Az autóipar fennállása óta több milliárd négykerekű látott már napvilágot. Voltak köztük korszakalkotó konstrukciók és totális zsákutcák is. Következő két részes – meglehetősen szubjektív – összeállításunkban előbbieket próbáljuk meg felsorakoztatni. Íme hát a tízes lista első fele az autógyártás gyöngyszemeiből szemezgetve, időrendi sorrendben.
1. Ford T Modell (1908-1927)
Mi mással is kezdhetnénk listánkat, mint a tömeges autógyártás alapkövével. Jelentősége legyen szó bármilyen szubjektív listáról abszolút megkérdőjelezhetetlen, hiszen még az iskolai történelemkönyvekbe is sikerült bevésnie nevét. 1908-és 1927 között mintegy 15 millió példány gördült le Henry Ford híres futószalagjáról ezzel sokáig a világ legnagyobb példányszámban gyártott autójának számított. Technikailag nem tartozott az úttörők közé, gyártási eljárását tekintve mégis kora előtt járt. Egy tökéletes konstrukció – melyben Galamb Józsefnek és Farkas Jenőnek elévülhetetlen érdemei vannak – ami nem igényel újratervezést, tömegesen lehet előállítani és az átlagember számára elérhető. Valami ilyesmi járt Henry Ford fejében egy „brainstorming” alkalmával és ezen elképzeléseit maximálisan sikerült a gyakorlatba is átültetni. A csúcson 3 percenként gurultak le a „készpéldányok”, több autót gyártottak, mint a világ összes többi gyára együtt és a kor négykerekűinek fele (!) T Modell fémjelzés alatt futott. Na, ez már népautó!
2. Chrysler Airflow 1934-1937
Az Airflow – légáramlat – kifejezés az, ami listánkba emeli ezt az egyébként kevés sikert megélt mérnöki zsenialitást. Carl Breer, a Chrysler egyik vezető mérnöke a repülőgépekből kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy a testek formája komoly tényező a légáramlatokkal való csatában. Ez azért önmagában nem volt egy teljesen új keletű gondolat, eszébe jutott már másnak is mégis szinte semmilyen hatása nem volt az akkori technikára, pláne nem az autóiparban. Carl és mérnökcsapata azonban másképp gondolta. Hosszú, szélcsatornás tesztekkel töltött hónapok után megszületett a történelem első aerodinamikai szempontok alapján tervezett, sorozatgyártásra szánt autója, az Airflow. A mérnökök emellett más innovációs megoldásokat is tartogattak. A csőváz alapokra épített kasztni könnyebb és erősebb volt, mint az eddig alkalmazott megoldások. A motor közvetlen az első tengely elé került, ezáltal növelve az utasteret valamint a mechanikus fékrendszer helyét is átvette a modernebb, biztonságosabb hidraulikus technika. Sajnálatos módon a rengeteg újítás az ár rovására ment, a futurisztikus „bogár” forma – amellyel nem sokkal később minden gyár előrukkolt – inkább visszataszította mint megnyerte a vásárlókat. 3 év után a bukott modellt nyugdíjba küldték és a remek megoldásokat is jegelték egy időre. Ma már tudjuk, hogy ez a csúfos véget ért autó fektette le a modern autógyártás szempontjainak egyik legfontosabb alapkövét ezzel kiérdemelve egy helyet tízes listánkon.
3. Volkswagen Type 1 (Beetle) 1938-2003
Az autó, ami megdöntötte a T Modell 15 milliós eladott példány rekordját. Bármennyire is hihetetlen, de az első tervek – melyek a szintén magyar Barényi Béla nevéhez fűződnek – már 1925-ben papírra kerültek. A prototípus 1930-ban el is készült, de a II. világháború miatt a tömegtermelés szünetelt, egészen 1945-ig. Ezután a német gazdaság sokadik felemelkedésének jelképévé lépett elő, a wolfsburgi gyár ontotta a „kicsikocsikat”. Európai gyártóként egyedülálló módon, a tengerentúlon is óriási sikereket aratott. A nagy mérföldkő 1972-ben érkezett el, a világ legnagyobb példányszámban eladott autójává lépett elő. Bár 1978-ban a wolfsburgi termelés leállt, a Bogarakat Brazíliában és Mexikóban egészen 2003-ig gyártották. 65 éves pályafutása során összesen több mint 21 millió darab futott le a szalagról. A Beetle-nek egy jóval telítettebb piacon, „T Modell-i” magaslatokba sikerült emelkednie, azt hiszem ez egy újabb megkérdőjelezhetetlen pozíciót von maga után listánkon.
4. BMC Mini 1959-2000
A szuezi válság idején Angliában üzemanyag hiány lépett fel, az árak az egekbe szöktek így az Austin és Morris házasságából megszületett BMC (British Motor Company) egy kicsi, takarékos, ugyanakkor szalonképes, mindenki számára elérhető autó megalkotására adta a fejét. Ismerős recept? Az alig több mint 3 méteres, 600 kilogrammos kisautó technikai megvalósítása komoly fejtörést okozott az angol mérnököknek. Végül is a keresztben elhelyezett motor és a közvetlen alá került sebességváltó lehetővé tette a tágas, négy személy szállítására alkalmas belső tér kialakítását. Fontos szempontnak tartották a dinamizmust, a 34 lóerős erőforrás 120km/h órás végsebességével több, mint kielégítő volt a kor számára. A technikában rejlő lehetőségeket később bőségesen kihasználták a motorsport világában is. A Mini óriási sláger lett. Több volt, mint egy gazdaságos kisautó, divatot, életstílust testesített meg. Anglia és az egész 60-as évek ikonjává lépett elő ezen túl mind technikailag mind használhatóságát tekintve lefektette a miniatűr autók alapszabályait, amikkel manapság sem nagyon megy szembe egyik gyártó sem.
5. Porsche 911 1963-
Mindenki sportautója idén 50 éves, a koncepció és a formavilág mégis alig változott. A 356 – amit a szintén farmotoros Bogár alapjaira építettek- utódjának szánt 911 az 1963-as Frankfurti Autószalonon mutatkozott be a nagyérdemű közönség előtt. Farmotor, léghűtés, hátsó kerékhajtás, boxermotor. Egyik sem tűnt igazán jó megoldásnak a stuttgartiak mégis kitartottak a koncepció mellett és ezekhez a továbbiakban is makacsul ragaszkodtak, a léghűtés egészen 1999-ig megmaradt. Érdekesség, hogy a 911 eleinte 901 néven látta meg a napvilágot ám a Peugeot kizárólagos jogokkal rendelkezett minden olyan háromjegyű számra, aminek középen nulla áll. A 911 a versenysporttal sem állt soha hadilábon, fél évszázad alatt megszámlálhatatlan mennyiségű versenyen indultak megszámlálhatatlan sikerrel. 2006-ban mintegy 195 kizárólag versenyzésre szánt autót építettek meg a stuttgarti gyárban.
A 911 mindenidők második legrégebb óta gyártott sportautója, csak az 1953-ban bemutatott Corvette mondhatja el magáról, hogy régebb óta tépi az aszfaltot. Ennek ellenére mégis a 911-re esett a választás, hogy miért? Ezt az eleinte „zabolátlan” sportautót az évek során úgy sikerült tökéletesre csiszolni, hogy alap értékeiből semmit sem veszített, mindezt úgy, hogy egy mára kultikus tárggyá vált. Talán már nem számít egyértelműen a legdögösebbnek, legszebbnek. de mégis… egy 911!