Nincs is rosszabb, mint másnaposan ébredni (vagyis van, ha például egy ismeretlen, bűn ronda illetőt találsz magad mellett az ágyban), de a témánál maradva, igencsak tönkre tudja zúzni a napot, ha nem találsz mihamarabb valami ellenszert.
A legtöbben ilyenkor a jól bevált kávé felé veszik az irányt, ezzel azonban csak rontanak a helyzeten, hiszen a koffein vízhajtó hatású (arra pedig nagy szükség van a rosszullét legyőzéséhez), másrészt növeli a savtermelést, így a többi nyavalyán túl még a hasad is égni fog.
Mivel az alkohol fogyasztása folyadékveszteséggel jár (ezért kell állandóan pisilni menni ivászat közben), a legjobb, amit tehetsz saját magad érdekében, hogy minél többet iszol, lehetőleg szénsavmentes ásványvizet. Sokan ebben az állapotban egy falatot sem tudnak lenyelni, (én viszont minden sósat fel tudnék falni- a szerk.), de az biztos, hogy ha le tudsz utálni néhány falatot, megkönnyebbül a gyomrod.
Bár a fájdalomcsillapítók is jó alternatívának tűnnek, ezek sem ajánlottak, főleg nem azok, amelyek paracetamolt tartalmaznak. Az aspirinben nincs ilyen, így végső esetben abból be lehet kapni egyet. A kemikáliák helyett érdemesebb azonban a banánt választani, mely magnézium és kálium tartalmának köszönhetően csökkenti a fejfájást.
Ha már a tablettáknál tartunk, a B-vitamin kifejezetten segít a szervezetnek az alkohol feldolgozásában, és a rosszullét tüneteit is enyhíti, jobb esetben meg is szünteti. Szóval ha nincs ilyen otthon, érdemes beszerezni.
Még mindig a vitaminoknál maradva, igazi áldás, ha van otthon 100 százalékos narancslé, vagy legalább narancs. A fruktóz-tartalma ugyanis gyorsítja a szervezet anyagcseréjét (ezáltal a szesz kiürülését), és pótolja a C- vitamint, ami szintén jó barátunk a rosszullét leküzdésében. Ha semmilyen természetes formában nincs otthon C-vitamin – forrás, megteszi a tabletta is.
Szakértők szerint a rizs is segít azoknak, akik előző este gondolkodás nélkül felöntöttek mindent a garatra. Jót tesz az émelygő gyomornak, csökkenti az irritációt és új élettel tölti meg a szervezetet. Egy szelet pirítós, vagy némi gabonapehely is jó szolgálatot tehet azonban.
Aki mindezen átesett, megjutalmazhatja magát egy fürdővel, de semmiképp sem forróval, attól ugyanis még el is ájulhatsz. A nem túl meleg vizet hideg vizes váltófürdővel- illetve zuhannyal- érdemes kombinálni, ennek szintén a keringést serkentő hatása miatt van jelentősége.
A végkimerülés szélén pedig nincs más hátra, mint az alvás, hogy a következő ébredésnél már nyoma se legyen a korábbi rosszullétnek. Nem szabad elfelejteni azonban a folyamatos vízfogyasztást, így ilyenkor még lefekvés előtt is érdemes lenyomni egy nagy pohár vizet.