A szőke kislány felmegy a színpadra, de egy váratlan fordulat miatt a zsűri tagjai elképednek

Az Ukraina Got Talent nevű tehetségkutató műsorban egy szőke kislány lépett fel és igen különleges képességét mutatta meg a közönségnek és a zsűrinek. A világon szinte mindenütt népszerűek a tehetségkutató televíziós műsorok. Rengeteg tehetséges embert láthatunk, vannak olyan fellépők akik különleges képességekkel rendelkeznek, mások pedig nagyon átlagos tudással. Vannak olyanok is, akik igen meglepő fellépéssel […]

A horgászengedély megújul, elindult a horgászkártya regisztráció

A jövő évben, 2019-től jelentős változások állnak be a horgászat szerelmeseinek életében. A 2018 szeptemberétől igényelhető horgászkártya bevezetésével a horgászengedély kiváltása megújul! 2019-től a horgászigazolványt a Magyar Horgászkártya váltja fel. A horgászkártya regisztráció 2018 szeptemberétől előzetesen elvégezhető, azonban ebben az évben még nem kötelező. A 2019-es horgászengedélyt már csak a Magyar Horgászkártya birtokában válthatjuk ki. […]

Nagyon durván üzent vissza Jollynak Majka

A VOLT fesztivál himnuszáról mindig lehet beszélni. A Wellhello korábbi slágere is sokáig volt beszédtéma, most a Majka-Curtis-Pápai Joci által jegyzett (egyébként megosztó) dal korbácsolta fel egy kicsit az indulatokat. Egy apró kis hozzászólás kellett csak hozzá Tarcsi Zoltán Jollytól, a mulatós zenésztől, aki fontosnak tartotta megjegyezni, csak nevet Majkáék dalán. Nézd csak Majka, a […]

A szervezők 150 ezer látogatót várnak

  A szervezők 150 ezer látogatót várnak a 26. Telekom VOLT Fesztiválra, amelyet június 26-től 30-ig rendeznek meg a soproni Lővér Kempingben. Az idei fő fellépők közé tartozik a Depeche Mode, az Iron Maiden, az Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts és Steve Aoki.“A VOLT a zenei kínálat mellett szervezett módon egyéb kulturális programokat […]

Megnyílt a 89. Ünnepi Könyvhét Budapesten

Megnyílt csütörtök délután a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok budapesti rendezvénye a Vörösmarty téren. A hétfőig tartó fővárosi programsorozatot Berg Judit író nyitotta meg. A meseírók, pedagógusok, könyvtárosok és szülők közös feladata, felelőssége és szívügye a mai fiatalok olvasóvá nevelése, a gyerekirodalmat mégis gyakran tartják a felnőtt irodalom kisöccsének, “mintha a mese szó eleve […]

Hagyományos és új előadásokat is színpadra állít jövőre a Fővárosi Nagycirkusz

  Hagyományos és új előadásokat is színpadra állít 2018-ban, az újkori cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóján a Fővárosi Nagycirkusz – mondta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Az intézmény vezetője közölte, hogy jubileumi évet megnyitó 12. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra csaknem 30 cirkuszigazgató és 20 ország 160 művésze érkezik januárban. A […]

Diákok főzhettek együtt a Bocuse d’Or Akadémia séfjeivel

A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampánya meghirdette a Jóság hónapját, amelynek keretében kedden a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola 15 diákja együtt főzhetett a Bocuse d’Or Akadémia séfjeivel – hangzott el az M1 keddi híradójában. Decemberre a Jónak lenni jó! keretében meghirdették a Jóság hónapját, amelynek lényege, hogy civilek és ismert […]

Szexi ausztrál tűzoltók naptárát kérjük majd húsvétra, de gyorsan!

Ausztrál tűzoltók

Október közepe van, lassan itt a karácsony, ideje átgondolni, milyen naptárral lepjük meg szeretteinket, akarom mondani saját magunkat. Persze mindezt csak a szent ügy érdekében tennénk, hiszen az ausztrál gyermekek kórházi ellátását biztosító alapítvány javára fordítják majd a naptár bevételét. Az ausztrál tűzoltók fali naptárának hagyománya egészen 1993-ra nyúlik vissza, a jövő évre, 2018-ra is […]

9 évig fotózta ugyanazokat az embereket munkába menet és elgondolkodtató a végeredmény

Peter Funch dán fotós közel egy évtizedet szánt arra, hogy a Grand Central Stationnél lőjön fotókat a reggel munkába igyekvőkről. Most egymás mellé kerültek az akkor-és-most fotók és érdekes elmélázni az idő múlásán. A figyelemreméltó katalógus a 42nd and Vanderbilt néven jelenik meg, és a 2007 és 2016 közti képeket fogja egymás mellé állítani ugyanazokról […]

Mostantól Magyarországon van a világ legnagyobb katonaszobra – Videó

Pákozdon zajlott az utolsó győztes magyar csata, Jellasicsot kergették Bécsig a huszárok. Rájuk emlékezik a 12,5 méter magas és 80 tonnás Miska huszár, amit a napokban avatnak fel néhány méterre az autópályától. Azért van, akinek nem tetszik a kertje végébe tervezett monstrum.

200 km/h-s szélben táncolnak

A profi szélcsatorna-sportolókat egyesítő magyar Space Devils Sport Klub és a belőlük alakult M.A.D., azaz Modern Aerial Dance Company tagjai szélcsatornában mutatnak be fantasztikus mozdulatokat. A csapat új showműsorral lép fel a télen Madridban, kisfilmjüket pedig már most nagyon sokan szeretik. Az atmoszférikus táncról nemigen hallottunk  eddig, pedig izgalmas sport, és nyilvánvalóan nehéz is. Egyesíti […]

Magyar kulturális fesztivál kezdődött Ungváron

A magyar kultúra értékeinek széles skáláját bemutató kétnapos fesztivál kezdődött hUNGary Fest – 2017 elnevezéssel Magyarország ungvári főkonzulátusának szervezésében szombaton a kárpátaljai megyeszékhely, Ungvár központjában, az Ung folyó partján. Az elnevezésében a magyar történelemben emlékezetes szerepet játszott, Ungvárt átszelő Ung folyót hangsúlyozó fesztivált megnyitó beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért […]

Ötéves a Mesemúzeum és Meseműhely

Öt év telt el azóta, hogy Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete nyomán megnyitotta kapuit a Mesemúzeum és Meseműhely Budapesten; a várbéli épületben található kiállítóhelyen évente csaknem16 ezer látogató fordul meg, végig járva a “meseutat”, amelynek során megismerkedhet a népmesékben rejlő alapvető igazságokkal – mondta el Helmich Katalin, a múzeum szakmai vezetője az MTI-nek az évforduló […]

Mensch-díjakat ad át a Mensch Nemzetközi Alapítvány

A Mensch Nemzetközi Alapítvány Mensch-díjakat ad át vasárnap a zsidó újév, a ros hásáná és az alapítvány fennállásának 15. évfordulója alkalmából Budapesten, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) székházában.   Mensch-díjat kap Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, Schöner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem rektora, valamint posztumusz részesül a kitüntetésben Heisler László, a Dohány […]

Aki túlsúlyos, az már nem lehet jó táncos?

[ad_1] A videoklipekben vagy a táncolós filmjelenetekben mindig vékony, gyönyörű nőket látunk, akik tökéletesen uralva minden  egyes izmukat úgy mozognak, ahogy mi földi halandók sohasem  fogunk. Igen ám, de mi van, ha a tehetség olyan emberben buzog, akinek a teste nem felel meg a jelenlegi elvárásoknak? Akira Armstrong például ilyen. Túlsúlyos. Két Beyoncé klipben is […]

A King Kong plakátja is szerepel a BÁV őszi plakátaukcióján

Herpai Zoltán legendás King Kong plakátja  mellett népszerű magyar és külföldi filmek, zenés és koncertfilmek, valamint idén először reklámok és kiállítások plakátjaira is licitálhatnak az érdeklődők a BÁV 5. plakátaukcióján, amelyet szeptember 19-én tartanak Budapesten.A 150 tételes árverés egyik kiemelt alkotása lesz Herpai Zoltán legendás, nemzetközi szinten is keresett King Kong plakátja, amelyre 60 ezer forinttól […]

Amputált lábbal is kiállt táncolni a zsűri elé

[ad_1] Az orosz Jevgenyij és Darja régóta táncolnak már együtt, fellépésükben nem is lett volna semmi különleges, ha a fiú lábát nem kell amputálni 2012-ben. Jevgenyij motorbalesetet szenvedett, és olyan súlyosan megsérült, hogy egyik lábától örökre el kellett búcsúznia. Ez elméletben a tánckarrierje végét is jelentette volna, de a férfi nem adta fel. Addig gyakorolt, […]

Elképesztő bakik a legnagyobb filmekből

[ad_1] A legnagyobb alkotók is elsiklanak néhány baki felett a filmjeik ellenőrzése közben. Mutatjuk az apró, ám nyilvánvaló eltéréseket. Gyűrűk Ura: A király visszatérése – A seb jobb oldalról a bal oldalra vándorolt Frodó arcán Gyűrűk Ura: a mellény! 1963, Kelopátra: Hol hordtak akkoriban ilyen magassarkút? Vándorsólyom kisasszony gyermekei: az étel, amit a kislány már […]

A gyönki tanárnő és énekkara P. Mobil előadása tarol a neten

[ad_1] Kevesen hallottak eddig a Tolna megyei Gyönkről, de az biztos, hogy most már az egész ország megismeri, köszönhetően a gyerekkórusnak és kreatív tanárnőjüknek. Az ének- és szolfézstanárnő Häuszer Beáta párjával, a szintén gyönki tanár Schmidt Péterrel alapította meg a Harmónia – Rend-Band Gyermekkórus & Zenekart. Negyven gyerek jár az énekkarba, ahol rég túlléptek az […]

Csodás tetoválótehetség vagy elvadult 12 éves? Varratnál magadra egy gyerekkel?

[ad_1] Ezrah “The Shark” Dormon még csak 12 éves, tehát nem elég idős ahhoz, hogy tetováltasson magára, mégis ő dekorál ki másokat. A panamai kistini akkor kattant rá a tetoválásokra, amikor végignézte, ahogy édesanyja magára varrat valamit Honoluluban. A szalon tulaja, Ali Garcia az anyuka engedélyével megengedte Ezrah-nak, hogy ő is használja a tetováló készüléket. […]

Az Európai Filmakadémia Kirill Szerebrennyikov orosz rendező szabadon bocsátását követeli

A hűtlen kezelés gyanúja miatt házi őrizetbe került Kirill Szerebrennyikov orosz rendező azonnali szabadon bocsátását követeli az Európai Filmakadémia. A filmes testület igazgatótanácsa szerdán a honlapján megjelent közleményben adott hangot aggodalmának az orosz színházi sztárrendező őrizetbe vétele miatt, és szólította fel a hatóságokat, hogy nyomban engedjék szabadon. A filmeket is rendező Szerebrennyikovnak már két alkotása […]

Jazzmuzsikával köszönti az államalapítás ünnepét a Müpa

Hagyományaihoz híven jazzmuzsikával köszönti az államalapítás ünnepét és egyúttal az új hangversenyévad indulását vasárnap a Müpa. A Jazz 0820 elnevezésű rendezvény fellépői az eddigiekhez hasonlóan a Müpa előtti szabadtéri nagyszínpadon, valamint a Zászlótérben és az Üvegteremben várják a közönséget – tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t. A zongorista Pataj György és a gitáros Juhász Gábor […]

Régi térképgyűjtemény volt a legdrágábban eladott régiség idén Csehországban

A világ 16. század végi és 17. század eleji nagyvárosainak térképeit és festett képeit tartalmazó könyvsorozat volt a legdrágább régiség, amelyet az idei év első felében eladtak a csehországi képzőművészeti árveréseken – írja az Artplus.cz cseh szakportál. A Georg Braun által kiadott Civitas orbis terrarum (A Föld városai) című hatkötetes mű négy kötetéért júniusban a […]

Itt a Despacito borsodi feldolgozása, megér minden percet!

Luis Fonsi dalát annyiszor hallgattuk már meg, hogy az egy életre elég. Ezt a születésnapi köszöntésnek indult borsodi feldolgozást azonban érdemes végignézni, garantált lesz a nevetés. A borsodi változat:   Az eredeti változat:  

Élő adásban fogta meg egy járókelő mellét egy riporter

BBC

A BBC egyik riportere kínos helyzetbe keveredett: egy nő megzavarta élő adás közben, ő pedig a mellénél fogva tolta arrébb. A BBC egyik riportere, Ben Brown a csatorna politikai elemzőjével, Norman Smithszel próbált beszélgetni a brit munkáspárt frissen kiadott programjáról, egy arra járó nő azonban megzavarta az interjút. A nő csak azt akarta jelezni, hogy […]

Amit ezeken a ritka képeken rögzítettek, az a történelem legfontosabb pillanatai

Ha nem találták volna fel a fényképezőgépet, sok minden a legnagyobb pillanatok közül örökre elveszett volna. Szerencsére ez nincs így, és van jó néhány elképesztő vizuális feljegyzés a múltból, igaz a fotóművészet nagyon hosszú utat tett meg, mire idáig eljutott. A következő ritka régi fényképek megmutatják a fényképezés evolúciójának legmeghatározóbb pillanatait. Ki gondolta volna abban […]

Új sorozat indul a Castle főszereplőjével

Idén ősszel, a nemzetközi premierrel egy időben mutatja be az AXN a Sony Pictures legújabb, exkluzív saját gyártású sorozatát, az Elfeledve (Absentia) című thrillert, Stana Katic főszereplésével. Idén ősszel, a nemzetközi premierrel egy időben mutatja be az AXN a Sony Pictures legújabb, exkluzív saját gyártású sorozatát, az Elfeledve (Absentia) című thrillert, Stana Katic főszereplésével. Hat […]

Félelmetes Csuja Imre, sötétben váltott csók, vetkőzés az Egynyári kalandban

Az Egynyári kaland fiatal szereplői akkor is jól érezték magukat a forgatáson, ha épp nem forgott a kamera, az első évaddal ellentétben a másodikat melegebb, naposabb időben vették fel, a csapat pedig összeszokott a folytatásra. Schmidt Sára nehezen oldódott fel a vetkőzős jeleneteknél, de segítette, hogy már a közös munka előtt ismerte párját, Rubóczki Márkót. […]

Elfeledett török festőnőnek szentelte új tárlatát a londoni Tate Modern

Egy elfeledett török festőnő, Fahrelnissa Zeid alkotásaiból nyílt tárlat a londoni Tate Modernben. Az 1901-ben Isztambulban született Zeid élete ugyanolyan különleges és színes volt, mint hatalmas, vibráló festményei. Annak ellenére azonban, hogy élete során Párizsban, New Yorkban és Londonban is voltak kiállításai, 1991-ben bekövetkezett halála után fokozatosan elfelejtették – írta a The Guardian című brit […]

9 Ikonikus filmszerep, amit eredetileg más színésszel akartak eljátszatni

Elájulsz, ha megtudod, kikkel. Jennifer Lawrence, mint Bella Swan Szerintünk Kristen Stewartnál keresve sem találhattak volna jobb Bella Swant. A karakter egy befelé forduló, félénk, kissé gátlásos fiatal lány, pont olyan, mint amilyennek Stewartot képzeljük (és amilyennek tűnik). Jennifer Lawrence nem tudott volna hiteles lenni, az ő bolondos, kihívó személyisége minden figurát lángra lobbant. Robin […]

Star Wars VIII: Az utolsó Jedik – hivatalos szinkronizált előzetes + 32db kép

Kereken nyolc hónap múlva érkezik az új Csillagok háborúja-epizód, a Star Wars: Az utolsó Jedik, vagyis épp itt volt az idő, hogy az alkotók hallassanak magukról és elindulhasson az ilyenkor szokásos promócunami. A készítők az Orlandóban rendezett Star Wars Celebration elnevezésű eseményt látták erre a legalkalmasabbnak, a jegyet váltók után pedig az internet népe is megkapta az […]

Humoros utcai fotók az ötvenes évekből

Az ötvenes-hatvanas években az utcai fotózás még gyerekcipőben járt, ám a francia fotós,  René Maltête már nagyszerű és ironikus műveket alkotott.                     Forrás: Boredpanda

Fekete-fehér fotók amik a feje tetejére állítják a világod

Fekete-fehér fotók – ósdinak tűnhet a technika a sok színes fénykép mellett, de pont a fekete és a fehér kontrasztja alkothatja a legigézőbb képeket.  Fekete-fehér fotók           Fekete-fehér fotók             Fekete-fehér fotók                 Fekete-fehér fotók       Fekete-fehér […]

Ez a kislány már 8 évesen megnyerte magának a világot! Hogy mivel? Arról neked kell meggyőződnöd!

Akit valamilyen különleges céllal küldtek a Földre, arról ez már a legzsengébb életévekben kiderül. Nem egy gyerek képes már kiskorában olyan nagyszerű dolgokra, melynek elsajátítására másoknak egy emberöltő sem lenne elég. Talán a leggyakrabban a zene vonzza be a kicsiket, és ha van zsigeri érzékük hozzá, illetve kellőképpen foglalkoznak vele, már gyerekkoruktól megalapozhatják a későbbi […]

Vérrel írt üzenetet találtak egy palackban, amit a Tiszából fogtak ki

[ad_1] A szegedi Móra Ferenc Múzeum elképesztő levelet állított ki: saját vérével írta egy férfi 1956-ban, palackba zárta, a vízbe dobta, s a Tiszából egy gyerek fogta ki 1962-ben. Az 1956-os szabadságharcos nem mutatkozik be a levélben, csupán segítséget kér a magyaroktól. “1956. XI. 15. Magyarok! Segítség! Az oroszok nemsokára ki fognak végezni és társaimat […]

Összművészeti előadás idézi meg Frida Kahlo különös sorsát és világát

  A színház, az élőzene, a kortárs tánc és a videoművészet ötvözésével idézi meg Frida Kahlo mexikói festőnő életét a Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház közös produkciója, amelynek ősbemutatója március 3-án lesz az Átrium Film- Színházban. A Frida című produkció címszerepét Gryllus Dorka és Gubik Petra alakítja váltott szereposztásban, partnereik az előadásban Szabó […]

3 táncos lép a színpadra… aztán megtörténik a varázslat!

A tánc az egyik legfelemelőbb dolog a világon! Ha rossz kedved van, és felteszed a kedvenc zeneszámodat, már attól jobb hangulatba kerülsz, ám ha táncolni kezdesz, a kedélyállapotod azonnal helyrekattan. Már az is kiváló módszer a feldobódásra, ha tehetséges emberek produkcióját nézed. Segít kikapcsolódni, ellazulni, és legalább arra a néhány percre elfeledtetni az őrült rohanást! […]

Budapest a ködben művészi magyar fotókon

Rizsavi Tamás már négy éve fényképezi a fővárost ködös időben, képei pedig annyira jók, hogy a külföldi Boredpanda oldalán is megjelentek.           Forrás: Boredpanda

1500 év után derülhet fény Attila sírjának rejtélyére

Tényleg a Duna medrébe temették, vagy nem igaz a legenda, és máshol helyezték örök nyugalomra? A Travel Channel egyik sorozata az igazság nyomába eredt. Attila legendája évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. A hun uralkodó és hadvezér az 5. század egyik leghatalmasabb birodalmát uralta, amelynek területe Közép-Európától a Kaszpi-tengerig, a Dunától a Balti-tengerig terjedt. Azonban ahogy […]

Meghosszabbították az Örkény drámaírói ösztöndíjra jelentkezés határidejét

Meghosszabbították, így még február 27-ig jelentkezhetnek az 1977. január 1. után született alkotók egy egész estére szóló darab tervével az Örkény István drámaírói ösztöndíj pályázatra.   Az ösztöndíjra olyan fiatal drámaírók pályázhatnak, akik még nem töltöttek ki 3 ösztöndíjas intervallumot. Már bemutatott dráma vagy publikált kötet, korábbi megjelenés színvonalas orgánumokban, szakmai színtereken előnyt jelent – […]

Erkel Tibor zongoraművésztől február 11-én vesznek végső búcsút

Február 11-én szombaton 12 órakor vesznek végső búcsút Erkel Tibortól az Újpest Megyeri temető 1-es ravatalozójában. A zongoraművész, zenei rendező, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára január 28-án 83 éves korában hunyt el.   A búcsúztatás római katolikus szertartás szerint történik – közölte az elhunyt családja pénteken az MTI-vel. Erkel Tibort Budapest Főváros […]

Jason Mraz márciusban fellép a Budapest Kongresszusi Központban

  Első magyarországi koncertjét adja Jason Mraz. A kétszeres Grammy-díjas amerikai dalszerző-énekes március 14-én a Budapest Kongresszusi Központban lép fel. Jason Mraz az elmúlt években komoly rajongótábort gyűjtött össze a világ minden részén. San Diegó-i kávéházakban kezdte pályafutását, dalainak életigenlő üzenetével, érzelmes folk-pop hangzásával, vibráló élő fellépéseivel, és szociális aktivistaként is elismerést vívott – közölte […]

Szuper ötletek Valentin napra

Lehet a Valentin-napot szeretni vagy utálni, de lényegében mégis csak arról szól, hogy egy kicsit több figyelmet szenteljünk annak, akit szeretünk. Nem kell vagyonokat költenünk ilyenkor puccos ajándékokra, sokkal jobban kifejezhetjük érzelmeinket egy olyan meglepetéssel, amely személyre szabott, szívhez szóló és kézzel készített. Az alábbi Valentin-napi ajándékötletek egytől-egyig ilyenek! AJÁNDÉKKOSÁR MÁSKÉPP Mit lehet ajándékozni egy […]

Orwell 1984 című regényének új színpadi változatát mutatják be nyáron a Broadwayn

  Egy Broadway-színház is műsorára tűzi nyáron George Orwell 1984 című disztópikus regényének új brit színpadi adaptációját – értesült a Variety.com.   Az előadás producerei, Sonia Friedman és Scott Rudin csütörtökön elmondták, hogy a színművet júniustól játsszák a New York-i Hudson Színházban. A Laurence Olivier-díjra is jelölt darabot az egyik legkeresettebb londoni színházi rendező, Robert […]

Fiatal együttesekkel ünnepelt az NKA Budapesten

  A Cseh Tamás Program indulása óta több mint kétmilliárd forintot juttatott a magyar könnyűzenének – hangsúlyozta Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke pénteken a fővárosi Budapest Music Centerben (BMC), ahol a program által támogatott fiatal együttesekkel ünnepelték a magyar kultúra napját.   Az állami támogatással megmozgatott magántőkével együtt ez legalább 6-7 milliárd […]

A férfi elkezd énekelni, de mikor a 12 éves kislány kinyitja a száját – a közönség levegőt sem tud venni

Talán hallottak már Amira Wilighagenről, aki egy nagyon fiatal kislány és arról lett híres, hogy operadalokat énekel. Ő a hollandiai Nijmegen városából való. A televíziós tehetségkutató műsorból ismerhették őt meg az emberek, melynek címe “Holland’s Got Talent”. Már két albumot is kiadott, melyből egyik arany lett.   Emelett 2014-ben megnyerte a Giuseppe Sciacca díjat a […]

Új Leonardo da Vinci rajzot fedeztek fel – Találd ki, mennyit ér!

  4,7 milliárd forint: Ennyire becsülták fel annak az újonnan előkerült da Vinci rajznak az értékét, ami egy orvos gyűjteményében lapult, ő műértő édesapjától örökölte.     A 19 centi magas, 13 centi széles, Szent Sebestyén vértanúságát ábrázoló grafikát a New York-i Metropolitan Múzeum szakértője Leonardo da Vinci alkotásának tartotta, kétségnek helye nincs. Az orvos […]

Egy kisfiú legvadabb álmait váltja valóra az édesapja – Fantasztikus fotók

Adrian Sommeling múzsája nem más, mint a saját kisfia, akit a leglehetetlenebb helyzetekben és a legkülönlegesebb helyszínekre varázsolt el a Photoshop segítségével.   A modern technika segítségével a kisfiú egyfajta Gulliverként bejárta az egész világot, még ha csak virtuálisan is, de több már kontinens bejárt, miközben édesapja műalkotásoknak számító képeket produkált a monitor mögül. Senkinek […]

10 be nem tervezett filmes baki, ami végül a kultusz filmek legszórakoztatóbb jelenetévé vált

,,A legjobb történeteket mindig az élet írja…”- úgy tűnik, ez az állítás hatványozottan igaz a filmek világára is, ahol noha sok millió dolláros forgatókönyvekkel dolgoznak a producerek, mégis a kultusz filmek legszórakoztatóbb jeleneteit is sokszor maguk a kiszámíthatatlan véletlenek írják… 1.  Casino Royale (2006) Az eredeti forgatókönyv szerint, Daniel Craig csak belemegy a vízbe, majd […]

25 kegyetlenül furcsa kép, amit a legtöbben elsőre nem értenek

Guy Billout illusztrátor az élet egyszerű dolgait képes úgy megrajzolni, hogy nem csak poént találsz benne, hanem több fontos gondolatot is. Guy Billout illusztrátor mindenben talál valami különlegességet, viccet, poént, vagy elgondolkodtató ötletet. Rajzait elnézve az ember a fejéhez kap, hogy ez neki is eszébe juthatott volna… de mégsem jutott. A képek látszatra teljesen reálisak, […]

Íme az ok, amiért soha nem lesz akkora két sztár, mint Frank Sinatra és Elvis Presley. Elképesztő tehetségek!

Ez az oka annak, hogy Elvis Presley-nél, és Frank Sinatránál még nem született tehetségesebb előadó!   Lazák, tehetségesek, viccesek, jóképűek, és lányok milliói rajongtak értük! Kell ennél több bizonyíték arra, hogy ők voltak az évszázad egyik legjobb énekesei? Most abban a szerencsében részesülhetünk, hogy együtt láthatjuk énekelni a két kivételes tehetséget. Vigyázat, nagyon karácsonyi hangulata […]

Így néz ki most Bruce Lee egyetlen lánya, Shannon – Azért dolgozik, hogy apja emléke fennmaradjon

Bruce Lee egyetlen élő gyermeke, Shannon Lee már 47 éves és rendkívül sikeres üzletasszony. Igaz, ezt nagyrészt szeretett édesapjra rajongóinak köszönheti, akik életben tartják a harcművész emlékét.   Bruce Lee lánya már 47 éves   A tragikusan fiatalon, mindössze 32 évesen elhunyt Bruce Lee 1964-ben vette feleségül élete szerelmét, Linda Lee Cadwell-t, akitől két gyermeke […]

30 elképesztő fotó a világ minden tájáról, madártávlatból… nem találok szavakat!

Biztosan sok dolgot láttál már életed során… Most dölj hátra, engedd el magad! Képzeld azt, hogy madár vagy és oda repülhetsz, ahová szeretnél. Mintha az egész világ a tenyeredben lenne. Vess egy pillantás csodálatos Földünkre egy teljesen más szemszögből. Madártávlatból nézve a dolgok határozottan új értelmet kapnak… Az alábbi 30 fénykép madártávlatból készült. Nézd, milyen […]

9 ritka felvétel a Titanic című film forgatásáról, ami mindent megváltoztat

Valószínűleg nincs olyan ember ezen a Földön, aki ne látta volna már kismilliószor a Titanic című filmet. Maga a történet szívbemarkolóan szomorú, amit a legtöbben mind a mai napig megkönnyezünk a képernyők előtt ülve. De vajon hányan töprengtünk már rajta, hogy vajon hogyan is nézett ki mindez élesben, a film forgatása közben? Tényleg veszélyben voltak […]

A nap feladványa: Te be tudnád illeszteni a négyzetet a tasakba?

Hatalmas port kavart a világhálón a játék, ami 2012-ben az év kirakósa díjat is elnyerte! Azóta sem lehet megunni, és lépten-nyomon előbb-utóbb visszaköszön ránk a rébusz, melyen egy egész világ töri még ma is a fejét: mégis hogyan illik bele ez a négyzet a téglalap alakú tasakba?   Ha rájössz a megoldásra, a feladvány pofonegyszerűnek […]

Zseninek kell lenned ahhoz, hogy meglásd a különbséget ezeken a képeken!

Sokan azt hiszik, hogy mindent tudnak, és bármilyen problémát könnyen meg tudnak oldani. Te mit gondolsz magadról: egy zseni vagy? Vagy szuper-detektív? Próbáld megoldani ezt a tesztet anélkül, hogy a megoldáshoz görgetnéd az oldalt! Ne nézd meg a válaszokat előre!   Nézd meg alaposan az alábbi képeket és ha tényleg egy zseni vagy, akkor mindeniket […]

Azt hitték, hogy szokásos apa-lánya tánc következik… de a násznép nagyot tévedett! A végén az apa zoknijából a vizet ki lehetett csavarni!

Az esküvőkön az a hagyomány, hogy az apáé a második tánc, a lányával. De amikor az amerikai Nate Ellis és lánya Mikayla elkezdik a szokásos apa-lánya táncot, a vendégeknek még fogalma sem volt, hogy ez nem egy hagyományos tánc lesz… Ez a duó lázba hozta az egész internetet. Ártatlan kis tánccal kezdődik, aztán a következő […]

15 vicces kép a vadvilágból… helyesbítek: a 15 legviccesebb kép a vadvilágból!

Íme a “Vicces Képek a Vadvilágból” verseny legszórakoztatóbb felvételei. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a zsűri által legviccesebbnek vélt képeit. Nem a nevetés az egyetlen oka annak, amiért feltétlenül látnod kell ezeket a képeket. Látni fogod a csodálatos vadon élő állatokat, és lassan rájössz, hogy az állatok is tudják, hogyan kell mosolyogni és nekik is van […]

25 fotó, ami azt bizonyítja, hogy az ember csak egy porszem ezen a földön!

Függetlenül attól, hogy milyen problémák vesznek körül bennünket a mindennapi életben, a természetre nézve megértjük, hogy csak porszemek vagyunk ezen a Földön.   A hatalmas erdők, hegycsúcsok, hatalmas sivatagok mellett világossá válik, hogy még a leggazdagabb ember is eltörpül a természettel mellett. Összegyűjtöttünk 25 olyan képet ami bebizonyítja, hogy az ember csak egy porszem. Nézd […]

Ez az új-zélandi tinédzser parodizálja a hírességek fotóit… a #2-ik után már fogtam a hasam!

Liam Martin egy új-zélandi tinédzser, aki óriási hírnevet szerzett az Instagramon azzal, hogy egyszerűen alacsony költségvetésű eszközökkel, kütyükkel utánozni próbálta a hírességekről készült képeket. Hogy mennyire alacsony költségvetésből? Az egyik képen például, Taylor Swift szőke haját úgy utánozta, hogy spagettit tett a fejére. Vagy amikor Kim Kardashian-t, Nikki Minaj-t és Beyoncé-t utánozza, akkor léggömbökkel próbálta […]

Így néznének ki a híres rajzfilm karakterek a reggeli kávéjuk előtt! – Yoda mester, SpongyaBob, Csőrike stb…

Mert bizony egy jó erős fekete, sokszor minden bajra gyógyír! Vagy legalábbis elindítja a napot… Ezt így gondolja Sam Milham grafikus is, épp ezért elképzelte, hogy is néznének ki a kedvenc rajzfilmhőseink, ha nem jutnának hozzá reggelente időben a kávéjukhoz. Hát csak annyit mondanánk összegzésül: nagyon viccesen! A mi kedvencünk Hello Kitty, de a többiekre is […]

Az apa minden szombaton készített lányáról egy 15 másodperces videót (16 éves koráig)… aztán felgyorsította…

Frans Hofmeester holland művészt mindig lenyűgözte, hogy milyen gyorsan nőnek a gyerekek. Amikor kislánya Lotte megszületett, akire nagyon büszke, támadt egy zseniális ötlete: Minden héten, készített egy 15 másodperces videót a kislányról, 16 éves koráig. A kis Lotte minden szombaton szembe kellett nézzen a kamerával, még akkor is, ha éppen nem volt kedve hozzá. Ám […]

Az egyik legszebb dal, amit valaha hallottunk! Ha te is ismered, akkor jó évjárat vagy

 Ez egy csodálatos élet… Ezt énekli a dal előadója, nagyon szeretjük még most is!     A dalszöveg magyarul: Megint kihajózom, Napfénnyel van teli a hajam És álmok lógnak a levegőben Sirályok az égen és a kék szemeimben Tudod, olyan igazságtalannak érződik Varázslat van mindenütt Nézz rám, ahogy állok megint egymagamban Kiegyenesedve a napfényben Nincs […]

Mindenki szereti ezt a bájos dalt, de ettől a duettől te is libabőrös leszel!

A zenehallgatás pozitív energiával, életörömmel, és boldogsággal tölt fel. Ha tehetjük hallgassunk minél több zenét, hiszen bizonyítottan nagyon jó hatással van a testi és lelki egészségünkre.   A sokak által kedvelt, híres olasz tenor, Andrea Bocelli az alábbi videóban a német származású, igen tehetséges énekesnővel Helen Fischerrel énekel. Igazán pompás párosítás. A két tehetség olyan […]

X-Faktor: Mata Ricsi – Lélekdonor (Caramel)

“Te vagy az X-Faktor fecsegő poszátája” – így robbant be Mata Ricsi az RTL Klub tehetségkutatójába! Végre kezdetét vette az X-Faktor legújabb évada, amelyet több okból is nagyon vártunk. Mint ismert, Puskás Peti csapata megcsappant, így valaki egy második esélyt kaphatott a bizonyításra. Hogy ki is ez a meglepetés-versenyző? Mata Ricsi, a 15 éves kissrác, […]

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek – közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hollywoodi akcióhős a dzsúdósként a küzdősportokat szintén kedvelő az orosz államfő barátja. Seagal ügynökén keresztül közölte, hogy “rendkívüli módon hálás” az állampolgárságért, amelyet Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerint […]

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

  Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es vígjátéka a társadalmi konvenciók színét és fonákját bemutató, elgondolkodtató darab – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. A darab története Norrison bankigazgató és a gondjaira bízott Lydia, fontos üzleti […]

Álmodtam egy világot magamnak, Itt állok a kapui előtt…

Egy dal abból az időből, amikor még a közönségért szóltak a dalok, nem a pénzért. 80-as évek – EDDA MŰVEK   Időm kevés, mégis hajt valami tovább, Kormos városomban rám , nem várnak csodák Hajszolt kutyák futnak az út menti porban, Új filmeket adnak a régi mozikban. Fáztam eleget az utcák kövén, Falhoz dőlve rád […]

Így nézhetett ki Mona Lisa élőben

Egy digitális művészeti projektben négy híres festményt alkottak újjá fotorealisztikus képpé, így kiderült, hogy nézhetett ki élőben Leonardo da Vinci Mona Lisája, Thomas Gainsborough A kékruhás fiúja, illetve Raffaello és Rembrandt önarcképei.   A képeken egyenként 36 órán át egy  fotós, egy stylist, egy sminkmester és egy digitális művész dolgozott együtt. Thomas Gainsborough A kékruhás […]

Ez a rendőr elfelejtette kikapcsolni a kamerát… amit rögzített… nem tudtam abbahagyni a nevetést!

Amikor meglátsz egy rendőrt, biztosan egy magas, erős és természetesen egy rosszindulatú embernek könyveled el. Egy barátom azt mondta nekem, hogy nem véletlen, hogy szinte mindig napszemüveget viselnek, hiszen a napszemüveg elrejti a szemét, ezért amikor büntetni akar, akkor nem az igazi ember beszél belőle, ezért jobban engedelmeskednek neki. És pontosan ilyen kell legyen egy […]

A menyasszony tornacipőt húzott a lábára… Miután a vőlegény is odalépett és a zene is megszólalt… hihetetlen!

A “Dirty Dancing” az egyik legjobb melodráma, amit újra és újra meg kell nézni. A legemlékezetesebb pillanata a filmnek természetesen a film végén lévő táncparkettes jelenet. Ezt az utolsó jelenetet rengeteg táncospár megpróbálta leutánozni, különböző tehetségkutató versenyeken. És nem csak ott. Ez a fiatal házaspár is úgy döntött, hogy meghódítja a násznépet és bemutatnak egy […]

Lexy Panterránál senki nem twerkelt még jobban az eiffel torony lábainál

Lexy már egy ideje kapja azt a savat, hogy ő tulajdonképpen nem csinál mást, mint járkál a világban össze-vissza és rázza a seggét. Na ja, de az a helyzet, hogy amíg ő királynőként él a seggrázásból és nők ezreit állítja föl a fotelból, addig a trollok csak fröcsögnek. Most itt egy újabb mutatvány, melyben a […]