Szexuális bűnöző a 20 éves tinifiú

2313

Az az ügy 2014-re nyúlik vissza: két nőt tartott akaratuk ellenére egy ohiói hotelszobában. Megúszta börtön nélkül, igaz, csak százezer dollár (27,2 millió forint) óvadékért. Ekkor kapta a nyomkövetőt, és bírósági határozat kötelezte, hogy ne hagyja el norwoodi otthonát. Bár sehova sem mehetett, a Facebookon tudott ismerkedni. 14 éves áldozatával is így vette fel a kapcsolatot, és a behálózott lányt taxival szállíttatta otthonába, hogy szexeljenek.

10171244_6b69728f4d06a289e0ea0689a5fd2236_wm

Márciusban a lányt már nem is engedte ki a lakásából, hacsak nem vele volt, vagy azt tette, amit ő kért tőle. Szabályokat is hozott: fizikai büntetéssel járt, ha a lány más férfihez szólt, vagy az engedélye nélkül zuhanyzott, vagy használta a vécét. Tönkretette a telefonját, megváltoztatta a lány jelszavait, úgyhogy már csak ő tudta használni a Facebookját és az emailfiókját.Két hónap után a lány teherbe esett. (Hogy miért nem tett a történtek ellen semmit a lány családja, a tudósításból nem derül ki.) A hatóságok eközben rendszeresen ellenőrizték Jacksont, aki erre az időre egy 20 éves nőismerősét kérte meg, hogy vigyázzon a lányra házon kívül. A nő egyébként maga is szült már egy gyereket Jacksonnak.

A férfi végül bűnösnek vallotta magát a 2014-es ügyben, így levették róla a nyomkövetőt. Áldozata úgy szabadult meg tőle, hogy Jackson még a tárgyalás napja előtt elhagyta az államot, így a lány haza tudott menni, a családjához. Illetve szabadult a fenét. A periratok szerint Jackson telefonon továbbra is háborgatta a lányt, azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem küld magáról erotikus fotókat.

Jackson végül Utah államban bukkant fel, némi rendőri beavatkozásnak köszönhetően, ugyanis fennakadt egy rutinellenőrzésen, amelyen hamis nevet adott meg, és még a kávítószerellenes csoporttal is volt valami balhéja.

(forrás: velvet)