kulonleges-fogyas

Ben Pobjoy nem sanyargatta magát konditeremben, és nem élt csak salátalapin, hanem egyszerűen elkezdett sétálni. Emellett persze bokszolt, és ugrókötelezett is rendszeresen. Úgy döntött, hogy minden nap egyre nagyobb távolságokat vezet be életébe, felfedezi a várost, és a környéket, ahol él, és többet nem használ semmilyen közlekedési eszközt.

Ben egy év alatt 5800 kilométert gyalogolt, és ezer szendvicset osztott szét a rászorulóknak. Eközben pedig sok minden történt vele. Többek közt rájött, hogy, ha más szemmel nézi a környezetét, még nagyobb a motiváció arra, hogy egyre többet és többet sétáljon, kint legyen a természetben. Idővel észrevette, hogy a város, ahol él gyönyörű, másképp tekintett már a körülötte levő dolgokra, és saját magára is.Azzal, hogy “kilépett” a külvilágba, sokkal inkább részt vett a társadalmi életben, érzékenyebb lett az emberek problémájára, sőt, azt is észrevette, ha valaki bajban van, és segítségre szorul.

Bár 45 kilótól szabadult meg, mégis a legfontosabb változást az jelentette számára, hogy egy újfajta életszemlélettel gazdagodott.

45 kilót fogyott anélkül, hogy edzőterembe járt volna. Bizarr fogyókúra, de nagyon hatásos!