Brandy Young egy fiatal tanítónő, aki második osztályos gyerekeket tanít Texas-ban. Az új tanév megkezdése előtt minden szülönek küldött egy levelet. Amikor a szülők elolvasták, már most imádni kezdték az új tanítónőt! A levelet eddig több mint 70.000-en osztottak meg a Facebook-on!

 

Ez  állt a levélben:

Kedves Szülők!

A nyári szünidőben végzett kutatásaim után, szeretnék kipróbálni valami újat. Kutatásaim nem győztek meg arról, hogy a lecke megírása javítaná a diákok iskolai eredményeit. Éppen ezért, az idén más házi feladatot kapnak. A házi feladat csak abból áll majd, hogy a gyermeknek be kell fejeznie, amire nem maradt ideje az iskolában.

Meggyőződésem, hogy a hagyományos házi feladat nem javítja a diákok iskolai eredményeit. Inkább arra kérném önöket, hogy esténként töltsék olyasmivel az idejüket, ami garantáltan javítani fogja az eredményeket: együtt legyen a család, együtt vacsorázzon, együtt olvassanak, játszanak a szabad levegőn és biztosítsák, hogy a gyerek időben ágyba kerüljön!

Köszönettel,
Mrs. Brandy Young”

Mi a véleményed erről az intézkedésről?