Kiszivárgott Áder János újévi beszéde, ebből botrány lesz

Áder Jánosnak lenni nem könnyű, ezt mi is kipróbáltuk tavasszal. A köztársaságielnök-verseny azonban csak most dőlt el, és a győztes elsöprő fölénnyel Bödőcs Tibor lett. Áder János legyen a talpán, aki faarccal képes végignézni Bödőcs újévi beszédét, én konkrétan az ötvenedik másodpercig bírtam, a „duplazsákos, háromvödrös eldorádóbogarak”-nál hangosan felröhögtem. Több poént nem is lőnék le, még éjfél előtt […]
11 viccesen kínos családi karácsonyi fotó – Ezektől a Mikulás is elsírja magát!

Karácsonykor szinte minden család igyekszik minél jobb fotókat lőni a fa előtt vagy éppen az asztal körül, hogy aztán elküldhessék őket az ismerőseiknek, vagy éppen feltegyék őket a közösségi oldalakra. Néhányan azonban kicsit túllőttek az ízlés határain, és nagyon cikis ünnepi képeket készítettek, az alábbi borzalmas felvételeken pedig el sem tudjuk dönteni, hogy sírjunk vagy […]
21 lángész, aki annyira leleményes, hogy akár a jég hátán is képes lenne megélni

Vannak emberek, akik bármilyen problémával is találják szemben magukat, egyszerűen zsigerből képesek rá megoldást találni. Más kérdés persze, hogy ezek a megoldások vajon mennyire időtállóak, de az biztos, hogy átmeneti megoldásként könnyedén megállják a helyüket. Egy rövid ideig. Nagyon rövid ideig… 1. A rend őre…😂 3. Attól, hogy otthon hagytuk a kést, még nem kell […]
A 11 legkínosabb sztori céges karácsonyi bulikról

A 11 legkínosabb sztori céges karácsonyi bulikról. Flörtöltem egy nővel a bulin, próbáltam megszerezni a számát, amikor egy kolléga odahajolt hozzám és odasúgta, hogy:
Pechére hajvágás közben rabosították – Zseniális fotókat mutatunk!

[ad_1] Elképesztően vicces fényképeket mutatunk emberekről, állatokról, helyzetekről… Hajvágás közben tartóztatták le Apuka megkapta lányától ezt a telefontokot, és imádja Megérte!? Kért egy képet a lányról melltartóban A metróban csak táskában lehet a kutyát vinni… Teória: Nagy szám van – írta ki a táblára a tanár Forrás: Szeretlekmagyarország
Az ott egy patkány? Elképesztő rendetlenségben készülődött ez a lány

[ad_1] Alyssa elbűvölő szelfit akart készíteni magáról egy esti bulira készülődve. Valamiért nem zavarta, hogy sikerült megörökítenie szobája elképesztő rendetlenségét is. Az internet népe nem volt ilyen elnéző… Alyssa azzal a képaláírással posztolta a fotót, hogy Vacsorázni megyek, kellett egy ürügy arra, hogy felvegyem ezt a ruhát. Ruhák, ételmaradékok, mindenféle használati tárgyak hevertek szanaszét a […]
1930-ban egy templomot retusáló festő leszámlázta a munkáját

[ad_1] Most jött szembe velünk a Facebookon, elképzelhető, hogy csak kamu, de tény, hogy rég nevettünk ilyen jóízűen. A papír állítólag akkor készült, amikor egy sváb község templomát restaurálták és a munkálatok befejeztével a templomfestő benyújtotta a részletezett számlát. Top 3 nálunk a: “Butifárné asszonyság mint a két keplét megigazítottam” “Annak a navalás Judásnak a pofájád förösre […]
Ilyen ijesztő, amikor a gyümölcsök túl korán felmagzanak

[ad_1] Ritkán látni ilyet, de köszönhetően a sok génmódosított, vagy más módokon kezelt zöldségeknek, gyümölcsöknek, láthatjuk, hogyan fejlődnek az új növények a régiben. Bár tudjuk, hogy ez egy természetes folyamat , csak nem a konyhánkban kéne lejátszódnia, hanem a növény egy másik életciklusában – azért kicsit ijesztő a látvány. Forrás: Boredpanda
A legnevetségesebb elrontott tárgyak képekben

[ad_1] A ruhamintákat se nagyon értjük, de hogy a csúszda tervezője mit gondolt… Sílift táblája Hányadikra is mész? Garantáltan férfiak tervezték Forrás: Szeretlekmagyarország
Brutálisan őszinte kördiagramok tartanak görbe tükröt elénk

[ad_1] Mindennapi problémáink akkor válnak igazán viccessé, amikor kördiagramokon ábrázolják őket 🙂 Forrás: Vilagunk.hu [ad_2] Forrás: lemon
Amikor az élet utánozza a művészetet – Lemon

[ad_1] “Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet” – mondta Oscar Wilde. Gyakran feltételezzük, hogy a művészet a valódi életet utánozza, azon alapul, de mi van, ha ez fordítva van? Mindegyik oldalnak vannak lelkes hívei. De szerintünk az élet nyert, legalábbis ezen képek alapján. […]
Brilliáns reklámok, amik nem hagynak túl sok lehetőséget a konkurenciának

[ad_1] A legtöbb reklámot nagyon unjuk, és nem szeretjük. Akadnak azonban köztük nagyon kreatívak is, amik lemossák a vetélytársakat a pályáról. A NIke padja: Fuss! Kleenex zsepi Aggódsz azon, hogy megkopaszodsz? Ez a NatGeo program izgalmasnak ígérkezik Egy kis meleg minden időben Adidas reklám Forrás: Brightside
Nehéz elhinni, hogy léteznek ennyire elrontott tárgyak és reklámok

[ad_1] Éttermi mosdó, aminek csapja a földre küldi a vízsugarat, négylábú plüsskacsa, vérző teatojás: elképesztő, hogy ennyire nem figyeltek sem a tervezők, nem a gyártók. A vizes nadrág garantált Bizarr kacsa Életveszélyes lépcső Menstruáló teatojás Ne ennek alapján indulj kirándulni A mozgássérülteknek kitalált lépcső. Annyira biztonságos az a zár az elején Európa lemaradt Szögesdrót, az […]
Az emberek többsége nem találja meg a telefont ezen a képen

[ad_1] Néha a környezet valamiért hozzánk öltözik, vagy épp fordítva, és ez egészen addig vicces, amíg valaminket, például a telefonunkat nem tudjuk megtalálni a háttér hasonlósága miatt. Találd meg a telefont! A pénztárca és az autósülés találkozása A bika a foltjainál átlászónak hat A cipő pont olyan színű, mint a szőnyeg A pizza álcázta […]
16 kör van ezen a képen, megtalálod mindet?

[ad_1] Az optikai illúziót ábrázoló képet nemrég töltötték fel az internetre, és már most futótűzként terjed, mert nagyon kevesen találják meg a köröket. neked sikerül?
Emberek, akik hihetetlen módon találták meg elveszettnek hitt tárgyaikat

Elveszteünk dolgokat, keressük őket egy jó darabig, aztán egy ponton beletörődünk, hogy sohasem lesz meg. Az élet azonban néha megfricskázza az orrunkat, és visszaadja, amit elhagytunk. A professzor az Amazonon pont azt a könyvet vette meg, amit ő hagyott el öt évvel ezelőtt Az osztrák halász apuka 20 éve elhagyta a pénztárcáját, nemrég viszont véletlenül […]
Állatok, akik simán mehetnének a metállemezek borítóira

Ezek az állatok így születtek, nem dolgozott rajtuk sminkes, sem stylist, hogy tökéletesen eltalálják a legmetálabb kinézetet, mégis profibbnak tűnnek, mint néhány zenekar… Black Metal Kakas Forrás: Boredpanda
Díjnyertes fotók tarkabarka bohócokról

[ad_1] Luján Agusti, 31 éves argentín fotós ezzel a fotósorozatával nyerte meg a Women Photograph díjat, melyet olyan női fotósoknak ítélnek meg, akik a dokumentumfotózás terén alkottak nagyot. Luján Agusti beszámolója szerint a táncoló bohócokról szóló sorozata egy újabb példája a Mexikóban mindenütt jelenlévő szinkretizmusnak, vagyis az ősi indián kultúra, valamint a spanyol hódítók katolicizmusának […]
Ezen a képen elrejtettünk egy kutyát. Az emberek 1%-a találja csak meg. Te látod hol van?

Mindannyian szeretjük a képrejtvényeket, hiszen nagyon szórakoztatóak és izgalmasak. Igazi kihívás, amíg rájövünk, hogy mit ábrázol a megadott kép. Mindannyian szeretjük a képrejtvényeket, hiszen nagyon szórakoztatóak és izgalmasak. Igazi kihívás, amíg rájövünk, hogy mit ábrázol a megadott kép. Megtaláltad? Akkor ne felejtsd el megosztani!
Emberek, akik vesztettek a kaja-lottón – 30 példa

[ad_1] Aprócska citrom, maggal teli akovádó, félig levegőből álló kenyér: van, hogy szerencsétlenül választunk. Sajtburger ennyi sajttal Hosszában felvágott kenyér Az idei termés A legrosszabb görögdinnye Babkonzerv- bab nélkül Tojás, aminek nincs sárgája A csalódást okozó sárgarépa Forrás: Boredpanda
Apáca LOL!

Apáca LOL!
LOOOL! Ez most mi is lesz?

Van eset mikor nem tudod mi fog történni. Most akkor ez hogy is van?
10 dolog, amit az anyák és az apák másképp csinálnak
A férfiaknak és a nőknek egyaránt az életük egyik leghihetetlenebb, és legfelemelőbb élménye a szülővé válás. Nem nehéz belátni, hogy bár az anyukák és az apukák egyformán szeretik a gyerekeket, mégis nevelési stílusuk, valamint a gyerekekkel való játék gyakran különbözik…bizonyos esetekben egészen drámai módon. Megmutatunk néhány esetet, amit csinálnak másképp az anyukák és az apukák. […]
16 ember, aki már soha nem nő fel igazán

Legalábbis a fotókat elnézve erre vajmi kevés esélyt látunk. De nincs ezzel az égvilágon semmi baj! 🙂 Valahol legbelül mindannyiunkban ott rejtőzik a gyermeki énünk, ami egyesekből szinte soha, valakiből pedig elég gyakran a felszínre tör. Aki bújt, aki nem… Húzd meg jobban… Easy rider… Kis kacsa fűrdik… Pókember lecsapott! 😀 Tini Ninja Teknősök!? Halo […]
32 ember, akinek rosszabb napja volt mint neked!

Ha úgy gondolod, hogy rossza napod volt és minden olyan kilátástalannak tűnik, akkor nézd meg ezeket a képeket, és akkor talán másként fogsz hozzáállni a problémákhoz. Íme 25 ember, akinek rosszabb napja volt, mint neked. Sokkal rosszabb!
30 röhejes beszélgetés, ami bizonyítja, hogy a ügyfélszolgálatosok élete sem fenékig tejfel

A szolgáltatószektorban dolgozóknak megvan az a kiváltságuk, hogy mindig első kézből találkozhatnak kis hazánk legnagyobb idiótáival. Márpedig ha valahol, akkor aztán Magyarországon biztos, hogy nincs hiány ezekből az emberekből. Ők azok, akik nap mint nap azon fáradoznak, hogy értelmetlen kérdéseikkel, megoldhatatlan problémáikkal, vagy egyszerűen a szimpla halandzsájukkal megkeserítsék mások életét. A most következő 21 kunszt […]
♥♥♥ A macskás szelfik csúcsa egy filmben ♥♥♥ – Kötelező darab!!! – Film

♥♥♥♥ Hogy mire nem képes az ember csak azért, hogy minél több lájkot mondhasson a magáénak?! Ez az aranyos animációs film újra bebizonyítja nekünk, hogy egyesek bizony akár a végletekig is elmennek annak reményében, hogy az övéké legyen a legtöbb lájk. Egy francia iskola, az ArtFx készítette ezt a mindössze két és fél perces […]
15 eset, amikor nem tudod eldönteni, hogy valami kinek áll jobban

Van amikor egy burritónak jobban áll ugyanaz a ‘ruha’, mint Ivanka Trumpnak. “A divat az, amit megveszel. Stílus az, amit csinálsz vele” – szól a híres mondás. Lehetünk bármilyen stílusosak, van amikor olyan szerencsétlenül jön ki a lépés, hogy ugyanaz a ruha vagy kiegészítő jobban áll egy lámpának, vagy egy tűzcsapnak, mint nekünk. Itt van […]
16 ember, akiknél lustábbat még nem hordott a hátán a Föld

Egyes kutatások szerint a lusta emberek az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkeznek. Azért elnézve ezeket a fotókat, mi erősen megkérdőjeleznénk ezeknek a kutatásoknak a hitelességét… . . . Nem bajlódott sokat a feltéttel…
Azt mondod egyszerű? Alig van, aki meg tudja mondani a megfejtést. Most tesztelheted az elvont gondolkodásod

Neked hogyan működik az elvont gondolkodásod? Jobb vagy, mint az átlag? 2. Mozgass el 2 gyufaszálat, hogy 7 darab négyzetet kapj! Jól át gondoltad a válaszodat? Íme, a helyes megfejtések!
21 ember, aki jó eséllyel száll harcba a következő Darwin-díj elnyeréséért

A Darwin-díj egy olyan „kitüntetés”, melyet időről-időre azoknak az embereknek ítélnek oda, akik valami különösen buta, ügyetlen módszerrel próbálják meg a számukra érdekes célt elérni, ami aztán az életükbe kerül. Az alábbi emberek persze még nem nyertek semmilyen díjat sem, de az ,,akcióik” közben készült képeket elnézegetve, csak idő (talán percek) kérdése, hogy ők legyenek […]
19 ember, akinél most biztosan jobban érzed magad

Fáj a fejed, sok a meló? Bármiben fogadhatunk, hogy neked akármilyen rossz most, nekik még annál is rosszabb. 1. Így jár az, aki müzlistállal az ölében elszunnyad a napon 3. Munka közben is érhetik kínos pillanatok az embert… 4. Ez valami varázspocsolya volt? 5. Megindult a gumimaci-cunami! 8. […]
Mit csinál ez a 11 éves? Amikor a szőke lány megfordul, szavak nélkül hagy!

A műkorcsolya az egyik legnépszerűbb sport és évről évre egyre népszerűbb, hiszen különbnél különb előadásokat láthatunk. A mai napon egy fiatal tehetséget szeretnénk bemutatni, Sophia Bogdannovoy, aki egyedi mutatvánnyal állta a közönség elé. Vess egy pillantást erre a 11 éves fiatal lányra: A fizika törvényei Mintha nem léteznének!
Ezért fontos, hogy mindig használj ékezeteket…

Bizony néha sok múlik az ékezeteken, nem mindegy, hogy mit hogy írsz le… …könnyen félreértéseket szülhet… 😀
21 arcpirítóan kellemetlen mondat gyerekektől

A gyerekek ártatlanságához és őszinteségéhez bizony, sokszor hozzátartozik, hogy nem a megfelelő helyen és időben mondják a nem megfelelő dolgokat. Ilyen gyermeki elszólásokból mutatunk egy válogatást. Akinek gyereke van, annak nyilvánvaló, hogy néha a csemeték akaratlanul is rettentően kínos helyzetekbe tudják hozni az embert. Van, hogy félreértenek valamit, és mások előtt, nyilvános helyen meghökkentő dolgok […]
Egy férfi, aki saját macskája segítségével kelti életre a legnépszerűbb filmes jeleneteket

Mindenki szereti a kultfilmeket, ahogyan a cicás posztoknak sem képes ellenállni senki. Innentől kezdve pedig meg is van a tökéletes recept, mellyel az Angliában élő David és Sarah, illetve az ő macskájuk pillanatok alatt világhírnevet szerzett magának. Persze azért az is kellett hozzá, hogy minőségi munkát végezzenek, de a siker gyakorlatilag borítékolható volt, ahogy az […]
14 trollkodás, amit elkövethetsz karácsonykor

Ajánlunk pár csínytevést a családi karácsonyra, ha fogékonyak a rokonaid a viccekre. A humor a karácsonyi ünneplésben is megjelenhet, ha fogékony rá a családod. Vicces csomagolási tippek, csibész ajándékok és csínytevés következik most a BuzzFeed összeállításából Ha nagyon szeretne egy lézeres szőrtelenítést, ez a megfelelő ajándék: Megkönnyítheted az ajándékozott dolgát, ha a […]
A nő leírja a nőgyógyásznál tett látogatását – megértjük, miért nem akar oda mégegyszer visszamenni

Soha nem tudunk betelni a szép történetekkel, az alábbi is egy ilyen. “Azon a héten a hét vége felé volt egy időpontom a nőgyógyásznál. De egyik reggel korán felhívtak, hogy ha lehet, akkor tegyük át az időpontot arra a napra. A gyerekek már elmentek az iskolába és a férjem is elmentek a munkahelyére. Reggel 8,45 […]
16 kép ami bizonyítja, hogy egy mosás bármikor képes váratlan meglepetést okozni

Ki ne felejtett volna már valamit egy farmernadrág zsebében, mielőtt bedobta azt a mosógépbe?! Valószínűleg mindannyiunkkal történt már ehhez hasonló mosási-baki, amiről bizton állíthatom, hogy mindig a legkellemetlenebb pillanatban képes felütni a fejét. Az alábbi szerencsétlenek is ilyen miatt kerültek pácba, és csak remélni tudjuk, hogy mi sosem járunk majd hasonlóképpen…😋 1. Drága mosás […]
15 részegen elküldött üzenet, amin könnyesre röhögöd magad 😂

Nincs is viccesebb, vagy éppen kínosabb a részegen lefolytatott üzenetváltásoknál… 😀 .
Már kétszer annyian követik a lánya fotóin gúnyolódó apát, mint a lányát

Korábban írtunk már Chris Burr Martinról: a troll apuka saját lánya nagyon pózolós, erőltetett fotóiból csinál viccet azzal, hogy elkészíti őket saját magával a főszerepben. A gúnyolódás azonban úgy tűnik, nem alkalmi dolog volt, a trollfater ugyanis már 63 ezer követővel bír Instagramon, vagyis több, mint kétszer annyian figyelik őt, mint közösségi média-függő, de […]
18 ember, akinek volt már jobb napja is az életben

Mindenkinek volt már jó napja, mindenkinek volt már rossz napja életében, igazából nem mindig mi irányítjuk az eseményeket, sokszor csak sodródunk az árral. Ha pedig a sors vagy karma (nevezzük bárminek) úgy akarja, hogy peches napunk legyen, akkor bárhogy is rúgkapálunk, bizony fenemód peches napunk lesz. Épp úgy, mint az alábbi szerencsétleneknek… 1. […]
12 ember, aki akaratán kívül is vonzza magához a bajt

Bizonyára nektek is ismerős az az embertípus, aki valamilyen furcsa okból kifolyólag, megállás nélkül keresi a konfliktusokat és szó szerint vonzza magához a bajt. Na az alábbi emberek is éppen ilyenek… 1. Az alkohol, mint tudjuk…rossz tanácsadó…😂 3. Minden nő álma egy ilyen romantikus dalia…😄 5. Jobb előre bebiztosítani magunkat az […]
15 ártatlan étel fotója, mely azt sugallja mintha valami más lenne a képen

Nagyon sok vicces véletlen egybeesést láttunk már az életben és már tudjuk, hogy Föld Anyának nagyon jó humora van. Például fák, melyek mintha átölelnék egymást, kövek melyek egy archoz hasonlítanak, vagy országok melyek az ott űzött nemzeti sportra asszociálnak (Olaszország). Az alábbiakban 15 olyan ártatlan ételt vagy gyümölcsöt látunk, melyről azonnal valami más jut az […]
21 egyszerű de nagyszerű utcai művészet, ami a te arcodra is mosolyt csalna

Egy apró szösszenet is elég ahhoz, hogy feldobja a napunkat. .
Beindult a mémgyár a Fluimucil reklámban szereplő kisfiú miatt

Rengetegen akadtak ki az extra idegesítő reklám miatt – még egy Facebook-eseményt is létrehoztak, hogy megtudják: miéééért? 😀 Valószínűleg senkinek nem kell bemutatnunk azt a Fluimucil-reklámot, amelyik mémet csinált a benne szereplő kisfiúból. Elég elejtenünk egy beszélgetés közben, hogy “de miért?”, és mindenki tudni fogja miről beszélünk: ez a reklám egyszerre ment egy egész ország […]
16 NEM odaillő “felnőtt” jelenet a kedvenc Disney rajzfilmekből!

Állítólag a Disney-filmeket nézni egy kellemes családi szórakozásnak számít, azonban sokak nem veszik észre, hogy néhány rajzfilmnek kissé romlott humorral rendelkezik. Természetesen a Disney nem vállal felelősséet ezekért a vétkekért, de mi arra gondoltunk, hogy felhívjuk a figyelmet néhány ilyen apró hibára, ami tudat alatt is befolyással lehet a gyermekre. És még ne legyenek felháborodva […]
Ez a nő kiparodizálta a hírességek fotóit. A harmadik után már fogtam a hasam!

Celeste Barber egy hétköznapi anyuka, akinek rohadtul elege lett abból, ahogy a dúsgazdag, milliomos celebek a mű életüket az arcunkba nyomják a Facebookon, Instagramon és egyéb csatornákon. Kis hazánkban is fel tudnánk sorolni elsőre vagy húsz “sztárt” (nagyon idézőjelbe téve), akik teljesen el vannak rugaszkodva a valóságtól, és azt gondolják, hogy az élet olyan, ahogyan […]
Hazatelefonálás a kocsmából, bepisilsz a röhögéstől, ha ezt megnézed!

Hofi , Markos, Nádas , Nagybandó , Bonc !!! Mi rajtuk nevelkedtünk ! Szerintem , sokat tanultunk Tōlūk ! Jò felidėzni ės ùjra nevetni rajtuk ! Annak idején is sírva nevettünk ezen, de még ma is többet ér minden kabarénál…..
Számítógépes ügyfélszolgálat

Számítógépes ügyfélszolgálat: Ügyfél: Nem tudom a lemezt kivenni a meghajtóból. Hotline: Próbálta a kiadó gombot megnyomni? Ügyfél: Igen, de teljesen beragadt. Hotline: Ez rosszul hangzik. Felírom az adatait… Ügyfél: Várjon csak… Most látom, hogy nem is raktam be a lemezt, itt van az asztalomon… Ügyfél: Amikor nyomtatni próbálok, állandóan azt mondja a gép, hogy nem […]
19 hetvenkedő ember, aki 100%, hogy többet nem fog hősködni!

Soha nem szabad fölöslegesen kockáztatni, csak ha a dolog tényleg megéri a kockázatot. Értelmetlen hősködni, mert azzal csak nevetségessé válhatsz. De mit mondjak? Igaz, hogy ha ezek az emberek nem lennének, akkor most nem nevettünk volna ekkorát. Azért reméljük, hogy ezek a hősök most jól vannak. 1. Úgy tűnik, hogy nem egészen értette meg ennek […]
19 pihent agyú, akiknek mindenre van megoldásuk!

pihent agyúak mindig megtalálják a kiutat a látszólag reménytelennek tűnő helyzetekből. Újrahasznosítják azokat a dolgokat, amit más lehet, hogy kidobna. Nem szórják összevissza a pénzt, hanem amit csak lehet, megoldanak saját kezűleg. De kár is erre vesztegetni a szót, inkább győződj meg magad! 1. Ha van egy fölösleges szoba és egy óriási TV. 3. […]
Szakadunk, ahogy ez az orosz pár szétsavazza Gianluca Vacchi olasz milliárdos videóját

Guianluca Vacchi és felesége akkorát táncolt a jachtjukon nyáron, hogy páros lábbal rúgták be az internet kapuját. Orosz barátainknak több se kellett…
Egy édesapa, aki valósággá váltja 6 éves fia rajzait! A 8. képen kifeküdtünk!

Dom egy életvidám hat éves kisfiú, aki imád ceruzát ragadni és aktuálisan kedvenc dolgait lerajzolni. A kisfiú rajzainak még Instagram profilja is van, ahova a büszke édesapa feltölti fia alkotásait. Ám ezzel még korán sincs vége a történetnek… Ó igen, már látjuk, elefánt! 😀 Ááááá, nem is, ez egy édes cápa! De az apuka […]
A kisfiú elbújik a hálószoba szekrényben, majd jön egy férfi… ami történik, megfizethetetlen

A gyereknek feltűnik, hogy egyre gyakrabban jön egy idegen férfi a házukba, és eltűnik az édesanyjával a hálószobában. Elhatározza, hogy utána jár a dolgoknak… Zseniális dolgot eszel ki.
Sokan megpróbálták de keveseknek sikerült – megtalálja mind a 7 lovat ezen a gyönyörű képen?

Talán már feltűnt Önnek, hogy nagyon szeretjük az optikai illúziókat és a találós kérdéseket képekkel. Nagyon izgalmasnak találjuk azt, hogy egyedül jöjjünk rá a megfejtésre anélkül, hogy megnéznénk a megoldást. Bár be kell, hogy valljuk, néha mi is elveszítjük a türelmünket és titokban mégis megnézzük a megfejtést. Az alábbi két kép lovakat ábrázol, ha […]
12 ártatlan dolgot ábrázoló kép, ami bebizonyítja, hogy milyen piszkos a fantáziánk

Ezek teljesen normális képek, semmi furcsa sincs rajtuk….egyes emberek azonban mégis valami mást is látnak rajtuk. Ez nem is olyan furcsa, hiszen bizonyos képek nagyon szuggesztívak. Ön mit lát a képen? Ön mennyire ártatlan? 1.Milyen aranyosan integet, nem? 3. Rögtön kedvet kapok a fagyizáshoz. 5.Csak három jó barát. 7. Találja ki, […]
6 bizonyíték, hogy a mai lányok bármire képesek a lájkokért

6 bizonyíték, hogy a mai lányok bármire képesek a lájkokért Egyes lányokat az önbizalomhiány és a kétségbeesés, másokat pedig szimplán a magamutogató viselkedés visz az ádáz lájkvadászatra, ami a közösségi oldalak többségén zajlik. Az eredmény mindkét esetben ugyanaz… Most ezekhez a lányokhoz szeretnénk szólni ebben a posztban. Kedves lányok, a szépséget szerintetek tényleg lájkban mérik? […]
Az apa valósággá változtatja 6 éves fia rajzait… (24 fotó)

Dom hat éves, és nagyon szeret rajzolni. Saját Instagram oldala is van, ahol másokkal is megosztja a kedvenc képeit. De ez még nem a történet vége, mert amikor befejezi ezeket a mini remekműveket, az apja számítógépes programmal valósággá változtatja a rajzokat, és megmutatja, hogyan néznének ki ezek a valóságban. Mindenesetre humoros képek születnek: […]
24 boldog állat, akiknek csodásan telik a napja

Ez a 24 boldog állat bevallotta, hogy nagyon jól telik a napja. És most azt kérdezik Tőled, hogy neked hogy telik a napod? Mit csinálsz éppen most, amikor nézed ezt a cikket? Ezek az állatok azt üzenik neked, hogy legyen egy kellemes és vidám napod!
Ezt a troll videót próbáld meg röhögés nélkül végignézni!

Az egész úgy kezdődik, hogy épp egy lány énekel az X-Faktor felvételén, a családtagok és barátok egy emberként, lélegzetüket visszatartva, a külvilágot teljesen kizárva merednek a képernyőre. Istenes Bence kihasználva a helyzetet, megfogja a családtagok kezét, anélkül, hogy feltűnne nekik, hogy nem egy rokon kezét szorongatják épp. Aztán az anyuka gyorsan kapcsol, hogy idegen kéz […]
19 badarság az áruházak akcióiból

Egy kedves ismerősöm osztotta meg ezt a képsorozatot a közösségi oldalán, egyszerűen nem tudok elmenni a képek mellett. 1. Nem szoktunk ilyen gabonapelyhet vásárolni, így örök hála a gyártóknak, legalább most már felismerem a terméket: 3. A magyar nyelvnél nincs szebb 5. Azok számára, akik eddig csak behányták a szekrénybe fanadrágaikat 7. Összefutott a […]
Fogadjunk nem vetted észre a hibát a képen! 30 elb*szott kép, a tökéletes pillanatban!

Hogyan létezhet az, hogy az ilyen embereket még nem zárták be…ezek a tökéletlen pillanatok mégis olyan tökéletes egységet alkotnak, amiket egyszerűen látni kell. Csak nagyoknak!
A világ 15 legkreatívabb autótulajdonosa

A világ 15 legkreatívabb autótulajdonosa Forrás: Bored Panda
Az egész fürdőszoba tel volt széttépett WC-papírral… a tettesnek farka van, és sírni fogsz a nevetéstől!

A filozófusok azt mondják, hogy egy embert az alapján lehet igazán megítélni, hogy mit tesz olyankor, amikor egyedül van otthon és senki sem látja. Ha könyvet olvas, vagy valami hasznos dologgal fejleszti magát, akkor értelmes ember. De ha TV-t néz, vagy órákig játszik a szímítógépen, akkor az nem a legbölcsebben használja ki az idejét. […]
Amikor a lány felnézett az égre, több hőlégballont látott is látott az égen. De mi az ott jobbra? (fotó)

Azt hitte, káprázik a szeme. „Ezzel mi történt?” – kérdezi Grétii a Pesteh Hallottam csoportban. És valóban, a látvány felettébb furcsa. Sokan eltöprengtek a megoldáson, míg az egyik hozzászóló elfújta az illúzió felhőket: ez egy troll design, azaz egy fordított alakú ballon.
Durva dolgok történnek a víz alatt egy női vízilabda mérkőzésen – Videó

Durva dolgok történnek a víz alatt egy női vízilabda mérkőzésen – Videó
21 poén, amit csak az intelligens emberek érthetnek meg

Ezek a poénok nem mindenkinek fognak leesni, azt már most garantáljuk! Azért mi bízunk olvasóinkban, és hisszük, hogy a többségetek érteni fogja a viccet! 😉 .
A nő meg akarta lepni a férjét, ezért meztelenre vetkőzött. De amikor a férje hazaért…

Egy anya úgy dönt, hogy bejelentés nélkül meglepi nemrég nősült fiát. Amikor odaér a lakásukhoz, becsenget, de semmi. Aztán lenyomja a kilincset, az ajtó nyitva… Belép a szobába és majd elájul a látványtól – menye anyaszült meztelenül ül az ágyon. – Hát te miért vagy ruha nélkül? – kérdezi a nő a menyét. – Várom, […]
Most kiderül, mennyire piszkos a fantáziád!

Fogadjunk, hogy a következő teljesen hétköznapi fotókról neked is kapásból valami sokkal izgalmasabb jut eszedbe, mint ami egyébként a képen szerepel. A következő fotók elsőre teljesen hétköznapinak tűnhetnek, de nagyon sokan egyből észreveszik a pajzánságot bennük. Lássuk, hogy te is közéjük tartozol-e! 1. Csak még gyorsan elrejtem a kezem, mert fázik… 2. Szerinted […]
Az átváltozás ezerarcú nagymesterei, akiken jól fogsz szórakozni

Szokták mondani, hogy a legjobb poénokat az élet dobja, ebben pedig lehet valami. Gyakran teljesen véletlenül alakul úgy, hogy vicc tárgyai leszünk, mondjuk az öltözékünk miatt. Most egy olyan sorozatot hoztunk Nektek, aminek az alanyai szövegkiemelőnek, szőnyegnek, telefontoknak vagy éppen gyros húsnak néznek ki, valószínűleg teljesen véletlenül. Így aztán meg is nyerték az átváltozás ezerarcú […]
Tegnap összekaptunk a feleségemmel…..

Tegnap összekaptunk a feleségemmel. Mivel nem volt kedvem hozzá szólni, de reggel korán kellett indulnom a munkába, kiírtam a hűtőre: “Légy szíves, reggel ötkor kelts fel, hogy elérjem a buszomat.” Reggel kipihenten ébredtem. Megdöbbenve láttam, hogy már 7 óra is elmúlt. Ahogy dühöngve öltöztem, megláttam a hűtőn a papírt: “Öt óra van, kelj fel!- Kati.” […]
30 kép ami bizonyítja, hogy a nyilvános üzengetésekben mi Magyarok verhetetlenek vagyunk

Mi Magyarok, már a szemtől-szembeni konfliktusok terén is roppant mód kreatívak tudunk lenni, tágas szitokszókészletünknek köszönhetően a káromkodásaink variációja gyakorlatilag végtelen. Na de ha üzengetnünk kell…akkor szabadul el igazán a pokol… A magyar falvakat és városokat járva, akarva-akaratlanul is apró üzengetésekbe, cetlikbe, mély üzenetű graffitikbe botolhatunk, melyek felett megpróbálhatunk ,,átnézni”, de higgyétek el, ezzel elképesztő élménytől […]
A lány nagyon mérges, amikor megkapja ezt az üzenetet, de az apa titkos terve zseniális.

Ez a történet úgy kezdődött, hogy az apa felhívta felnőtt lányát és megmondta neki, hogy anyjával úgy döntöttek elválnak. A történet nem várt fordulatot vesz és érthető miért mosolyogták meg annyian és miért osztották meg annyian ezt.
12 humoros illusztráció, hogyan is nézne ki a kutyusok és gazdáik közötti beszélgetés a valóságban

Persze, oké…tisztában vagyunk vele, hogy a kutyák nem tudnak beszélni, ahogy SMS-t és üzenetet küldeni sem. De mégis milyen lenne ha képesek lennének rá?! Elmerültünk kicsit a témában és arra jutottunk, hogy egészen biztosan a következőkhöz hasonló párbeszédek zajlanának le kutyusok és gazdáik között…😄😄 1. A másik kutya…😃 3. Vendéglátás… 5. A felfedező. 7. Meglepetés. […]
Az idős néni a piacról visszatérve 4 férfit talál az autójában. Ami történik ezután… Sírtunk a nevetéstől!

Mert lopni tudni kell…
21 félrevezető árnyék, ami téged is megtéveszt

Néha megesik, hogy valamilyen tárgynak, élőlénynek és az árnyékának semmi köze nincs egymáshoz, és valami teljesen másra hasonlít az árnyék, ezzel teljesen megtréfálva minket. A gépek lázadása 🙂 Művészi árnyjáték Macskabőrbe bújt kutya 🙂 Godzilla Engem a hideg kirázna, ha ezt látnám a saját árnyékomként… Hogy is van […]
10 abszurd beszélgetés, melyeket a hétköznapok tipikus problémái szültek

10 abszurd beszélgetés, melyeket a hétköznapok tipikus problémái szültek Valószínűleg Ti is tapasztaltátok már, hogy a legegyszerűbb hétköznapi szituációk, bizony roppant vicces és röhejes telefonos beszélgetéseket képesek szülni. Íme néhány egészen abszurd félreértés, melyek közül néhánnyal talán már Ti magatok is találkoztatok… 1. Örömmámor…😂😂 3. Így könnyű… 5. Haveroknál… 7. Definiálta… 9. Pazarló életmód.
Hűtlen emberek, akik csúnyán lebuktak egy SMS miatt

Komolyan, ha már olyan gerinces ember vagy, hogy megcsalod a párodat, legalább intézd már úgy, hogy ne egy SMS-sel bukj le! Okos telefonok, hülye emberek… Egy dolog gázabb annál, hogy megcsalod a párodat/házastársadat: Ha ilyen bénán buksz le. Mi még mindig azt mondjuk, hogy egyszerűbb előbb szakítani, aztán összekavarni valakivel, és akkor az ilyen kínos […]
11 ember, akiknek a szelfi függősége már régen átlépett egy határt

Mindenkinek vannak olyan ismerősei, akik túlzásba viszik a szelfizést. Sosem értettük, miért kell minden héten ugyanolyan fotót posztolni az irodából, vagy az autóból, vagy bárhonnan. Ezek az emberek egyszerűen nem értik meg, hogy ez sok. Oké, ha tényleg ennyire szeretik magukat, csináljanak magukról sok-sok képet, de könyörgöm, kíméljék már meg az ismerősöket a folyamatos megosztástól. […]