Elhunyt a számos Belmondó filmet rendező legendás alkotó, Georges Lautner. A művészt 87 esztendős korában, Párizsban érte a halál.

georges_lautner

Lautner Nizzában látta meg a napvilágot 1926. január 24-én, rendezői karrierje pedig 1949-ben indult, amikor asszisztensként helyezkedett el egy rendező mellett. Kilenc évvel később, 1958-ban forgatta le az első játékfilmjét, melynek címe La Mome aux boutons.

A rendező számos filmet forgatott olyan nagy nevekkel, mint Jean-Paul Belmondo, Alain Delon vagy Louis de Funes, de többször dolgozott együtt például Miu Miuval és Mireille Darckal is.

Ő készítette többek között A profi, a Szabadlábon Velencében, a Zsaru vagy csirkefogó és a Kellemes Húsvéti Ünnepeket! című filmeket Belmondóval, de ő volt a főszereplője az alkotó utolsó filmjének, az 1992-ben készült Idegen a házban című műnek is.

Emellett Lautner alkotása a Jégkeblek és az Egy gazember halála Alain Delonnal, A Pasa Jean Gabinnal, valamint az Alulról az ibolyát és az Ahol az öröm tanyázik című vígjátékok Louis de Funes-nel.