A közgazdaságtan tengernyi, nehezen megválaszolható kérdései közül, talán azt emelném ki a leginkább, hogy mi tesz egy vállalatot többé, mint egyszerű munkahely? Hogyan érhetik el a vállalat vezetői, hogy a munkavállalók széles mosollyal az arcukon érkezzenek be, minden hétköznap a szokásos robotba? A legtöbben azonnal rávágják, hogy: SOK PÉNZ! Ez azonban csak egy felszínes részlete a valóság színtelen, ködös teljességének. A választ sokkal inkább a vállalati kultúra adja. Jelentése, hogy a céges közösségen belül zajló folyamatokat, értékeket, célokat egy komplex, különálló szociális közeggé gyúrja, ahol az állampolgári kötelességének eleget tevő ember, önmagára lel a munkahelyén betöltött szerepében.

Ez az a bizonyos plusz, ami egy vállalatot kiemelhet a többi közül. Hiába az Exxon a világ egyik legnagyobb vállalata, ha az egyetemen érlelődő friss munkaerő vágyálmaiban a Google neve csillog. Egy alaposan átgondolt szervezeti kultúrára, sokan nem fordítanak kellő figyelmet és inkább a profitorientáltságot emelik az abszolút első helyre, amikor lefektetik a vállalat alapértékeit. A versenyképesség legfőbb tényezője viszont az emberi erőforrás, nem az anyagi erőforrás. Az ember munkája termeli a nyereséget, nem a nyereség termeli saját magát, ezért szükséges, hogy olyan munkaerő dolgozzon a cégünknél, akit nem feltétlenül a munkája tesz boldoggá, hanem a cégen belüli önmegvalósítás. Sorozatunkban ismerkedjünk meg azokkal a gazdálkodó szervezetekkel, akik olyan kultúrát tudtak maguk köré építeni, ami a világ és hazánk legjobb munkahelyeivé teszi őket.

10. Autodesk

Székhely: USA, California, San Rafael
Alkalmazottak száma: 7,500
Éves bevétel: 2,21 milliárd USD
Itthon: Budapest, 2. kerület, Pasaréti út 106.
Weboldal (magyar)

autodesk

 

Listánk utolsó, de továbbra is világelső helyezettje a digitális mérnöki megoldásokkal foglalkozó Autodesk. A cég dolgozói 4 évente kapnak egy 6 hetes fizetett szabadságot, ami idő alatt semmilyen formában nem kötelesek érintkezni a munkahelyükkel. A nagyszerű helyezésen sokat dobott maga a végzett munka típusa. Egy olyan vállalatnál, ahol a kreatív megoldások találkoznak a számítógépes lehetőségekkel, mindig nagyszerű táptalaja a remek munkahelyi körülményeknek.

9. Diageo

Székhely: Egyesült Királyság, London, Park Royal
Alkalmazottak száma: 25,000
Éves bevétel: 14,6 milliárd GBP
Itthon: Budapest, 13. kerület, Váci út 20.
Weboldal (angol)

DiageoBrands-700x300

 

Egy európai vállalatnak is sikerült bekerülnie a legjobb munkahelyek listájára, reméljük nem az ingyen piának köszönhetően. A világ legnagyobb alkohol termelőjének és árusának komolytalannak tűnő jelmondata, mi szerint „celebrating life, every day, everywhere” nagyon valóságos dimenziókban is életképes. A Diageo munkatársai állandóan buliznak a cég filozófiájának köszönhetően, az intraneten pedig, lépten, nyomon koktél recepteket mutogatnak a munkára koncentrálóknak.  Az alap elgondolás az, hogy a kemény és lélektelen munkát, inkább töltsük meg mókával és kacagással. Másik jól bevált módszerük az utaztatás, amikor a vállalat több munkacsoportját küldik ki az ország különböző pontjaira, avagy a “frontvonalra”. Ezeknek a céges kirándulásoknak a célja, hogy minél szélesebb spektrumon tudják értelmezni a vállalat tevékenységét és megtapasztalják milyen, az irodán kívüli munka.

8. W.L. Gore & Associates

Székhely: USA, Delawer, Newark
Alkalmazottak száma: 9,000
Éves bevétel: 2,96 milliárd USD
Itthon: Nincs (Legközelebb Németország)
Weboldal (angol)

 

img_goretex-700x350

 

Bizonyára már rengetegen kívántátok a pokolra a főnökötöket, ez viszont a W.L. Gore & Associates (továbbiakban: WLG&A) nevű cégnél nem fordulhat elő, ugyanis nincsenek főnökök. Minden WLG&A dolgozóra egyaránt az “associate” megnevezést használják (magyarul: társ, munkatárs), és minden egyes munkatársnak van egy tapasztaltabb “sponsor” (magyarul: kezes) nevű munkatársa, aki felügyeli és támogatja a beosztott munkáját. A munkatársak és kezesek kis létszámú, cél-orientált csoportokban dolgoznak, akik a többi csoporttal folyamatosan kommunikálva működnek, az adott cél teljesítéséig. A csoport munkájának befejezésével új csoportokat kapnak, új feladattal és céllal. A hierarchikus, háromszög modellt, az alapító Bill Gore felváltotta, egy általa kreált lapos, rácsos modellre, ami magát a közvetlen kapcsolatokat hivatott szolgálni, ellenben a lassú, bürokratikus folyamatokkal. Az, hogy ez az elmélet működőképesnek bizonyult még nem igazolja a sikert, ami igazán alátámasztja az, hogy 9000 munkatárs dolgozik ennek a cégnek a világ 8 országában.

7. FedEx Express

Székhely: USA, Tennessee, Memphis
Alkalmazottak száma: 225,221
Éves bevétel: 42,7 milliárd USD
Itthon: Vecsés, Lőrinci utca 59.
Weboldal (magyar)

FedEx_Trucks_Alaska-700x433

 

Íme, elérkeztünk listánk azon szereplőjéhez, aki a helyezését nem feltétlenül azért kapta, mert a dolgozói annyira “önmegvannakvalósulva”, hanem azért mert komoly figyelmet szentel a jótékonyságra. Amikor valamilyen katasztrófa sújtja a planétát a FedEx gyorsan reagál és a széles üzleti és humanitárius kapcsolataival segíti közvetlenül a rászorulókat. A FedEx vállalati kultúrájának építőköve az önkéntesség: a cég arra ösztönzi a dolgozóit, hogy vegyenek részt lokális, közhasznú projekteken. Ez a fajta hozzáállás mutatja meg igazán, hogy a 67 országban jelenlévő multinak sikerült megőriznie az emberközeli arcát, ahelyett hogy egy arctalan és lélektelen robusztussá alakult volna, mint a társai.

6. Marriott

Székhely: USA, Maryland, Bethesda
Alkalmazottak száma: 325,000
Éves bevétel: 12,3 milliárd USD
Itthon: Budapest, 5. kerület, Apáczai Csere János utca 4.
Weboldal (angol)

mariott

 

A vendéglátó iparnál stresszesebb meló, már csak az taposóakna mentesítés lehet, ezért is nagy szó, hogy a Marriott-ot ennyire megbecsülik a dolgozói. A túlhajszolt munkatempó mellett az itteni menedzserek által vezetett kis csoportokon belül nagyon személyes légkör uralkodik, amire a cég ügyel, hogy fenn is maradjon. A menedzsereknek a csapataikkal rendszeresen kell elbeszélgetniük teljesen kötetlenül a hétköznapi problémák megoldásáról, nekik személyesen kell segítséget nyújtaniuk a beosztottjaiknak, ha rosszul megy a soruk. A menedzserek nagyon jól használják a felhatalmazás eszközét, hogy a lehető leghasznosabban legyenek kiosztva a felelősségek, ami alapján végül jutalmazzák is a szerencséseket. A Marriott nagyon ügyel arra, hogy minden arra érdemes munkatárs a kellő figyelmet és lehetőségeket kaphassa, mind érdemben, mind rangban. A rengeteg belsős rendezvényen több díjat és kitüntetést osztogatnak szét, mint ’45-ben.

5. Microsoft

Székhely: USA, Washington, Redmond
Alkalmazottak száma: 96,052
Éves bevétel: 73,72 milliárd USD
Itthon: Budapest, 3. kerület, Graphsoft park 3
Weboldal (magyar)

Microsoft-s-Data-Chief-Leaves-the-Company-700x384

 

Az IT szektor széles családja gyakori résztvevője a legjobb munkahely díjátadó gáláknak, nem véletlen, hogy a Microsoft  tulajdonolja az világ 5. legjobb munkahelye címet. Az ablakos cég, a kiváló helyezését a mérnöki állások női emancipációjának köszönheti. A 2000 óta működő “DigiGirlz” program profilja, hogy a középiskolás lányokat bevezesse a technológia világa által nyújtott, mérnöki karrier lehetőségekbe. Az érdeklődők ilyenkor több fajta programban is részt vehetnek, High Tech tábor, workshop, interjúk, bemutatók, kirándulások és egyéb események. 2011-ben világszerte 2000 “digicsaj” vett részt ezekben a programokban, akiknek többsége el is kötelezte magát a Microsoftnál, mint leendő munkavállaló. De nem csak parasztvakításokkal operál a HR osztály. A cég interjúztató mechanizmusának saját neve van: Microsoft Interview, ami az évek során kapta a csak ráillő megnevezést. A sajátos felvételiző technikák mellett kiemelném az “off-the-wall” kérdéseket. Ilyenkor szegény interjúzót hirtelen, random kérdésekkel bombázzák, amik nem köthetőek sem munkához sem a céghez (pl.: Hányan használják a facebookot Budapesten délután negyed 2-kor?; Hogyan tenne be egy elefántot egy hűtőbe?; Milyen szuperhős alakját öltené fel?). A rendkívül liberális Microsoft azon túlmenően, hogy 100%-ot kaptak, egy a meleg munkavállalók helyzetét felmérő alapítvány értékelésében, nemzetközi munkavállalókat is szívesen foglalkoztat. Például nagy ellenzője volt a nem-imigrációs, munkavállalói vízum (H1B visa) korlátozásának, ami valójában a bérmunkáztatás olyan verziója, amikor a bérdolgozó is szintén az országban van.