Orbán Viktor már fiatalon megmondta nem fog zárt ajtó mögött tárgyalgatni

22

Orbán Viktor megmondta nem fog zárt ajtó mögött tárgyalni

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. –) magyar jogász és politikus. 1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja, Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédét követően vált ismert politikai személyiséggé Magyarországon. 1993-ig a Fidesz választmányának tagja. 1993–2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990–1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé, 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998–2002 között és 2010-től Magyarország miniszterelnöke.

Származása
Orbán Viktor teljes neve Orbán Viktor Mihály; a második utónevét nagyapja után kapta.[4] Apai nagyapja, Orbán Mihály állatorvossegéd és állattenyésztési brigádvezető a második világháború után került Alcsútdobozra, ahol gazdálkodással foglalkozott. Édesapja Orbán Győző (1940) mezőgazdasági üzemmérnök, vállalkozó,[5][6] édesanyja Sípos Erzsébet gyógypedagógus és logopédus. Két testvére van, Orbán Győző (1965) mérnök-közgazdász, vállalkozó és Orbán Áron (1977) vállalkozó, illetve a család nevelte a félárván maradt unokatestvérüket, az újságíró Vitézy Zsófiát (1967) is.

#orbánviktorfiatalon #orbánviktor

Hozzászólás