Van, amikor a sors, vagy az isteni csoda hatására olyasvalami jön létre, amelyet egyszerűen képtelenség megmagyarázni. De talán nincs is erre szükség, hiszen miért kellene magyarázatot találni arra, amikor két férfi véletlenszerű találkozása során egymás életét mentik meg.

 

vesetransplantacio

 

Don Herbert és felesége éppen kertet szerettek volna vásárolni, mikor szép templomi énekre lettek figyelmesek, amely a település templomából szűrődött ki. Don, aki templomi kórustag, megállt a templom előtt, és bement. Ekkor találkozott Tim Jones lelkésszel, aki attól a pillanattól fogva Tim életének fontos szereplőjévé vált. A lelkész meghívta Dont, hogy soron következő kórusszereplésen vegyen részt. Azonban a lelkész ekkor még nem sejtette, hogy Don élete veszélybe forog. A férfi ugyanis pár évvel korábban májátültetésen esett át, de később a veséi kezdték felmondani a szolgálatot.

A krónikus és életveszélyes állapotban lévő Don azonban képes volt erős hitét megőrizni, de arra nem számított, hogy végül egy lelkész fogja megmenti az életét.

“Nagyon bíztam Istenben, hogy vigyázni fog rám, bármi is történjék velem” – mondta Don.

Később az orvosok Don szívénél is problémákat fedeztek fel, amihez műtéti beavatkozásra lett volna szükség, hogy nehogy elzáródás alakuljon ki, de a legyengült vesék miatt az operáció túl kockázatos lett volna, és a vesetranszplantációra is várólistára került volna a férfi, ami évekbe telt volna. A férfi felesége, Belinda a Facebookon keresztül igyekezett segítséget kérni. Ezt írta: “Én szívesen odaadnám a vesémet a férjemnek, de nincs biztosításom így nem engedhetjük meg magunknak a műtétet. Nagyon nehezemre esik ekkora szívességet kérni, de azt szeretném, hogy a férfi, akit szeretek, még sokáig élhessen. Nem szeretnék egyedül megöregedni. Ezért kérem a segítségét mindenkinek, hogy vagy pénzbeli támogatást nyújtsanak, vagy pedig valaki felajánlja a veséjét Donnak.”

ERRŐL TUDNIA KELL  Kiderül mennyit fogynak a focisták egy meccs alatt

A bejegyzést Tim Jones lelkész is látta, aki mindössze két hete ismerte Dont, mégis annyira meghatotta a feleség felhívása, hogy jelentkezett vesedonornak. Szerencsére minden passzolt az átültetés elvégzéséhez, ami elég ritka, ugyanis ennek az esélye 1 a 20 ezerhez. De itt még a csodák nem érnek végett. Mikor a lelkész elment a kórházba, hogy kivegyék a veséjét, az orvosok észrevették, hogy Tim ütőérdaganatban szenved, amit könnyen végzetessé is válhatott volna.

Ezzel pedig nem csak Don életét mentette meg a lelkész, hanem nagylelkűségével a saját életét is.

Hozzászólás