Nyári szex. Tudjuk, hogyan fűszerezzük?

3619

A nyári tikkasztó melegben a hőérzet is megsokszorozódik, ezért aki csak teheti, igyekszik megválni a feszengést okozó ruhadaraboktól. Egy kis kompromisszummal leküzdhető a hőség, mely egyben a szexuális étvágy legnagyobb ellensége. Tippjeinkkel megállíthatjátok a libidó drasztikus csökkenését, és számos pikáns nyári együttlétet élhettek át.

Felcsillanó meztelenség

A párkapcsolat első éveiben érdekes pillanatokat okozhat a meztelenkedés, azonban később a felek egyre gátlásosabbá válnak, és elkezdik szégyellni testüket, mellyel fokozatosan is leáldozik a szexuális étvágy csillaga. Az említett krízis elkerülése érdekében tartsatok sztriptíz délutánt. Igen, pontosan úgy, ahogyan a filmekben csinálják, táncoljátok le magatokról a ruhát. A hétvégére is illik tartogatni egy kicsit a jóból. A párok nagy része úgy gondolja, hogy több év együttlét után már felfedezte a másik minden porcikáját, azonban egy kis takarítás és portörlés számos extrát tartalmazhat. Épp itt az ideje, hogy más szemszögbe kerüljenek tálcára a feszes idomok!

Bilincsben szenvedélyesen

Amikor már nagyon meleg van a harisnyatartóhoz, akkor tökéletes alkalom előbányászni a hideg karkötőket. A bilincsekkel való játék a legjobb nyári szexuális játékok közé sorolható. Az abszolút felfrissülést a forró vágyak és a hűvös fém harmóniája garantálja! Már tudjátok, hogy ki lesz az áldozat?

Varázslat a jéggel

Egész nyáron több liternyi jeges italt fogyasztunk. A jég nemcsak a konyhában és a bárpulton lehet jó barátunk, hanem az ágyban is. Az éjjeliszekrényen elhelyezett vödör egyedülálló élményt kínál. Ki mondta azt, hogy csak a forró viasz képes forró hangulatot varázsolni a hálószobába? Nyáron a jég ideális erotikus feltöltődést kínál. Vegyetek egy kockát a kezetekbe és csorgassátok végig a test különböző részein. A mellkas érintése felborzolja majd a vágyakat. Csak egy kis masszázs a jégkockákkal, és hatalmas meglepetés lesz a vége!

Forró pozitúrák újratöltve

A szex nyáron is nagyon fontos, azonban ha a hőmérséklet 30 fok fölé emelkedik, akkor a misszionárius póz forró helyzeteket eredményezhet. Két túlhevült test egymáshoz súrolódása kevésbé válik kellemessé, ezért váltsatok valami újra. Ideális lehet a lovagló-póz, vagy állva behatolni. Végül, ne felejtsétek kerülni szex közben augusztusban is a zokni, illetve a szandál viseletét.

 

Hozzászólás