Megérkezett a Vadászat, egy újabb nyugtalanító dráma Északról. A Thomas Vinterberg – féle dán film nem könnyebb témát tár nézői elé, mint a gyermekmolesztálást, a „gonosz” szemszögéből, aki esetünkben ráadásul még ártatlan is. A főszereplő, Mads Mikkelsen (Casino Royale), hűvös skandinávságának, na meg nagyszerű „minimál-mimikájának” hála, Cannes-ban meg is kapta a Legjobb férfi alakításért járó díjat.

A történet alapja viszonylag egyszerű, a nyugalmas kisváros életébe belecsöppenve ismerjük meg Lucast, a higgadt, elvált, kutyájával éldegélő óvó bácsit, aki a csoport megbecsült tagjaként próbál megküzdeni a negyvenesek mindennapjainak monotonitásával, miközben gyermekét szeretné visszaszerezni ex nejétől. Egy szépnek induló napon azonban, legjobb barátjának kislánya alaptalanul, szörnyű váddal illeti a férfit: Lucas molesztálta őt. A felállás egy szempillantás alatt megváltozik, Lucas ettől kezdve nem kívánatos, sőt üldözendő személlyé válik, szembe kell néznie munkatársai, barátai, a hatóság, de elsősorban a közösség reakciójával.

csak-a-kutyakat-lovik-le-ugye--1

A sztori kibontakozásának egyes pontjai ismerősként köszönnek vissza, pár hasonlóan zavarba ejtő film kockáiból. Az egyik percben kedves, de sokszor hidegvérű gyilkosokat is megszégyenítő tekintettel megáldott Mikkelsenről, újra, meg újra a Komfortos Mennyországbéli gyilkos alakja ugrik be. Habár abben az alkotásban, A szereplő valóban bűnös volt, a mindent tudó néző szemüvegét levetve, mindkettőjükről elvetélt feladat volna megállapítani, követtek-e el bármi szörnyűséget. Clara, az áldozatnak vélt kislány, hasonlóan vészjósló pillantásokkal nyugtázza az általa kialakított drámai helyzetet, mint Kevin a Beszélnünk kell Kevinről c. filmben, mindkét tekintet esetében ijesztő a tudat, hogy az eredendő ártatlanság vélelme, a fiatalkorban felszedett traumákból fakadó gonoszkodás leplezésére, mekkora hatalommal jár. S végül a közösség fantasztikusan erős, vagy inkább félelmetes összefogása, amelyet egy ember kiszolgáltatottsága kelthet életre, felidézi Lars von Trier Dogville-jét, melyben ugyanilyen dinamikával ruházta fel a kis falu lakóinak cselekedeteit, azzal a különbséggel, hogy célpontjuk Nicole Kidman volt. A három kérdés alapvetően meghatározza a film gondolatiságát, s felébreszti a néző bizonytalanságát önnön cselekedetei, ítéletei iránt.

csak-a-kutyakat-lovik-le-ugye--3

A képi és zenei megfogalmazás szépen rákontráz a közösség kétarcúságára. Az északi tájképek, a vörösesbarnában pompázó erdők, a fák közt bóklászó szarvasok idillisége elhiteti a nézővel a városka jóságosságát. Mindeközben a csöndes háttérzene pillanatok alatt alakul át kellemesből alattomossá, ahogyan az ismerősök is, barátból ellenséggé. A vadászat, mint szimbólum, a csoportok működését hivatott illusztrálni több szemszögből is. A sport az összetartozás jelképe, együtt kergetik a békésen kószáló állatokat a környező erdőkben, miután azonban Lucas válik a legkiszolgáltatottabb lénnyé a vidéken, hirtelen ellene fordul a társaság, s az elfojtott agresszió egyre durvábban és durvábban tör felszínre. Kezdődik mindez például, a lelki megtörés elmaradhatatlan eszközével, a szeretett kutya elpusztításával.

csak-a-kutyakat-lovik-le-ugye--4

A film hosszas külső és belső vívódás után sem nyilatkoztat ki egy, konkrét igazságot, nem nyújt feloldozást sem karakterei, sem nézői számára. Egy lehetséges opciót mutat be az adott helyzet kezelésére, ami – habár a tudat borzasztóan nyomasztó – ijesztően valószerű. Ennek ellenére nem ítélkezik közösség, szülők, barátok felett, a kapcsolatok dinamikáját mutatja be, néhol kissé naposabb oldalról szemlélve, de alapvetően pesszimistán. A végső nagy sóhaj elmaradása az európai filmek tekintetében, lassan olyan biztossá válik, mint a hollywoodi filmek végén a happy end, s most sincs ez másként.  A „one year later” felirat és az „újra együtt boldogan” képek utáni, utolsó fegyverdörrenés önállóan feldolgozandó kételyeket hagy maga után.

Vélemény, hozzászólás?