A lövöldözés a kanadai határ közelében történt egy erdős területen, ahol a nyomozók korábban két vadászkunyhóban a szökött rabok nyomaira bukkantak. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy mi történt a másik szökevénnyel, David Sweat-el. Sweat szintén gyilkosságért ült a börtönben.

 

A szökevényeket hetek óta több mint nyolcszáz rendőr kereste. A nyomozók közel kétezer lakossági bejelentést kaptak, és csaknem az összeset leellenőrizték. A feltehetően a lövöldözés helyszínére vezető nyomot is egy lakostól kapták a rendőrök.

A két gyilkos szökevény egy elképesztően kifinomult tervvel szökött meg a börtönből:  fúróval átfúrták a fém falakat, majd a börtön vízvezetékhálózatán és egy csatornafedőn keresztül az utcára jutottak. A hatóságok úgy sejtik, a börtön varrónője segített nekik a szökésben, tőle kaphatták a fúráshoz szükséges szerszámokat. Utoljára egy pénteken este 10:30-kor a létszámellenőrzéskor látták őket, és szombat hajnalban 5:30-kor a reggeli névsorolvasáson már nem voltak meg. A börtönben éjjelente kétóránként benéznek az cellákba az őrök, de a két szökevény kapucnis pulcsiba bujtatott kitömött bábukkal helyesetsítette magát az ágyban, így az őrök nem vették észre, hogy eltűntek.

 

 

A börtön vízvezetékhálózatához vezető falakat fúróval fúrták át.evszazad-szokese-02

 

evszazad-szokese-09

 

evszazad-szokese-06

 

evszazad-szokese-01

 

evszazad-szokese-05

 

evszazad-szokese-04

 

Ezen a csövön keresztül vezetett az út a börtön falain kívülreevszazad-szokese-08

 

evszazad-szokese-07

 

evszazad-szokese-12

 

evszazad-szokese-10

 

A hatóságok szerint a szökésben segítette a bűnözőket Joyce Mitchell, aki varrónőként dolgozott a  börtönben . Mitchelltől kaphatták a fúráshoz szükséges szerszámokat. A nőt letartóztatták, férje pedig annak ellenére meglátogatta a börtönben, hogy a CBS informátora szerint a nő többször is  lefeküdt  Mattel a börtönben.

evszazad-szokese-11