VV Fanni volt párja elárulta, szerelme egy idő után be akarta fejezni azt, hogy örömlányként kereste kenyerét, ám erre már nem kerülhetett sor.

– Szeretett volna elég pénzt, hogy tovább tudja segíteni a családját, és beindítsa a vállalkozását. A di­vat, a szépség volt a mindene, ebben a szakmában képzelte a jövőjét. És gyereket is nagyon szeretett volna, szép családot, ahogy minden lány– mondta el a Borsnak a tragikus sorsú lány szerelme, aki leszögezte: Fanni nem dolgozott örömlányként, míg együtt voltak.

– Amikor összejöttünk, abbahagyta ezt a munkát, és nagyon boldogok voltunk, majdnem kilenc hónapon át.

VV Fanni
VV Fanni

A munkám miatt azonban már akkor is sokat utaztam Franciaországba, és éreztem, sejtettem, hogy ezalatt Fanni újrakezdte, így szakítottam vele.

ERRŐL TUDNIA KELL  Joshi Bharat szerint Fábián Juli a betegsége előtt meg akart felelni a világnak - Videó

Az egykori valóságshow-hős holtteste nem került elő, de a 24 éves lány feltételezett gyilkosa előzetes letartóztatásban van.

Hozzászólás