És eljött a pillanat, közkívánatra megérkezett az, amire oly’ sok bájos női olvasónk kíváncsi: egy-egy angolos távozás után miért bukkan fel ismét a férfi, olaszos szenvedéllyel, készen a visszahódításra.

A női mobil megcsörren a pink kistáskában, ahol franciára manikűrözött körmök kotorásznak a berregő készülék után. A kijelzőn a következő felirat villog: „ismeretlen szám”. A Hölgy gyanakodva felveszi egy „tessék” kíséretében, és az ismerős hangtól földbe gyökereznek nyári szandiba bújtatott lábacskái. „Mi ez a tessék? Régebben máshogy üdvözöltél.” – búgja a vonal túlsó végén egy mézes-mázos hím. „Már kezdem azt hinni, hogy töröltél is a kártyádról.” – folytatja tovább a kangörcsben szenvedő Don Juan, behízelkedőn járva körül a Hölgyet, akár cirkuszi tigris az idomárnőjét.

Azt hiszem, ennyiből már teljesen világos a felállás: egy valamikori barát tűnt fel a múlt homályából, és igyekszik úgy tenni, mint aki nem nézi birkának az ex-macáját. Pedig az átlát a szitán, és kapásból leesik neki, hogy mire megy itt ki a játék. Ha lezárás, akkor a csajok sokkal könyörtelenebbek tudnak lenni: holmi kidob, közös fényképek a tűzre, telefonszám töröl; így fordulhat elő az, hogy az egykori kedves ismeretlen számmá csökevényesedik vissza.

A szandálok gazdája némi habozás után igyekszik nem megbántva, de mégis rendíthetetlenül visszautasítani a hajdani Rómeót, és lélekszakadva tárcsázza a barátnőket, hogy beszámoljon a legfrissebb fejleményekről. Ők aztán egy kávézóban találkoznak, hogy szigorúan szénsavmentes ásványvizet hörpölgetve közösen rájöjjenek: mi a bánatért most bukkant fel az a szemét fráter? Nekik nem fog sikerülni, de én segíthetek…

munka képek

Örökkön örökké

Az eszes férfi hallgat a gyengéd női kérlelésre, aminek ezúttal én sem tudok ellenállni, tehát magamra vállalom saját fajtám szennyesének ismételt kiteregetését. Ha már befeketítő vallomás, akkor legalább annyi adassék meg nekünk, hogy sokszínűségünk csillogására újfent ráirányítsam a tüzes női tekinteteket – bár legtöbben szimplán csak kétszínűnek tartotok minket. Pedig az ’eltűnök-felbukkanok-eltűnök’ jelenség mögött is több mozgatórugó feszül. Talán megbotránkoztató, de előfordul, hogy aki egyszer megpendíti lelkünk érzékeny húrjait, az később is képes megrezegtetni őket. Vagyis egy pasi életének is lehet olyan szíve választottja, aki a maga csábos alakjával örökre kibéreli a férfi szívének egy aprócska szegletét.

Így tehát a későbbi érdeklődésünket táplálhatja egyfajta szentimentális múltba révedés, mindenféle hátsó szándék nélkül; de a vadászok zöld boxeralsóját is magunkra ölthetjük, hiszen nem kevés izgalom van abban, ha a már egyszer elejtett vadat másodszor is becserkésszük. Feltéve, ha az őzike nem lépdelt be másnak is a célkeresztjébe.

Csak az enyém, és senki másé!

Ha van a fickók számára őrjítő helyzet, akkor ez az. Az igazi övön aluli ütés: a csajom már más babája. Az elviselhetetlenség olyan kínzó erővel tör ránk, hogy izmos vállaink valósággal összeroppannak alatta. Kivetkőzünk önmagunkból, és feledünk mindent: gyakran még azt is, hogy pont mi voltunk azok, akik azt mondták: „Ugye kitalálsz egyedül is, Tündérem?”.

Tündérke jól láthatóan kitalált, és az ölelő karokra is rálelt máshol. Az a legendásan óriási férfi büszkeség pedig hevesen tiltakozik a szégyen ellen, és elkeseredett lépésekre sarkallja a korábban magabiztosnak hitt pojácát. Így következhet be, hogy bepötyögjük a szinte elfeledett kedves számát, és míg korábban ajtót mutattunk, ezúttal mi próbálkozunk meg visszakúszni a küszöb alatt. Ami ritkán sikerül. Jól is teszitek, Hölgyek, mert nem érdemeljük meg ezt a kegyet.

15931_4

A kisebb rossz

Nem kell azonban egy rivális bika ahhoz, hogy nagy igyekezettel visszaoldalogjunk a lepattintott cicus mellé. A szánalmas ’hopp, újra itt vagyok’ trükkhöz elég, ha egy fokkal gyengébb pótlékot választunk a keletkezett űr betöltésére. Kínos, ha a csaj-csere balul sül el, és ebben az esetben nem marad más nekünk, mint beismerni: elhamarkodott döntés volt megválni a korábbi barátnőtől. De mivel a remény – meg a pofátlanság – hal meg utoljára, ezért azzal az illúzióval kábítjuk magunkat, hogy még minden visszacsinálható. Így mikor senki sem lát, újra felvesszük az elvarratlannak hitt szálakat, afféle igazi mocsok módjára; úgy, hogy ha mégsem jönne be a hátraarc, attól még a selejtesebb csajszi ringen belül maradjon. Mégse legyen már teljes a pofára esés…

Te idóta, Te…

Gyakran nem az agyi kapacitásunkról vagyunk híresek – főleg nem szoknyás körökben –, ezért megesik, hogy némely dolog csak jókora késéssel esik le nekünk. Nem kell rosszul megválasztott újabb nőci, vagy a helyünkre lépő macsó… Lehet, hogy mindketten magányosan álldogálunk az élet zivatarában. Egyedüllétben meccsnézéssel megspékelt elkeseredésünkben, miután kibuliztuk magunkat a haverokkal ráeszmélünk, hogy mit vesztettünk. Verhetjük a fejünket a falba: micsoda ökrök voltunk, amikor nem ismertük fel a birtokunkban lévő drágakövet.

Ennek következményeként jöhet újra a bevezetőben leírt szituáció, attól a vágytól fűtve, hogy tartozzunk valahova. Ezzel legalább a rendszeres szex is biztosítva lesz, jobbat meg ráérünk keresni később is. Mindez viszont csak akkor működik, ha volt szépségünk nem küld el minket a felbukkanásunk után a bánatos franc

A csalódottság hangja

Utolsóként már nem is mi, hanem maga az elkeseredettség bődül bele a telefonba. Ennél aztán tényleg nincs lejjebb: akár hónapok, vagy évek is eltelhetnek, mire újra benyitunk a szeretett lány életébe. Hölgyek, úgy képzeljétek el, hogy ilyenkor általában reményvesztett arckifejezéssel nyálazzuk át a mobilunkban kushadó számokat, csakis azért, hogy vajon ki lehet az, akinél még eséllyel nyomulhatunk. Ez van, amikor elfogynak a kilátások. Ne aggódjatok, mi is tudjuk, hogy ez mennyire szánnivaló magatartás. Ekkor eljutunk arra a pontra, hogy már csak a szerencsében és a női naivitásban bízhatunk. És milyen édes a felismerés, hogy utóbbi gyakrabban lesz a szövetségesünk, mint Fortuna Istenasszony.

(forrás: noiportal)