A Samsung következő generációs okos telefonjában AKÁR szemmel történő görgetés is lehetséges lesz – az Apple saját motorjának a kifejlesztése által – mellettünk repülő Galaxy SIV-ben. Nem, dehogy. De nekem ez a szemopció pont olyan hihetetlennek tűnik, mint ahogy a Google Glass-nél, ahol szintén nem jött össze ez a dolog. Akár mondhatnánk azt is, hogy ez a Google Glass-nél elvárt, ámbár kimaradt retina- vezérlés bepótlása.

A New York Times Március 14-re jelentett be egy olyan okos telefont, amely képes lesz érzékelni a szem helyzetváltoztatásait. Tehát ha a szemünkkel az oldal aljára tekintünk, akkor a szoftver önmagától elkezd legörgetni, hogy jobban láthassuk a következő oldalakat.

A Samung alkalmazottai szerint, inkább ez a szoftver lesz az új SIV csillaga, mint maga a hardvere.

A görgetés mégse nagy meglepetésként robbant be a köztudatba. A gyártó korábban már mutatott érdeklődést e téren, amikor benyújtották a „Samsung Eye Scroll” védjegyet, valamint az „Eye Pause” szabadalmat.

Samsung már most úgy hírdeti a Galaxy SIV-et a promóciós videókban, mint „az egyik legcsodálatosabb termék, amit a piacra dobtak a színes TV óta”.

A pletykák azt jelzik, hogy a készülék az Exynos 5 (8 magos!) Processzoron, két giga rammal fog majd futni az Android 4.2.2. operációs rendszeren. Továbbá azt is mondják, hogy a kamera 13 megapixeles lesz.

Mit gondolsz erről a szemgörgetős koncepcióról, annyira fog megvalósulni, mint az Apple hologramos iPadjei, vagy esetleg tényleg látsz benne lehetőséget? Tetszik, sem? Tudasd velünk a megjegyzésekben!

Vélemény, hozzászólás?