31 millió eurót, azaz 9,1 milliárd forintot költött a limburgi püspök, az 53 éves Franz-Peter Tebartz-van Elst, hogy felújíttassa rezidenciáját. Az egyházi ember tette nem csak a német katolikusok körében okozott mélységes felháborodást, hiszen a Bild nevezetű német napilap szerint a munkálatok során a püspök úgy szórta a pénzt, mint egy gazda a vetőmagot a földeken.
A rezidencia belsőépítészeti munkálatai 478 ezer euróba, azaz 141 millió forintba kerültek, míg a belső udvar kialakításának végösszege 2,98 millió euró, a sziklába vájt, föld alatt kialakított helyiségek megalkotása pedig 2,3 millió euróra rúg, de a limburgi püspök a fürdőszobájára sem sajnálta a pénzt, 15 ezer euróért rendelte meg a tökéletes fürdőkádat.
Természetesen jutott a vagyonból a katolikus öntudatra is: a pompapüspök privát kápolnáját 2,67 millió euróért újították fel, az előző évi advent alkalmával pedig 100 ezer eurót, azaz 29 millió forintot költött adventi koszorúra.
A pompapüspök költekezése nem csak egyházi körökben kavart hatalmas port, pöffeszkedésének köszönhetően már négy feljelentés is érkezett ellene a helyi rendőrségre, ráadásul Ferenc pápa (76) is magához hívatta, ami feltehetően a püspök pályafutásának végét jelenti majd.
