Szerintem mindenki egyetért velem abban, ha azt mondom, hogy jobb szájízzel megyünk el bármilyen koncertre, ha jó az idő. Nos, tény, hogy van még mit javulnia az időjárásnak, de ez a keddi nap, már elérte azt a szintet, hogy lazábban öltözzünk. Néhány vendég rövid gatyában és pulcsiban érkezett, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy íme egy újabb Random Trip beszámoló tőlünk, nektek.
Az óra fél kilencet mutatott, de ekkor még senki nem volt a színpadon, így gondoltam addig bejárom a hajót, aztán negyed órával később zenét hallottam, így gyorsan lementem és megnéztem, hogy valóban elindult-e valami, és igen. Mc Kemon kivételével mindenki a színpadon volt és elkezdtek jammelni. Amit legelőször észrevettem az az volt, hogy nagyjából fél órával a koncert kezdése előtt a basszusgitárossal, Szappanos Gyurival álltam kint a bejárat előtt és cigiztünk. Na mindegy, ez csak egy kis kitérő volt.
A jammelés alatt természetesen a többiekre is figyeltem, de az igazat megvallva a basszusgitár és annak hangja annyira vonzott, hogy több figyelmet szenteltem rá. Delov Jávor, aki a dobok mögött ült, eleinte úgy tűnt, hogy merevséggel fogja végigverni a koncertet, de mikor MC Kemon megjelent, mindenki belevitte magát a zenébe testileg is. A zenei stílust nagyjából így tudnám leírni: Soul-funk-slowly, magic pop-rock.
A Zagaros és We Are Rockstarsos Ligeti Gyuri hangját kellemesen karcosnak tartják és ennek nem mutatta az ellenkezőjét, így nem csak a gitárral, hanem a hangjával is rátett egy lapáttal. Tudni kell, hogy ő most először lépett fel a Trip-en. A fent említett Mc Kemon zseniális rímeket faragott, és mindezt angolul persze, de annyira néző központú volt, hogy a beköszönést magyarul tette. Az Irie Maffia fanok biztosan hallottak már róla. Dj Q-Cee lemezlovas, akit a Vinyl Warriorsból jól ismerünk, hát mit is mondjak, egyszerűen zseniálisan pörgetett. Teljes mértékben összetartó kapocs volt az ő játéka is, akárcsak szintetizátoros Gátos Iván játéka, akire nyugodtan mondhatom, hogy ő Beethoveen funk-soul reinkarnációja, hiszen olyan remekül pötyögött, hogy el sem tudom mondani, azt hallani kell. A szintén fent említett Szappanos Gyuriban megtaláltam a magyar Les Claypoolt (Primus) és el is mondom, hogy miért. Ritkán látok olyan basszusgitárost ebben a műfajban, aki így tud játszani a mély, illetve kevésbé mély húrokkal. Ha lenne egy csak külön Szappanos Gyuri koncert, biztosan elmennék rá, és ajánlanám mindenkinek, hogy menjen el, mert egyszerűen hihetetlen. Jávor pedig, mint leírtam, Kemon érkezése után beledőlt a zenébe és a tamokat, cineket, pergőt kegyetlenül ütötte, profi művelet, profi kiegészítés. Remek Trip volt, igaz, két napig alig fogok hallani, de megérte.
A srácok mind a gyorsabb, mind a mélységesebb, lassabb játékaikat annyira összhangba tudták hozni, hogy akár össze is állhatnának legalább egy lemez erejéig. A fények játéka is egybeolvadt a zenével, akárcsak a közönség, akik őrjöngtek, tapsoltak, igaz az elején még félénken, de aztán belendültek. Féltem is, hogy a hajónak annyi lesz, de csak kibírta ezt is.
Jövőhéten lesz 4 éves a Random Trip. Ezen alkalomból olyan zenészek fognak fellépni, mint Sena (Irie Maffia), Andy Hefler, Saiid (Akkezdet Phiai), Barabás Lőrinc, Gyémánt Bálint, Premecz Matyi, Drapos Gergő, DJ Dugó, Dési Tomi. Érdemes lesz ismét ellátogatni, mert újra hatalmas lesz a buli.
Fotók: Wlcsek András Photography