HomelessPianoPlayerThumb

Charlie hajléktalan, de ahelyett, hogy emiatt keseregne, és a porban feküdne naphosszat, a klasszikus zongorát tanult férfi inkább annak hódol, amit szeret. Kategorikusan elutasította, hogy felhagyjon a zongorázással, és ehhez a döntéséhez még ma is ragaszkodik, hiába él az utcán, és nincs otthona. A játéka viszont olyan, mintha egy szimfonikus koncertből szakadt volna. Ha végighallgatod, te is hálát adsz azért, amiért kitart önmaga és képességei mellett.

A Floridában élő Charlie-val az ABC Action News stábja készített riportot, miközben az imádott hangszerén játszik mindazoknak, akik értékelik a játékát. Hallgatni és nézni őt egyaránt szívmelengető, kitartása pedig csodálatra méltó.

Glimer elmondta, mindössze három éves volt, amikor megismerkedett a zongorával. Hallás után nyomkodta a billentyűket mindaddig, míg a kívánt dallamot ki nem hozta belőlük. Néhány évvel később viszont már annyira fejlődött, hogy kottáról is tudott olvasni. Tehetsége egyenesen a híres New York-i Carnegie Hallba repítette, de ma már csak a Tampa Bay-i templom zongoráján játszhat. Hajléktalan társaiba próbál reményt és erőt csepegtetni a produkcióival, melyek értékes percekkel tarkítják a hátrányos helyzetűek életét.

„Azt hiszem, a mi felelősségünk, hogy adjunk azoknak az embereknek, akik kevésbé szerencsések. Adnunk kell nekik a remény érzéséből.” – nyilatkozta Charlie Gilmer a híradó szerkesztőinek. Hozzátette, „Jézus nevében, bármire képes vagyok. Tudja, ő adja nekünk a szenvedélyünket. És sosem ad olyan tehetséget vagy képességeket, melyeket nem kamatoztathatunk.” Osztod a véleményét?