Catherine Byrne esze ágában sem volt diplomát szerezni, amikor jelentkezett egy egyetem pszichológia szakára.

20151102news-egy-egyetemista-lany-szerint

A 29 éves egygyerekes anyukának mindössze egyetlen cél lebegett a szeme előtt: felvenni a diákhitelt, amelyből így végre finanszírozni tudja a belépőjét a glamour modellek világába, azaz az ilyenkor szükséges plasztikai műtéteket.

A mellműtétem többet segített a karrieremben, mint bármilyen diploma– állítja a The Sunnak adott interjújában Catherine, aki mindössze 2 hétig járt be az órákra, hogy aztán igényelhesse a 7000 fontot, vagyis körülbelül 3 millió forintnak megfelelő összegű diákhitelt. Ebből csináltatta meg a melleit, botoxkezelésen vett részt, és feltöltötte az ajkait.

Catherine éppen azelőtt vette fel a hitelt, mielőtt megváltoztatták a brit oktatási rendszer pénzügyi rendszerét, és bevezették a magasabb tandíjakat. Eszerint a szabályok szerint azok, akiknek fizetésük 25 év után sem éri el a 17 335 fontos fizetést, a bank eltörli a hitelüket – írja a Daily Mail.

Catherine egyelőre elmondása szerint nem keres túl jól, ennek ellenére nagyon boldognak érzi magát új H-kosras melleivel, és meggyőződése, hogy jobban megéri bármilyen plasztikai műtét, mint egy egyetemi diploma.

(forrás: life)