Lessük meg a reinkarnációs utunk következő állomását az indiai istenek segítségével!

Sokat foglalkozunk azzal, hogy vajon kik lehettünk előző életünkben, mit tettünk, milyen karmikus adósságot, feladatot hoztunk magunkkal a jelenlegi életünkbe, ám arról már kevés szó esik, hogy vajon milyen lesz a következő életünk.

A reinkarnációs utunknak most nem a korábbi, hanem a következő állomásába pillanthatunk bele, köszönhetően annak, hogy az indiai istenek a csillagjegyeknek nem csak a mostani, hanem a következő életére is hatással vannak.

Kos – Durga: Az indiai isten segít, hogy tanuljunk az előző életünkben elkövetett hibánkból.A múlt kísérteni fog, emiatt előfordulhat, hogy belemegyünk azokba a kapcsolatokba, amelyeknek nincs jövője, ám arra jók lesznek, hogy ne legyünk egyedül, mert attól az állapottól nagyon fogunk félni.

A következő életünkben határozott, bátor személyek leszünk, főleg a munka területén.Vágyni fogunk a sikerre, az elismerésre, és mindent el fogunk érni, amit szeretnénk.Anyagi problémáktól nem kell tartanunk.

Bika – Laksmi: Az indiai isten abban lesz a segítségünkre, hogy legyőzzük az emberek feletti birtoklási és ellenőrzési vágyunkat.A következő életünkben megérthetjük, hogy a szeretet a boldogság titka, nem a féltékenység.

Összességében mindig szerencsések leszünk.Talán gazdagok nem leszünk, de aggódnunk sem kell majd, mert bővelkedni fogunk az anyagi javakban.A munkánk egyben a hobbink lesz.A kiegyensúlyozottság lesz ránk jellemző az élet minden területén.

Ikrek – Varuna: A következő életünkben abban fog segíteni az indiai isten, hogy alaposan kiismerjük a barátaink, szeretteink gyengéit, amiket majd kihasználhatunk.Fontosnak fogjuk érezni, hogy mindig a középpontban álljunk.

Szeretnénk mindenkinél mindent jobban tudni, de képesek leszünk uralkodni magunk felett.Alapvetőek hűségesek leszünk, de folyamatosan olyan párt fogunk találni, aki erre képtelen, úgyhogy sok sikertelen kapcsolat után, elég későn találjuk majd meg életünk párját.

Rák – Sakti: A következő életünkre magunkkal visszük a becsvágyunkat és a céltudatosságunkat, emiatt ugyanolyan fontos lesz a hivatásunk, mint a mostani életünkben.Az indiai isten abban fog segíteni, hogy sokkal hatékonyabbak legyünk a munkánkban.

A következő életünkben sok időt tölthetünk a családunkkal, a párkeresés pedig gyors sikert hozhat, ugyanis melegszívű, sikeres emberek leszünk, akinek az anyagi biztonság mellett a harmonikus családi légkör is fontos lesz.

Oroszlán – Párvati: A következő életünkben úgy fogjuk érezni, hogy nekünk kell irányt mutatnunk másoknak.Ennek oka az előző életünkből hozott emlékeink lesznek.Az indiai isten segíteni fog, hogy könnyebben alkalmazkodjunk a környezetünkhöz, amelynek tagjait képesek leszünk meghallgatni a döntéshozás előtt.

A következő életünkben remek munkahelyi vezetők lehetünk.Mindent pozitív oldalról fogunk megközelíteni.A szerelmi kapcsolatunkban mi leszünk a párunk lelki és anyagi támasza.Sok gyerekre és szeretetre számíthatunk.

Szűz – Kurma: A következő életükben az lesz az alapelvünk, hogy kerüljük a közönséges embereket, a nagy veszekedéseket.A múltból hozott emlékeink miatt nem fogunk félni az egyedülléttől, a magányt pedig feltöltődésként fogjuk megélni.

Az indiai isten segíteni fog, hogy megtaláljuk az igazit, akivel családot alapítunk, akihez hűségesek leszünk.A családunk boldogsága nagyon fontos lesz a számunkra.A munkában szerencsések leszünk, mert önálló vállalkozóként lehetünk a magunk ura.

Mérleg – Indra: A következő életünkben békés, előzékeny, segítőkész emberek lehetünk.A munkában valószínűleg vezető pozíciót tölthetünk be, mert az indiai isten segíteni fog, hogy jó irányba vessük be az akaratunkat, harciasságunkat.

A következő életünkben rengeteg barátunk lesz, ugyanis társasági emberként nem fogjuk szeretni az egyedüllétet.Ez alól csak az lesz kivétel, ha a művészi hajlamainkat szeretnénk kiélni, mert akkor félrevonulunk alkotni.

A magánéletünk várhatóan rendezetlen lesz, mert nem fogjuk tudni, hogy pontosan mit és kit akarunk, ezért állandóan váltogatni fogjuk a párunkat.

Skorpió – Agni: Az indiai isten segíteni fog, hogy a következő életünkben belelássunk mások lelkébe, gondolataiba, emiatt képesek leszünk a legféltettebb titkaikat is kifürkészni.Jellemző lesz ránk, hogy egy lépéssel mások előtt járunk, de irányítani is képesek leszünk őket.

A munkában ez egyenes út lesz a sikerhez.A szerelemben bizalmatlanok leszünk.Nehezen fogunk bárkit is közel engedni magunkhoz, mert félünk, hogy elhagynak, azt pedig rosszul viselnénk, ezért inkább a magányt fogjuk választani.

Nyilas – Ganésa: Az indiai isten segíteni fog, hogy a következő életünkben ne kerüljük el a felelősségvállalást.Tanulva a korábbi életeink hibáiból, elérhetőbb célokat fogunk kitalálni, ezeket pedig sikerül majd elérnünk, hála a kitartásunknak, végtelen türelmünknek.

Nagyon fogjuk utálni, ha becsapnak, ezért az ilyen személyeket ki fogjuk zárni az életünkből a munkahelyünkön és a magánéletünkben is.Kevés barátunk lesz, de azok legalább mindig számíthatunk.

Valószínűleg vágyni fogunk a mély, őszinte szerelemre, de mindig megjelenik majd egy harmadik, aki próba elé állít a párunkkal, de a kapcsolatunk elég erős lesz ahhoz, hogy mindent kibírjon.

Bak – Naraszimha: A szerénységünk és a toleranciánk el fog kísérni a következő életünkbe, ahol nagy intelligenciával fog párosulni.Az előző életünkben szerzett tapasztalatoknak nagy hasznát fogjuk venni.

Állandó jó tulajdonságunk lesz az emberek iránti elkötelezettségünk.A fejlődő tudománnyal lépést fogunk tartani, ezért nem kizárt, hogy magas tudással rendelkező orvosként fogunk több ezer életet megmenteni.A magánéletünkben nem vérható stabilitás, mert amilyen biztosak leszünk a képességeikben a munkában, annyira bizonytalanok leszünk a párkapcsolatokban.

Vízöntő – Matszja: A következő életünkben hirtelen haragúak leszünk, de ugyanilyen gyorsan le is fogunk nyugodni.Az indiai istenünk segíteni fog, hogy könnyen megbocsássunk az ellenünk vétkezőnek, ám a bűnét soha nem fogjuk elfelejteni.

Ezeket lehet, hogy nem azonnal vetjük a másik szemére, de az könnyen megtörténhet, hogy évtizedekkel később, egy alkalmas pillanatban hánytorgatjuk fel a múltat.A szerelemben csaponghatunk.Bár a párunk rossz szemmel fogja nézni a kalandjainkat, valamiért mégis ki fog tartani mellettünk.

Halak – Mahadevi: A következő életünkben, ahol érezni fogjuk, hogy szeretnek, ott megbízható, odaadó emberek leszünk, de másokkal szemben a bizalmatlanság, hallgatagság lesz jellemző ránk.Az indiai istenünk előtérbe hozza a romantikus alkatunkat, de a párválasztásnál nehezen fogunk dönteni, mert a képzelt elvárásainkhoz nem igen passzol a valóság, de végül megtaláljuk az igazit.

A munkában nagy hasznát vehetjük a korábbi életünkből hozott emberek iránti szeretetnek.A jövőben olyan szakmát választhatunk, amelyben minden nap új emberekkel találkozhatunk.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólás