnék megjósolni, hogy jelölhetik-e a legfontosabb filmes díjra James Gandolfini-t az Exek és szeretők-ben (12) (Enough Said, hazai bemutató: december 5.) nyújtott mókás és szerethető játékáért. A statisztika […]

Húsz kiló ráadás az Amerikai botrányhoz

Eddig csak jóslatok léteztek, de mostanra kezdenek valósággá válni. Az Amerikai botrány  (American Hustle, hazai bemutató: január 23.) minden kritikus szerint az év egyik nagy Oscar-esélyese – még hozzá jó pár kategóriában. A Napos oldal rendezőjének új filmje a héten elnyerte első díjait. A New York-i Filmkritikusok Köre (NYFCC) neki ítélte az év legjobb filmjének, […]

Phillips kapitány

A novemberben bemutatott, tizenhat év alattiaknak nem ajánlott filmet a híres Paul Greengrass jegyzi. A főbb szerepekben olyan közkedvelt színészeket láthat a nagyérdemű, mint Tom Hanks, Catherine Keener és Max Martini. A film 2009-ben játszódik, amikor a Maersk Alabama teherhajót kalózok foglalják el. Természetesen nem is lenne igazi amerikai film, ha a legénység könnyen, semmi […]

Új magyar film a mozikban

A magyar film szerelmesei december ötödikén egy újabb magyar filmre ülhetnek be a mozikba, melynek címe: Aki bújt, aki nem. Főbb szerepekben olyan kedvenceket láthatnak, mint Csányi Sándor, Karalyos Gábor, vagy a gyönyörű Tompos Kátya. A film típusaként a szerzők a romantikus vígjátékot jelölték meg, ami ezzel a szereposztással nagyon jó filmnek ígérkezik. Természetesen a […]

Nyugdíjas Másnaposok: Last Vegas

A 2013-ban bemutatott – olyan kedvelt színészek főszereplésével, mint Robert DeNiro, Morgan Freeman és Michael Douglas készült – Last Vegas című film nem másról szól, mind három öreg barátról, akik ismét fiatalnak szeretnék magukat érezni, de szokás szerint ez nem épp úgy jön össze, ahogyan ők azt eltervezték. A történet lényege, hogy a Michael Douglas […]

James Bond 50 éve issza felrázva, nem keverve

Októberben múlt ötvenéves minden idők leghíresebb brit titkosügynöke, James Bond, akiről annyit mindenki tud, hogy a vodka-martinit csak felrázva szereti, keverve nem, mindig elegáns, és minden nőt megkap, aki az útjába kerül. Biztosan sok férfi irigyli őt, és öltözött idén Halloweenkor James Bondnak, vagy legalábbis a 007-es kedvenc italát rendeli, ha szórakozni megy. A vodka-martinit […]

Nagyot bukott a The Fifth Estate

Több mint 1500 filmszínházban került a terítékre, mégis az év eddigi legrosszabbul nyitó mozija lett a The Fifth Estate Észa-Amerikában. Bill Condon WikiLeaks-filmje ellen régóta folytatja hadjáratát Julian Assange, aki a harcot azzal tetőzte meg, hogy a film mozikba kerülésével egyidőben lehetővé tette a WikiLeaks saját dokumentumfilmjének, a Mediastannak a letöltését, méghozzá teljesen ingyen. Emellett […]

Mocskosul emberi

Irvine Welsh regényét álmodta vászonra Jon S. Baird a Mocsok című filmmel. A film főszereplője nem más, mint az elképesztően tökéletes, ügyes, kreatív és manipulatív Bruce Robertson. Bruce a földkerekség ura, a lábai előtt hever a város, az ország, a Föld nevű bolygó, ráadásul megveszekedettül boldog házasságban él lenyűgözően szép feleségével és egy fantasztikus lánygyermek […]

Határozottság híján unalomba fulladt a Diana

Nagyszabású mozifilmnek indult, azonban elszomorítóan lapos, egyszer nézős tévéfilmmé sikerült csupán a német Oliver Hirschbiegel biopic-direktorságának égisze alatt vászonra vitt Diana. A „Szívek királynőjének” életéből számos momentum megjelent már a vásznon, ezúttal azonban a 16 év távlatából is szeretetnek és tiszteletnek örvendő Diana hercegnő halála előtti utolsó két év volt a téma. Egészen pontosan pedig […]

Anti-James Bond a vásznon: itt az új Machete!

A maga egyszerűségében szórakoztató, az átlagember ingerküszöbét célozza és a hétköznapi problémákra koncentrál: a Machete gyilkol cseppet sem fárasztó kliséivel válik kimagaslóan szórakoztatóvá, így biztosítva mindenki számára 107 percnyi felhőtlen, ám annál véresebb szórakozást. A történet hőse a 2010-es Machete című filmben már megismert címszereplő, Machete Cortez (Danny Trejo). A mexikói ex-ügynök egy igazi, klasszikus […]

Rock Ikonok – Black Sabbath

Vajon mi jut először eszünkben, amikor meghalljuk a banda nevét? Nekem személy szerint aParanoid, a War Pigs, vagy az Iron Man című dal, esetleg az, mikor Ozzy Osbourne frontember, az egyik koncert kellős közepén leharapta egy denevér fejét. Ha a banda nem ért volna el komolyabb sikereket és Ozzy nem csinálja közben a szólókarrierjét, ami szintén sikeres a […]

Tony Stark hátba rúgott minket! – Vasember 3 4DX élménybeszámoló

Az utóbbi években egyre nagyobb lendületet vett a két nagy képregény, majd filmgyártó cég, a DC és a Marvel. A Sötét Lovag trilógiát leszámítva egyelőre márveléknál a zászló. A hatalmas sikernek örvendő Bosszúállók film után megkaptuk a talán legnépszerűbb Marvel hős harmadik filmjét is. A Vasember 3 nagy port kavart, az év egyik legjobban várt […]

Az Acélember – A filmzene; Hans Zimmer és ami mögötte van

Az idei év egyik legjobban várt filmje Az Acélember, amely hasonlóképpen gondolta újra a kryptoni szuperhős mítoszát, mint ahogy a Batman: Kezdődik! tette ezt a denevérember esetében. Az sem véletlen, hogy a filmzene megírására az Oscar-díjas Hans Zimmert szerződtették; ilyen munkára csak a legjobbak egyike jöhetett szóba. Rengeteg kiváló és rengeteg tehetséges filmzeneszerző él ma […]

Orvgyilkosok, templomosok, világvége – jön az Assassin’s Creed mozi

Két év múlva a Bosszúállókkal és a legújabb Csillagok Háborújával együtt megérkeznek a mozikba a 3D-ben háztetőkön ugráló elit orvgyilkosok is – és talán megkapjuk az első igazán jó játékadaptációt is. Aki ismeri az Assassin’s Creed játékot, annyit tudhat, hogy a látványorgia bizonyára elkerülhetetlen. Magabiztosan kijelenthetjük, hogy gyönyörű középkori városokban, akrobatikus akciójelenetekben és parkour-harcosokban nem […]

Halálos Iramban 6: Ennek sose lesz vége!

Éljen, éljen! Itt van mindenki nagy meglepetésére a Halálos Iramban franchise hatodik része, tele gyors csajokkal, még gyorsabb autókkal és rengeteg akcióval. Az új rész is hű maradt önmagához, ugyanazt a sztorit pörgeti tovább, ugyanabban a köntösbe csomagolva, ugyanolyan nevetséges fordulatokkal és ugyanannyi összetört autóval. Mindezek ellenére, mint valami gonosz varázslat, megtalálja a Férfiember agyának […]

Horrorra Akadva 5 – A franchise halála

A vígjátékok manapság leáldozóban vannak. Egyre kevesebb az olyan film, ami az ígéretes előzetes után tényleg fel tud mutatni valami értéket, amivel kicsivel is több lenne, mint bármelyik társa. De ha már ez nem megy, legalább röhögtetne meg minket rendesen… Minden esetre ez a probléma felütötte a fejét évekkel ezelőtt és a változtatás érdekében pont […]

Őslények a vásznon kívül – Jurassic Park 3D

Steven Spielberg, napjaink egyik legjobb rendezőjének képességeihez nem fér kétség. Már első munkájával, a Párbajjal felhívta magára a figyelmet, mely mára egy igazi ínyencség lett a filmkedvelők körében. Később jött a Cápa sorozat, mely a horrort kedvelők nagy kedvence, majd 1993-ban a nagy áttörés, a film, mellyel megkoronázta pályáját. A Jurassic Park egy igazi kultuszfilm, […]

Star Trek logó London egén

Mivel az újdonsült Star Trek film körüli hype-köd csak terjed és terjed, ezért a Paramount Pictures úgy döntött, hogy még egy fokkal jobban ráhevít a rajongók izzó Star Trek imádatára, méghozzá egy a London egén megjelenő hatalmas és világító Star Trek logóval.   Mint ahogy azt mostanában tapasztalhattuk, a nagy rivalda fényben fürdő filmeket már […]

Színészszemle – Jim Carrey (2. rész)

Előző cikkemben Jim Carrey korai évei, illetve pályafutásának kezdete került górcső alá. Megtudtuk, hogy igen nehéz családi körülmények között nevelkedett, és azt is, hogy legalább ugyanolyan mértékben humoristának tartja magát, mint színésznek. Írásom második felében megmutatom, hogyan ért Jim a csúcsra, milyen filmeken keresztül élhette át azt, illetve megpróbálok egy kis betekintést adni emberi mivoltába. […]

Sötétségben – az új Star Trek IMAX 3D-ben az igazi!

A rajongói franchise mozikkal csak egy probléma van: iszonyatosan nehéz mindig tartani, sőt túlszárnyalni a rajongók elvárásait úgy, hogy azok ne pillantgassanak mindig visszafelé a kezdetekhez. Az új Star Trek film szerintük megnyerően vette az akadályokat. Biztonsági öveket bekötni, teret ugrunk, a Star Trek – Sötétségben bajuszos film-kritikája következik. Őszintén, nem szeretek úgy sajtóvetítésre menni, […]

10 tény a filmek világából, amit nem tudtál! (2. rész)

A filmben elrejtett érdekességek mindig csak egy bizonyos rétegnek nyújtottak szórakozást. A cikkem folytatásában az 5 legérdekesebbet próbáltam megtalálni. Ha vevő vagy az ilyesmire ne habozz, görgess is lejjebb, kezdhetjük! 5. Nem furcsa ez az aszteroida, Lucas? Produkciós vezetőnek lenni – filmtől függetlenül – ad egy sajátos szabadságot a dolgok megoldásakor, ami nagyon keveseknek adatik […]

10 tény a filmek világából, amit nem tudtál! (1.rész)

Ha érdekességekről van szó, akkor az interneten bőségesen találhatunk információkat, a legtöbbjük azonban felesleges és nagyon kevés ember számára érdekes (maximum elvetemült fanatikusoknak, akiknek mással sem telik az idejük, minthogy ilyenek után kutassanak). Néha azonban előfordul egy-egy olyan adalékinformáció, amitől teljesen leeshet az állunk. Szóljon ez a toplista azoknak, akik szeretik az érdekességeket: íme 10 […]

Színészszemle – Jim Carrey (1. rész)

Folytatván listámat – mely a legjobb 20 hollywood-i férfiszínésszel foglalkozik – a következő áldozat nem más, mint az ezerarcú Jim Carrey. Napjaink talán legalulértékeltebb színésze több olyan arcát is bemutatta már, amiért véleményem szerint hely van a 20-as listámon. Két részes cikkemben, erről titeket is megpróbállak meggyőzni!   James Eugene „Jim” Carrey 51 évvel ezelőtt, […]

Mozis akciók számítógépes trükkök nélkül (2. rész)

Filmrajongóként néha nem is tudjuk mi az idegesítőbb? Régen ugyebár arra a filmre “néztünk fel”, ami televolt számítógépes filmes trükkökkel (CGI), mára viszont már a technika elérhetősége miatt néha túl sok lett az ilyen filmből és virtuális gyomorrontásként söpört végig a mozikon. Manapság már az a menő, ha valamit a valóságban is “megcsinálnak” és nem digitálisan vernek […]

Válás után Star Trek fedélzetet épített

A Star Trek megafan Tony Alleyne „a 24. század interiőr dizájner”-ének vallja magát, de ez nem is meglepő. A londoni művész arra vállalkozott, hogy előző otthonát a Star Trek: The Next Generationben látott Transporter Control Consol replikájává alakítsa. Az építkezést még az 1990-es évek végén kezdte meg, aminek eredménye egy lenyűgözően aprólékosan megtervezett, futurisztikus stílusban […]

Vasember 3 – A Marvel második fázisának kezdete

A 2008-ban megjelent Vasember a Marvel filmes univerzumának a kezdete volt, az első fázist a nagysikerű Bosszúállók zárta le, most pedig a második fázishoz is Tony Starknak kell megadnia a kellő löketet Shane Black alkotásában, mely egyelőre úgy tűnik, hogy jó úton fog haladni.   Robert Downey Jr. mára már összeforrt Tony Stark/Vasember karakterével, ezért […]

Minden idők 100 sci-fi filmje (8. rész)

A tudományos fantasztikum a férfiember egyik kedvenc területe. Van ugyebár a kőkemény sci-fi, amelynek alapja a tényleges tudomány. Ebbe a kategóriába tartoznak azok a művek, amelyeket előbb-utóbb utol is ér a technológiai fejlettségünk (gondoljunk csak Verne klasszikus tengeralattjárójára, vagy űrrakétájára). A másik kategória viszont a végletek világa, a fantasztikum olyan merész bugyrai, melyekben az időutazás […]

Szerelem a halál után? – Eleven testek

Néha külön öröm azt látni, hogy a címfordítók kicsit gondolkodnak, amennyiben azt várják, hogy valaki látogassa a filmet. Bár így is egy elég gyengécske hangzással bír, még mindig sokkalta jobb, mint a szó szerinti fordítás. No de ne ragadjunk le itt, lássuk milyen értékeket és mondanivalót tartalmazhat egy zombikkal megspékelt romantikus tinifilm. Nos hát első […]

Színészszemle! – Michael Fassbender (2. rész)

Előző olvasmányomban a Hollywood-i férfi színészlistám 20. helyezettjéről írtam. Michael Fassbender-ről, az ír-német színészről, napjaink egyik legnépszerűbb férfisztárjáról. A 36 éves csillag fiatalkoráról, majd betöréséről a televízióba. Ebben az írásban olvashattok arról, amikor, és ahogyan a csúcsra ért, illetve Michael emberi oldalát is megpróbálom elébetek tárni, illetve összegyűjtöttem néhány érdekességet is, melyek a színész jövőbeni […]

Színészszemle! – Michael Fassbender (1.rész)

Korábban felsoroltam nektek saját 20-as toplistámat, a Hollywood-i férfi színészek neveiből. Jött egy gondolat, hogy miért ne ismerhetné meg őket részletesebben az olvasóközönség. Mivel kartotékomban csupán pár sort írtam mindegyik színészről, így most egy átfogó cikk formájában több információt is leírok. A 20. helyezett listámon nem más, mint Michael Fassbender! Michael Fassbender 1977. április másodikán […]