Elmondása szerint a vallási csoport öngyilkosságba hajszolta egy tagját, aki elvesztette a hitét, és ez még nem minden.

A Lengyelországban felnőtt férfi név nélkül vállalta a nyilvánosságot, a Redditen tette közzé mindazt, amit átélt – írta az Independent nyomán a 24.hu.

A férfi elmonda, hogy mikor neki kérdései merültek fel a felekezet kapcsán, megbüntették. Arról is beszélt, hogy hogyan hajszoltak öngyilkosságba rágalmazással egy tagot, aki elvesztette a hitét.

Elmondása szerint a nőket teljesen alávetett szerepben kezelik. Mikor például a nők férfi társaságban vannak, egy sállal kel befedni a fejüket, így mutatva, hogy alárendeltek.

Sorai szerint ha valaki gyermeket zalkat, azt nem bűncselekményként, hanem csupán vétekként fogják fel a tagok. Az egykori tag szerint a Jehova tanúinak reputációja még a gyermekek biztonságánál is fontosabb. Nem mellesleg folyamatosan abban bíznak, hogy a világnak hamarosan vége lesz.

A férfi szerint a tagok között sok az okos ember, csak megtévesztették őket. Azt is elárulta, hogy miután kilépett a felekezetből, családja és felesége kitagadta őt.