A legtöbb ember számára Ázsia a misztikum földje. Folyamatosan azt hallani, hogy Nyugat-Európa vagy Amerika az a hely, ahol megcsinálhatjuk a szerencsénket. Lehet, hogy ez így van, bár manapság egyre többen ismerik fel a lehetőségeket egy-egy ázsiai országban. Összeszedtünk  pár érdekességet, amit tudnod kell, ha Ázsiába utazol.

Ha lehet, mellőzzük!

Ne adj puszit!
Ez valójában egy nyugati szokás (például mikor búcsúzáskor két arcra puszival köszönünk el). Az ázsiai emberek számára a puszi túl intim, így nyilvánosan nem búcsúznak ily módon.

Ne szúrd a pálcikát az ételbe!
A legtöbb ázsiai országban pálcikával esznek. Használat után a tálra vagy az asztalra illik tenni, ugyanis a pálcika az ételbe szúrva a halotti szertartáson elhelyezett füstölőkre emlékezteti őket.

Ne adj borravalót!
Az országok többségében ismeretlen a borravaló fogalma.

azsia-2

Semmiért se nyúlj egy kézzel!
Minden esetben két kézzel vedd el, ha adnak valamit neked és te is két kézzel adj. Több országban illetlenségnek, tiszteletlenségnek számít, valamiért egy kézzel, vagy bal kézzel nyúlni. Ha italt töltene neked valaki, emeld meg a poharad két kézzel, vagy egyik kezedben tartsd a poharat a másikkal pedig érj hozzá a poharat tartó karodhoz.

Ne kérj papír zsebkendőt!
Dél-Koreában például az orrfújás undorító dolognak számít. Étkezések alkalmával semmiképp ne fújj orrot. Mi a megoldás? Egyszerűen szipogj, majd ha senki nem lát töröld meg az orrod.

Ne hagyd meg a rizst!
Ha meghagyod az is nagy udvariatlanságnak számít. Ez azt jelentené, hogy nem tiszteled a rizsföldeken keményen dolgozó emberek munkáját. Ha valaki meghív ebédre/vacsorára, akkor illik megenni az összes ételt. Ellenkező esetben tiszteletlenségként értelmeznék a dolgot.

Ami még érdekes

Minden esetben vedd le a cipődet, ha valaki otthonába lépsz.Ha vacsorára vagy hivatalos, mindenképp vigyél ajándékot.Senki nevét se írd le pirossal, mert az azt jelentené, hogy az illetőt kiírtad az életedből.

azsia-3

Természetesen ezeken kívül ezerféle szokás van, amit képtelenség fejben tartani. A nyugatiakkal egyre elnézőbbek az ázsiaiak, de meg is van a véleményük, ami nem mindig pozitív. Külföldi látogatás alkalmával mindig van egy bizalmasunk (vendéglátó, szállodai személyzet, stb.), akitől nyugodtan kérhetünk tanácsot egy-egy témával kapcsolatban. A kulturális különbségek kellemetlenek lehetnek, de segíthetnek abban is, hogy megismerésükkel műveltebbé és nyitottabbá váljunk.

 

Kerültél már kellemetlen helyzetbe egy-egy ilyen apróságnak tűnő szokás nem tudása miatt?