Mielőtt belevágnánk, tisztázzunk valamit. A típuson belül kétféle autó létezik. Egyik a GT40-es, ez a híres Le Mans győztes autó verseny és utcai változata (1964-1970). Másik pedig csak simán GT, ez pedig a negyvenes által ihletett mai utód (2003-2006). Kezdjük az elsővel.

 

 

gt-40

 

Története a ’60-as években kezdődik. Ekkor próbálta Henry Ford II, a Ford Motor Company tulajdonosa felvásárolni, magába olvasztani sportautó gyárakat a nagyobb sikerek elérése érdekében. Neki pénze volt, európai riválisainak pedig fejlettebb technológiája. Ajánlatot tett a Ferrarinak és a Maseratinak, de nem járt sikerrel. Ezután kitűzött célja lett egy olyan sportautó építése, amely keményen megszorongatja az olaszokat, felveheti velük a versenyt, többek közt a Le Mans-on.  Miután „hadat üzent” a Ferrarinak, belevágtak az építésbe.

gt40-2

 

Felkereste az angliai Eric Broadley-t, aki észrevette a kihasználható lehetőségeket: kifinomult európai technika, kicsi és könnyű szerkezet, valamint egy hatalmas Ford V8-as. Ez ígéretesnek tűnt, így bele is vágtak az alkotás folyamatába.  Létrejött a FAV (Ford Advanced Vechiles). Nem ment minden olyan simán, ahogy elképzelték. A kezdeti teszteléseknél többször szétesett a váltó, megrepedt a blokk. A továbbiakban bevontak több amerikait is a fejlesztésbe, köztük Carroll Shelby-t.   Többszöri újratervezés és finomítgatás után meglett az eredmény: 3 egymást követő évben is megnyerték a Le Mans-i 24 órás versenyt a Gran Turismo kategóriában, letaszítva a Ferrarit trónjáról.

 

gt40-4

 

 

 

És nézzük most kicsit az autót. Nevét a verseny kategóriájáról kapta, innen a GT. Magassága 1013 milliméter, ami az idétlen angolszász mértékegységek szerint pontosan 40 inch. Kicsit végiggondolva, az alig derékig érő gépezetbe való beülés nem volt egyszerű feladat. Az utcai változatba többször úgynevezett Gurney-púpot építettek be. Ez lehetővé tette, hogy egy 170 centiméternél magasabb sofőr feje is beférjen a tető alá.  Az 1778 milliméter széles és 4 méternél alig hosszabb kasztni szűk egy tonnát nyom. Mozgatásáról egy 4735 ccm-es Ford V8-as 310 lóereje és 446 Nm-es nyomatéka gondoskodik, 5,5 másodperces gyorsulással.  Az erőátvitelt a ZF (ejtsd: „cetef”) 5 fokozatú manuális váltója kezeli. 1964-1970 között összesen 133 darab gurult ki a gyárból, némelyik tuningolt példány 300 km/h fölötti végsebességgel, ami akkoriban csúcsdöntő volt.

 

gt40-3

 

 

Most pedig térjünk át a mai GT-re. 2003-ban mutatták be a Genfi Autószalonon. Ez az év ugyanis a Ford fennállásának 100.évfordulója. A bemutatón narancssárga-kék fényezéssel jelent meg, ezzel is tisztelegve a Le Mans győztes példányok emlékére. A külső alatt azonban számos változás történt. Először is súlya több mint másfélszeresére dagadt, kis híján 1600 kg. A méretek sem a régiek: 40 centivel hosszabb, 20 centivel szélesebb. A V8-as hajtás megmaradt, bár nem eredeti formájában. 5,4  literes  feltöltéses motor hajtja a  nagyrészt alumíniumból készült vasat. 550 lóerő, valamint 678 Nm áll a száguldozni vágyó (valószínűleg dúsgazdag) sofőr rendelkezésére.

 

gt-2

 

Gyorsulása 3,8 másodperc, végsebessége 330km/h a manuális váltó hatodik fokozatában.  A belteret is a mai igényekhez igazították, bár egy amerikai autó sosem az eget verő luxusról híres. Érdekesnek találtam, hogy a kormány egy az egyben olyan, mint egy Ford Mustangban és legalább annyi műanyag lapul bent az autóban. Ára 150.000 dollártól indul, 200.000 környékén már egészen „használható” darabokat találni. Fogyasztás? Haha, ezt inkább hagyjuk. Aki ennyi pénzért vesz autót, annak mellékes. Vezetési élmény? Maximális! Úgyhogy gázt neki,csak győzzük fizetni a bírságokat.

 

g-t3