A Mashable készített egy toplistát, amibe az idei év leginspirálóbb, legszuperebb anyukái és apukái kerültek.
1. Egy anyuka megtervezte a legmenőbb hallókészüléket, amit egy gyerek viselhet
Egy brit anyuka, Sarah Ivermee egy barátjától hallotta, milyen nehéz rávennie hallássérült lányát, hogy felvegye a hallókészülékét, mert a többiek kiközösítik őt az iskolában –ekkor Sarah-nak egy zseniális ötlete támadt. Különféle, a gyerekek körében divatos rajzfilmfigurákat és szuperhősöket ábrázoló figurákat készített, amelyek könnyen ráakaszthatók a hallókészülékre, illetve matricákat, amelyekkel maga a készülék is a gyerekek számára vonzó módon dekorálható.
Az ötlet olyan sikert aratott, hogy mára Sarah-nak egy cége van, ami a világ minden tájára készíti a hallássérült gyerekeknek a hallókészülékeket “menősítő” kellékeket. Ezeknek köszönhetően a hallássérült gyerekek nem csak szívesen viselik készülékeiket, de egyenesen büszkék rá, sőt, az iskolában már irigyelt tárgyakká váltak a fülükben lévő szerkezetek.
2. A nő, aki megmutatta, hogy valójában hogy is fest a női test szülés után
Egy énekesnő, Kimberly Henderson azután posztolta a képet, miután “mindenki gratulált nekem, hogy 4 gyerek után is milyen tökéletes testem van. Úgy döntöttem, felteszem ezt a képet a Facebookra, hogy mindenki láthassa, milyen is ez a tökéletes test…”
3. Az édesanya, aki szülés közben tette le a vizsgáját
A georgiai Tommitrise Collinst éppen aznap kezdett vajúdni, amikor egy fontos vizsgáját is le kellett tennie. Nem volt mit tenni, a szülés előtt közvetlenül, vajúdás közben letette a vizsgát, online, egy laptopon.
4. Az apa, aki inkább bőrig ázott, minthogy vizes legyen a fia a viharban
Az előzőhöz hasonlóan ezt a képet is rengetegen osztották meg. Ahogy az egyik hozzászóló megjegyezte, ez az apuka jóval többet tett annál, hogy megóvta a gyerekét az esőtől. Arra is megtanította a fiát, hogyan tegyen másokért azelőtt, hogy magára gondolna.
5. Az apa, aki félbeszakította a lánya esküvőjét, hogy egy szívbemarkoló dolgot tegyen
Egy ohiói apaTodd Bachman félbeszakította lánya esküvőjét, hogy felkérje lánya nevelőapját, hogy közösen kísérjék az ifjú menyasszonyt az oltárhoz. Ez pedig azért volt a részéről óriási áldozat, mert a két férfi kifejezetten nem bírta egymást. Amikor a férfi váratlanul odaállt a másik férfi elé, egy pillanatra mindenkiben megállt az ütő. De azután valami csodálatos következett. “Te segítettél felnevelni!” – kezdte mondandóját az apa, majd felkérte a lány nevelőapját, hogy együtt vezessék a lányt az oltárhoz. Hihetetlenül megható pillanat volt, akik átélték, azt mondják, mindenkinek könnybe lábadt a szeme.
6. Az apa, aki fejére tetováltatott egy hallókészüléket, hogy úgy nézzen ki, mint a kislánya
Alistair Campbell lányának, a súlyosan nagyothalló Charlotte-nak két cochleáris implantátumot ültettek be. Ez egy olyan berendezés, melyet fixen beültetnek az ember fejébe, a fül felett, a koponyában ül a mikrofon, ami elviszi a jeleket a belső fülben helyet kapott elektródához. Alistair elhatározta: mindenben támogatni fogja a kislányát, így a fejére tetováltatott egyet, miután leborotválta a haját. Ezzel az volt a célja, hogy a kislány ne érezze különcnek magát.
7. Kisfiú létére hercegnőnek akart öltözni a jelmezbálon – az apja pedig megengedte
Caiden Henson fiú létére Elza királynőnek akart beöltözni Halloweenkor, ez ugyanis a kedvenc szereplője a Jégvarázsban. Apukája, Paul pedig úgy volt vele, hogy ha a gyerek ezt szeretné, nem fogja csak azért megakadályozni benne, mert Elza egy női karakter. Miután Paul Henson mindezt kiposztolta a Facebookra, rengeteg lájkot és támogató kommentet kapott más szülőktől.
8. Az apuka, aki beöltözött Elzának a Jégvarázsból
Mivel a lánya Olafnak, a hóembernek öltözött, elengedhetetlenül szükséges volt, hogy Olaf mellé legyen egy Elza.
9. Egy anyuka zseniális, vicces és időnként megdöbbentően őszinte rajzokon mutatta be, milyen is valójában várandósnak lenni
10. Mark Zuckerberg és Priscilla Chan, akik gyönyörű levéllel köszöntötték újszülött lányukat december 1-én
Nem mellesleg azt is közölték a levélben, hogy lemondanak Facebook-részvényeik 99 százalékáról. Ezt az összeget – nagyjából 13 140 milliárd forintnak megfelelő dollárt – pedig jótékony célokra fordítják, mivel “Mint minden szülő, mi is azt szeretnénk, ha egy, a miénknél jobb világban nőnél fel”