Annak ellenére, hogy az amerikai felnőtteknek a 45%-nak van okostelefonja, a készülékek csak 11%-ka van újrahasznosítva, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökség legfrissebb adatai szerint. Ha a nagy technikai vállalatokra gondolsz és az évente kiadott új telefonjaikra, majd rápillantasz ezekre a megdöbbentő statisztikákra, akkor talán átgondolod, hogy neked szükséged van-e több készülékre. Vagy csak letöltesz egy szép új Angry Birds részt.

De ahogy az okostelefon használata egyre jobban elterjed az egész világon, úgy a mobil fogyasztók kezdik megérteni, hogy az újrahasznosítás és a készülékeik elajándékozása, milyen pozitív hatással tud lenni a környezetükre.

Természetesen nem azt mondom, hogy most azonnal álljunk fel és dobjuk ki a fenébe a telefonjainkat, vagy adjuk oda az első szembejövő hajléktalan kezébe, hanem hogy a fölöslegesen tartott, nem használt termékektől váljunk meg. Igény mindig van ezekre, szóval ami nekünk nem kell biztos, hogy másnak igen.

Ez egy körforgás: azzal, hogy mi megszabadulunk a feleslegtől és ezt átadjuk az erre igényt tartónak. Egyrészt azzal szüntetjük meg a többletet, hogy nekünk nálunk már nincs többé,  másik fél ezáltal meg nem vásárol újabb készüléket. Első hallásra talán azt hihetné az ember, hogy ez manufaktúra ellenes hozzáállás. Pedig nem! Ez a környezetünk tudatos óvása mellett foglalt álláspontja, amiben az indokolatlanul sok technikai készülékek “továbbadása – eladása – újrahasznosítása” igen fontos szerepet foglal.

Íme hát a statisztika:

Így gyarapodtak az okostelefonok:

I. Az Egyesül Királyságban eladott telefonok létszám növekedése

gondolatebreszto-2

II. A gyerekekre és felnőttekre jutó telefonok száma

gondolatebreszto-3 gondolatebreszto-4

III. 2012 három legnépszerűbb telefonjai

gondolatebreszto-5

IV. Egy telefon az Egyesül Királyságban átlagosan 29 hónapig van használatban, míg Amerikában ez csak 18 hónapra rúg.

gondolatebreszto-6

V. Egy 2 grammos mikrochip elkészítéséhez összesen 30 (!) kilógrammnyi nyersanyagra van szükség, úgy mint víz, toxikus vegyszerek (égésgátlók) és a klórozott oldószerek.

gondolatebreszto-7

VI. 28 grammnyi arany kilelése 80 tonna hulladékot eredményez. Ezek olyan hatalmas különbségek, hogy értelmetlen lenne diagramokkal illusztrálni a különbségeket. Szóval itt van egy kép a személyes kedvenc, KaBlam! animációs televíziós showban (1996 – 2000) szereplő Bob és Prometheusról, amiben egy földönkívüli próbálja meg tanítgatni az ősembert. Na, kb. ekkora a különbség a két szám között.

gondolatebreszto-8

VII. 2000 telefon előállításához összesen 5.8 tonna arany kell, ami 17.142 tonna hulladékot szül! Visszafordítva, ha ezt a 2000 telefon újrahasznosítanánk akkor 226 gramm tiszta aranyat lehetne kilelni belőlük.

gondolatebreszto-9

További nyersanyagok szükségesek: Lítium, ón, wolfram, króm, tantál, Alumínium és műanyag.

VIII. Nemzeteknek adományozott telefonok elosztása

gondolatebreszto-10

A telefonok 60%-a felszabadítható lenne és eladományozható a világon bármelyik országának.

IX. 2011-ben az Egyesült Királyságban 150 milliárd sms került elküldésre. Bár fogalmam sincs, hogy sikerült ez kisilabizálni, vagy legalábbis milyen úton-módon számolták ki, hogy egy darab sms 0.00003 gramm széndioxidnak felel meg. Ezt beszorozva 150 milliárddal, összesen 450.000 grammnyi káros széndioxid kibocsátást kapunk, ami egyenlő egy 3.020 kilométeres sétakocsikázással.

gondolatebreszto-11

X. Az átlagos telefon felhasználó két olyan készülékkel rendelkezik amit nem használ. (Itt gondoljunk a régi, elöregedett darabokra melyek a szekrények mélységében telelnek évek óta.

gondolatebreszto-12

XI. Az új telefonok beszerzésekor 32 globális négyzetméteren, széndioxiddal szennyezed a környezetedet.

gondolatebreszto-13

XII. Becslések szerint az Egyesült Királyságban 90 millió telefon ( 11.250 tonna) hever elfeledve, elrejtve a világ elől a szekrények polcaiban. Ez kb. 10 amerikai szabadság szobornak tehető ki.

gondolatebreszto-14

XIII. Az elektronikus készülékeknek évente mindössze a 0.001% – 0.003%-át hasznosítják újra.

 gondolatebreszto-15

képforrás: phbond.pbworks.com, people.moreheadstate.edu, thinkactshare.com,

ötletadó: love2recycle

Vélemény, hozzászólás?